Megmozdul előttem a régi kép,
benépesiti sok kiváncsi arc.
Lépkedek a megkopott köveken,
valami belső kényszer űzve hajt.
Végigélem azt a vasárnapot.
felfrissül a város ódon szaga.
Körülölel a tavaszi mámor,
a pálmafák kesernyés illata.
Hozsannázik a felbojdult tömeg,
üdvözli az érkező királyt.
Visszhangja csendül a régi falakon:
hull a pálmaág és hull a virág.
Jézus csak megy szeliden,szó nélkül.
Könnyebb lenne tán' ha kimondaná:
hallgassatok el,hallgassatok el!
- Könnyebb lesz majd úgy,ott, a Golgotán.
Ujjong a tömeg,nem ismerik fel:
próféciai ez a pillanat.
Meg kell lenni,mint annyi másnak még:
végig kell járni minden utakat.
Jézus ajkán szeliden feszül meg
a mindent tudás nagy bölcsessége,
szemeinek szép,meleg tavában
kivetül a lelke békessége.
- Hull a virág,visszhangzik hozsánna!
S Ő vonul,vonul a város felé,
de tudja jól,hogy ezen az úton
meggyalázva jön majd visszafelé.
Akkor is szó nélkül,csendes szivvel,
békességgel várva vállalt sorsát.
- Senki nem tudja,csak Ő egyedül:
ez az út már a mennybe ivel át.
P.Kovács Erzsébet
Kommentáld!