Ha el szeretnénk jutni a megelégedettségre a próbák és bizonytalanságok között, akkor úgy kell elfogadnunk körülményeinket, hogy azokat a szerető Isten személyesen és céltudatosan engedte meg életünkben. Legtöbbünknek ez azt jelenti, hogy távol tartjuk magunka a Bárcsak kívánságok által okozott betegségtől.
Jim nem fertőződött meg a Bárcsak betegséggel, annak ellenére, hogy folyamatosan szembe kellett néznie vele. Jim és családja mindent hátrahagytak, hogy Afrikába menjenek misszionáriusként. Ott Jim egy olyan vírussal fertőződött meg, melynek tünetei hasonlóak a krónikus kimerültségéhez. Már tizenkét éve élt ezzel a betegséggel, ebből hat évet ágyban töltött. Három földrész harmincöt orvosa vizsgálta meg, de egyik sem tudta megtalálni a megfelelő gyógykezelést. Jim csupán néhány órát tudott dolgozni naponta.
Ez a kedves család meglátogatott bennünket a múlt nyáron. Mialatt Lois és lányaik egy túrát tettek Colorado Springsben, Jim az alagsorban tartózkodott és olvasott. Néha csatlakozott családjához, de naponta csak egyszer tudott feljönni a lépcsőn, és takarékoskodnia kellett energiájával. Így élt tizenkét év szenvedése után.
Azt lehetne gondolni, hogy egy ilyen beteg embert keserűség, önsajnálat, türelmetlenség és harag jellemez.
De én nem ezt láttam.
Testi betegsége nem olyan gondolatokat váltott ki benne, hogy Bárcsak ne mentünk volna Afrikába! Békességben elfogadta azt, amit Isten megengedett.
Lois elmondta nekem, hogy a hat éves ágyban töltött időszak alatt egyszer megkérdezte Jimet: "Nem sajnálod magad?" Ő így válaszolt: "Az önsajnálat túl sok energiát emészt fel. Nekem pedig egyáltalán nincs fölösleges energiám."
Mennyi időt eltöltünk az önsajnálattal, amikor azon gondolkozunk, Bárcsak más körülmények között élnék. Jim nem engedte meg magának a Bárcsak luxusát. Megelégedett volt abban, amit Isten megengedett életében.
Kommentáld!