Az idő nem fontos, ne sajnáld a napokat.
Az ünnepi ebédhez a szakácsnő sok-sok mindent belevág egy nagy fazékba, ezért fogadj be te is mindent.
Hordozd saját magad és mások fájdalmát, a titkokat, melyek körülvesznek. Ne siess! Az eszmélés lassan, de biztosan, végtelen csendben, derűsen történik.
Környezeted megzavarhatja, de meg nem szakíthatja mindezt. Lassan lehiggadsz, megnyugszol. Kitisztulnak gondolataid, vágyaid, hatalmas béke önt el. Megvilágosodsz. Felsejlik Isten végtelen nyugodt keze vonása a világon. Mint felhővé szelídült tajték, onnan fentről mindent sokkal tisztábban fogsz látni. Források fakadnak fel benned. Érezni fogod magadban az erőt, amely most már nem magadért: értük, a világért fakad.
Már nem harcolni akarsz, hanem teremteni.
Nem gyűlölsz senkit és semmit, nem pusztítani akarsz, hanem segíteni, alkotni, életet adni, a beléd áramló fényt továbbengedni, -árasztani.
Hiszed, hogy nemcsak része vagy a világnak, hanem partnere a mindenséget szeretetből szakadatlanul tovább teremtő Istennek...
Érzed a hegyeket mozgató erőt magadban, tudod, hogy emberek fognak születni, talpra állni, gyógyulni szavadra. De még ez sem fontos.
Semmi sem fontos, csak az a KAPCSOLAT, mely nap, mint nap, lassan felkel, és beragyogja világodat.
Istennek társa vagy...
Kapcsolódó bejegyzések:
CSODÁLATOS DOWN-SZINDRÓMÁSOK
BIZONYSÁG A MINDENT CÁFOLÓKNAK
MI A CÉLOM AZ ÉLETBEN ?
A HÁZASSÁG IGAZI ALAPJA