„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!” Zsolt 51,12

„Óh, Jenny, teljesen összezavarsz”, korholtam tréfálkozva a barátnőmet. „Rendben, akkor jövő héten találkozunk.” Ezzel a várandós anyuka felkapta a táskáját és a Bibliáját, futólag átölelt, és kiviharzott az ajtón. Ezt megelőzően közölte bibliakörünk összegyűlt tagjaival, hogy nem tud maradni, mert az anyósa jön pár napra látogatóba, este érkezik. A nagymama azért teszi meg az utat, hogy segítsen menyének a nagytakarításban. A kismamára, akinek már majd szétrepedt a pocakja, rátört a kedvesen „fészekrakási késztetésnek” nevezett ösztönös feszültség, amit a szülés előtti napokban vagy olyankor érzünk, amikor már csak pár nap választ el attól, hogy az örökbe fogadott gyermek megérkezzék családunkba.

Ami kiverte nálam a biztosítékot, az volt, amit Jenny csinálni akart, mielőtt az anyósa megérkezik. Meleg vacsorát szeretett volna főzni neki? Vagy előkészíteni a helyét valamelyik gyerekszobában?

Egyiket sem. Jenny egyetlen tennivalóért száguldott haza: ki akarta takarítani a házat.

Igen, kitakarítani. Mielőtt a nagytakarításhoz érkező segítség betoppanna. Azzal érvelt, hogy szégyellné, ha anyósa felfedezné a több hetes porcicákat, a sarkokban helyet igényelt pókhálókat. Felszíni takarítást végez tehát, mielőtt az anyós nekilátna a nehézfegyverekkel – porszívó, tisztítószerek, miegymás – a tényleges nagytakarításnak.

Ugye mindnyájan tettünk már ilyet? Alaposan megtisztogatjuk a fogainkat – hónapok óta először fogselyemmel is – mielőtt a félévenkénti kontrollra mennénk fogorvosunkhoz. Levágjuk körmünket, felpuhítjuk, lereszeljük a bőrkeményedéseket este, mielőtt másnap felhasználnánk a születésnapi ajándékba kapott pedikűr-kupont. Valami bennünk nem bírja elviselni, hogy mások meglássák, milyen koszt hagyunk felgyűlni néha az életünkben.

És ez nemcsak a takarításra és a higiéniára vonatkozik. Nagymértékben jellemzi életünk más területeit is.

Egy belső késztetés arra sarkall, hogy valamiképpen letisztogassuk a bűnünket, mielőtt Jézus elé vinnénk. Ezt érezzük a Vele való első találkozás előtt is. Nagyon nehéznek érezzük az addig elkövetett bűneinkkel megrakott zsákot. Ezért megpróbálunk könnyíteni rajta, mielőtt Jézus elé vinnénk. Pedig a pásztorból lett költő, Dávid is kijelenti a mai zsoltárrészletben, hogy nem kell nyállal tisztogatni elhomályosodott szívünket, inkább könyörögjünk: „Teremts bennem tiszta szívet, Istenem”.

Igen, a mi dolgunk a könyörgés.

Az Ő dolga a takarítás.

De mikor belegázolunk bűneink mocskába, néha mi is, akik évek, évtizedek óta Vele járunk, úgy érezzük, el kell lapátolnunk a felszínt, mielőtt Vele újra szóba állhatnánk.

Pedig nem kell mást tenni: forduljunk a Nagy Takarítóhoz, mert egyedül nála van lélek-fertőtlenítő. Hívjuk be a lelkünkbe, és kérjük meg, hogy teremtsen bennünk tiszta szívet, újítsa meg a lelkünket, hogy teljesebben szolgálhassuk Őt. Csak így tűnhetnek el a sötétség porcicái, melyek homályba borítják lelkünket, és ragyoghat fel újra bennünk a megújult lélek.

Uram, add, hogy merjek odajárulni eléd koszosan, mocskosan is, tudva, hogy csak Te tudod ragyogóra sikálni a szívemet. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, , Karen Ehman, www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu,