"A higgadt válasz elhárítja az indulatot, de a bántó beszéd haragot támaszt."

Példabeszédek 15,1

Nyugalom, békesség, csendesség. Szinte alig van részünk benne. Izgő-mozgó, izgalmat kereső emberként alig vesszük észre milyen nagy a hiánya az életünkben.

Egyébként is divat a türelmetlenség, a harag és a visszavágás. viccesnek tartjuk, hogy egyes sofőrök már úgy születtek, hogy a kezük a dudán volt, mert csak úgy tudnak létezni. Valaki egy másodperccel később indul a pirosnál és már foghatja is a fülét. Türelmetlenek vagyunk a közlekedésben is, de még-inkább a várakozások közepette.

Megvan az az élmény, amikor a tömeg órák óta vár a rendelőben és valaki jön és besétál előttük pimaszul? És az is, amit kap, mikor kijön? Na ugye!

Ilyenek vagyunk, türelmetlenek, fortyogók és jajj annak, aki ilyenkor felbosszantja a másikat, mert máris kitör a vulkán.

Egyre inkább tojáson lépkedve kell élnünk az életünket. Jól jön ilyenkor a tanács, a segítség, hogy milyenek legyünk és mit tegyünk.

A bölcs válasza: dönts helyesen az ilyen helyzetekben!

A legfontosabb: Légy higgadt!

A higgadtság egy magatartásforma, ami megnyilvánul a beszédünkben, megfontolt és gondosan megválasztott szókincsben és a kellemes hanghordozásban, hangszínben. De megjelenik a testbeszédünkben is. Hirtelen, fenyegető mozdulatok kerülése helyett az alázatosság használatában. Dac helyett kedves mosolyban, meghajló testtartásban, barátságos érintésben.

Végül egy mese:

Volt egyszer három testvér, akik nagy kalandra indultak, de eltévedtek a sötétség erdejében. Éjjel elhatározták, hogy egyikük mindig őrködik, míg a többiek alszanak és majd kétóránként váltják egymás.

Így is lett, elsőnek a legidősebb kezdte a strázsálást. Az első órában nem is történt semmi, de a második órában megjelent előtte a harag szelleme és közölte, hogy meg akarja enni alvó testvéreit. Ő persze nem hagyta és harcra kélt ellenségével. A küzdelemben maga is egyre indulatosabb lett, de ahogy saját haragja nőtt, úgy nőtt egyre a harag szellemének ereje is. Végül alul maradt a küzdelemben és egy ütéstől ájultan rogyott a földre.

De akkor már ébredt is a középső testvér. Mindkét testvérét mozdulatlannak látta és azt gondolta: Ejnye, a bátyám elaludt, pedig őrködnie kellett volna! No, nem baj. Majd őrködöm én tovább.

Az első óra nála is csendesen telt, de aztán jött a szellem. Minden úgy történt most is, mint az előbb. A harag enni akart, a fiú nem hagyta és birokra keltek. Ennek a fiúnak is nőttön nőtt a dühe a küzdelemben, de sehogy sem tudott győzedelmeskedni, mert a harag szellemének ereje annál nagyobb lett, míg végül ő is alul maradt és elterült a földön.

Végül felébredt a legkisebb testvér is. Minden éppen úgy történt, mint az előbbiekben, de amikor a harc elkezdődött a legkisebb úgy döntött, nyugodt marad. Mivel mindvégig tartotta magát a döntéséhez a szellem ereje egyre csak fogyatkozott, míg végül megfutott a fiú elől.

Reggel aztán magukhoz tértek a bátyjai és igen csodálkoztak a legkisebb győzelmén. Öccsük aztán csak ennyit mondott: „Ez a harag szelleme volt. Az egyetlen teendő vele szemben, hogy az ember nyugalommal gyengítse az erejét.”