„Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és ő megjutalmazza azokat, akik keresik őt.” 

Zsid 11,6

Áhítoztál-e már annyira valami után, hogy belefájdult a szíved, ha csak rá gondoltál? Annyival jobb lenne az életed, ha megkapnád.

Boldogabb lennél.

Elégedettebb.

Teljesebb lenne az életed.

Kielégítőbb.

Nyugodtabb.

Elképzeljük magunkban, hogy miénk az a dolog, az az ember, az a lehetőség. És ettől minden megszépül, minden jobb lesz. Akkor miért nem teljesíti Isten szívünk vágyát?

Mert azt akarja, hogy eresszük el, és adjuk át neki.

Hmm.

Nem ilyen válaszra vártunk. Miért hagyja Isten, hogy itt fájjon bennem a vágy, és nem tesz semmit, hogy kielégüljön? Megtehetné. Képes lenne rá. Ha mégsem teszi, az nem szép tőle. Nem jó. Idegesítő.

Könnyű lehangolódni, ha mindig visszautasítanak.

Reménykedünk, hogy valami be fog következni. Megtaláljuk az igazit. Megkapjuk a munkát. Meggyógyulunk végre. Esélyt kapunk. Helyre jön egyik családtagunk élete. És újra meg újra csalódnunk kell. Ilyenkor könnyen lejtőre kerülünk. El kezdünk távolodni Istentől, mert úgy érezzük, megbántott.

Ez történt, mikor a férfi, akinek a felesége akartam lenni, közölte, hogy találkozott az igazival. Ez történt, mikor mégsem vettek fel az állásra, amitől anyagi gondjaim megoldását vártam. Ez történt, mikor a fiunk nem jutott be abba az alapítványi iskolába, amit kiszemeltünk neki, ami tökéletesen illett volna hozzá.

Minden ilyen esetben dönthettem: hagyom, hogy emésszen a be nem teljesült vágy, vagy bízom Isten akaratában, és megnyugszom.

A bizalom felajánlásaként adjuk át Istennek azt, amitől könnyen elcsüggednénk. „Feladhatjuk”vágyunkat, de nem csüggedt önmegadással, hanem fel, Isten kezébe: „Történjék bárhogyan, elfogadom a válaszodat, Uram, és bizalommal indulok tovább.”

Gondoljunk a Szentírás ígéretére: „Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és ő megjutalmazza azokat, akik keresik őt” (Zsid 11,6).

Bizony, néha annyira keresem vágyam teljesülését, hogy megfeledkezem arról, hogy Istent keressem. De akkor elmarad a jutalom is. Pedig az Ő jutalma az egyetlen dolog, ami ki tudja tölteni a bennem lévő űrt.

Igen, még mindig küzdök a be nem teljesült vágyakkal.

De ma már ritkábban, mint tegnap.

És ez jó. Nem könnyű, de jó.

Uram, abba akarom hagyni vágyam kergetését, hogy több erőt, nagyobb figyelmet fordíthassak a Te keresésedre. Eleresztem, nem ragaszkodom hozzá. Áldalak, Uram, önmagadért, és azért, amit adni fogsz, hogy kitöltse a hiányt, amit vágyam eleresztése okoz.  Ámen.