„Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar.” 

Préd 4,9-12

Egy érzelmileg kimerítő hét elérte a csúcspontját. Próbáltam elterelni a figyelmemet, kitisztítani az agyamat, de a szorongató gondolatok nem tágítottak. Legszívesebben összegömbölyödtem volna a ház legvédettebb sarkában. A szorongás le fog győzni.

Férjem megérezte szememben a fájdalmat. Jóbarátként kérdezett rá: „Történt valami?”

Uralkodni akartam magamon, bírni fogom egyedül. „Jól vagyok”, csúszott ki a számon a hazugság.

Egy idő múlva újra megkérdezte: „Látom, hogy bánt valami. Mi baj?” Elhatározásom, hogy egyedül cipelem a terhet, elolvadt, és szipogva mondtam: „Nem bírok szabadulni az aggódástól.” Greg figyelmesen hallgatta, ahogy elsoroltam a bennem kavargó gondolatokat. Miután elé tártam a szívemet, elmesélt egy történetet a Bibliából, ami hálával és bizalommal töltött el, és segített felülemelkedni a szorongáson.

Olyan jó, hogy az Úr tartogat a Bibliában történeteket olyanokról, akik el voltak keseredve. Greg Illés történetét idézte fel nekem. Akárcsak Illés, én is hajlamos vagyok egyedül félrevonulni, ha valami bajom van.

Az 1Kir 19,3 szerint Illés hiába tapasztalta meg Isten csodatevő erejét, egy fenyegetés hatására nagyon megrémült. Megtudta, hogy Jezábel királynő meg akarja öletni, és úgy döntött, menekülnie kell. Az 1 Kir 19,3-4 bepillantást enged a gondolataiba: „Illés megijedt, elindult és elment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta, ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaérve egy rekettyebokorhoz, leült alá, meghalni kívánt, és ezt mondta: Elég most már, URam! Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél!”

Egyáltalán nem ítélem el Illést azért, hogy megfutamodott. Néha én is ezt tenném. A szociális médiához vagy egy csokis finomsághoz menekülök, mikor a kiborulás szélén állok, ott keresek pillanatnyi enyhülést.

Amiben Illés tévedett, és én is azon a bizonyos napon, az volt, hogy egyedül akart maradni.

Illésnek volt egy szolgája, aki vele utazott, de hátrahagyta őt, mikor menekülni próbált. Egyedül folytatta útját a pusztába, és ettől érzelmileg még mélyebbre süllyedt. Mindketten meg kellene szívlelnünk a Prédikátor bölcsességét: „Jobban boldogul kettő, mint egy… Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát.”

Ha megosztjuk egy arra alkalmas barátunkkal a gondjainkat, segíthet például azzal, hogy észrevesz olyasmit, amit mi nem láttunk meg. Az ő más nézőpontjából rámutathat olyan igazságokra, amikbe kapaszkodhatunk, amik reményt és hitet adnak, és kirántanak a kétségbeesésből.

Ha a Szentlélek erejét és jelenlétét hozzáadod a barátságotokhoz, a kapcsolat már „hármas fonattá” válik, mely a Préd 4,12 szerint „nem szakad el egyhamar”. Fájdalmunk, ha megosztjuk, békességgé oldódhat. A szorongás helyét átveheti a bizalom, az erő.

Azon a kimerítő héten a férjemmel osztottam meg a gondjaimat. Ő Istennek hála az Íráshoz fordította tekintetemet, ahol reményt és biztatást találtam aggódó lelkemnek. 

Hordasz valamilyen terhet, ami könnyebb lenne, ha megosztanád? Merj elindulni, keress valakit, aki segít cipelni vagy megoldani a gondodat.

Jézusom, köszönöm az ajándékot, amit kapcsolataimban adsz. Adj bölcsességet, hogy tudjam, mikor és kivel oszthatom meg személyes problémáimat. Erősíts meg minket, hogy egymást erősíthessük. Ámen.