Valóban nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel;

1Tim 6,6

Éltél már a „bárcsakok” világában?

Bárcsak több pénzem lenne, mennyivel könnyebb volna minden!

Bárcsak lefogynék 8 kilót, mennyivel boldogabb lennék!

Bárcsak felismernék a tehetségemet, mennyivel értékesebbnek érezhetném magam!

Nemrég a férjem munkában való előrehaladásáért imádkoztunk. Nemhogy válasz nem érkezett, de még azok az ajtók is becsukódtak, amikről azt hittük, nyitva állnak előtte. Ahogy telt az idő, kezdtek megjelenni a „bárcsakok”.

Bárcsak tudnánk a biztos irányt!

Bárcsak megvalósíthatnánk az álmot, amit Isten a szívünkbe ültetett!

Bárcsak, bárcsak, bárcsak…

Lassacskán ezek a ki nem mondott szavak átvették gondolkodásom irányítását. Az imádságomba is beférkőztek. Belopakodtak a férjemmel való kapcsolatomba.

Egyik nap Timothy Keller King’s Cross-át olvastam, mikor ezek a szavak ugrottak elém:

„A Biblia szerint az a fő bajunk, hogy személyiségünk felépítését valami Jézuson kívüli dologra alapozzuk. Arra, hogy sikeresek legyünk valamilyen területen, vagy egy adott kapcsolatra, vagy csak hogy felkeljünk és járjunk – állandóan azt mondjuk magunknak: ’Bárcsak ez vagy az lenne, teljesülne legmélyebb vágyam, s akkor minden rendben lenne’”.

Hirtelen magamra ismertem. A legmélyebb vágyam irányt váltott. Valaha Istenre áhítoztam, most a gondolkodásom és a tetteim akörül forogtak, ami hiányzott, ami nem volt az enyém. Amit nem tudtam irányítani.

Aznap este bevallottam férjemnek, hogy nemcsak arra kószáltam, ahol a bárcsakok élnek, de ott is maradtam. Ígéretet tettem, hogy ezentúl ahelyett, hogy azzal foglalkoznék, amim nincs, arra fogok figyelni, azt fogom értékelni, amim van.

Van, mit ennünk. Van hol laknunk. Meleg van az otthonunkban. Köszönöm Neked, Atyám.

Ma karomban tarthattam az unokámat. Láttad, milyen édesen mosolygott? Örömöm lelem benne, Uram.

A nappaliban ülünk a férjemmel, s nagyokat nevetünk. Köszönöm Neked a vidámságot.

Ma és minden nap Tied vagyok, Jézus. Te több vagy, mint elég.

A hívő ember elégedettsége nem passzív. Cselekvő hit abban, hogy Isten elég. Te meg én azért érezzük jól magunkat, mert legmélyebb vágyaink nem kötődnek a fogyáshoz, a karrierhez, egy kapcsolathoz vagy az elismertséghez. Ha mégis úgy érzed, hogy a bárcsakok világában élsz, próbálj meg átváltani, ne a vágyaiddal foglalkozz, hanem vedd számba, amid van, és adj érte hálát Istennek.

Uram, hiszem, hogy Te elég vagy, Te jó vagy. Te vagy a létszükségletem. Személyiségemet Rád alapozom, örömömet Benned találom. Jézus nevében, Ámen.