„Mert maga a Teremtőd lesz a hitvesed, a Seregek Ura a neve. Izrael Szentje lesz a Megváltód, akit az egész föld Istenének hívnak.” Iz 54,5

Más szavakkal: „Én alkottalak. Én vagyok a hitvesed. Nevem a Mindenség Ura. Én vagyok Izrael Szentje. Megváltottalak: felszabadítottalak. Én vagyok az egész föld Istene.”

Nem hittem volna, hogy az a srác lesz a férjem, akibe hatodikos koromban belehabarodtam, s ha tehettem, a nevét firkálgattam a füzeteim hátsó lapjára. Huszonöt évvel később, bár sok gyermeknevelési feszültséggel küzdünk, és bár nem tökéletes, mégis erős a házasságunk. Ennek egyetlen titka van, s ezt a titkot próbálom serdülő lányaimmal is megosztani.

Egy férfi, egy ember soha nem lesz képes kitölteni az űrt a szívünkben.

Legtöbb nőnek szüksége van arra, hogy valakihez gyöngéd legyen, s hogy ezt viszonozzák. Áhítozunk arra, hogy valaki kielégítse szeretetéhségünket. Találhatunk alkalmas embereket erre a szerepre, s mégis állandó elégedetlenséget érzünk. Szívünk tovább vágyakozik arra az Egyetlenre, akinek szeretetére szívünk teremtve lett. Az Iz 54,5 megmondja, ki az, aki ki tudja tölteni a bennünk lévő űrt: az Úr, Alkotónk és Hitvesünk.

Ő az egyetlen, aki tökéletes, és aki tökéletesen szeret. Azt is olvassuk, hogy felszabadított arra, hogy az Ő szeretetével töltekezzünk fel, és ne keressük másokban azt a szeretetet, amit csak Tőle kaphatunk meg.

Ahogy lassan felnőtté válunk, a mozi, a tévé, a slágerek és könyvek mind igyekeznek meggyőzni róla, hogy megtalálhatjuk a tökéletes férfit. Hatásukra egyre erősebb a meggyőződésünk, hogy teljesülhetnek álmaink a királyfiról, aki majd megjelenik, és figyel ránk, és elfogad, és imádni fog. Idézhetnénk slágerszövegeket, amik mind azt erősítik bennünk, hogy találkozhatunk azzal az emberrel, aki aztán a mindenünk lehet.

Előfordul, hogy azt hisszük, rátaláltunk. Talán férjhez is megyünk hozzá. Aztán kiderül, hogy ez nem egészen így működik. Mások rá sem találnak arra az emberre, aki kimondja nekik: „örökké szeretni foglak”. Mi következik ezután? Üresnek érezzük magunkat, kielégítetlennek, csalódottnak.

Voltak barátnőim, akik családi házról, két gyermekről, kutyáról álmodoztak. Nem jött össze. De mialatt olyan életet élnek, amit nem álmodtak maguknak, boldogok, mert rájöttek ők is, hogy emberek nem tölthetik ki a szeretetűrt a lelkükben.

Csak egy Valaki alkalmas erre: maga a Szeretet.

Mióta Jézust keresem, már nem érzem magányosnak magam, nem érzem, hogy elutasítanak, öröm és biztonságérzés vette át ezek helyét a lelkemben. S hiszem, hogy azzal, hogy minden nap Hozzá fordulok elfogadásért, a férjem is felszabadult a nyomás alól, hogy mindig bizonyítania kell.

Nemrég beszéltem erről egyik barátnőmnek, aki elsírta magát: „Bárcsak tudtam volna, hogy nem várhatom el a férjemtől, hogy betöltse vágyaimat! Bárcsak tudtam volna, hogy egyedül Jézus elégítheti ki szeretetéhségemet! Nem váltam volna el tavaly.”

Nagyon sajnáltam. Bárcsak felfognánk ezt az igazságot, és megosztanánk a fiatal nőkkel, akikhez közünk van! Mindegy, mi történik az életünkben, meg tudjuk találni az igaz szeretetet; azt a szeretetet, amely sosem okoz csalódást, soha nem múlik el, nem utasít vissza. Hűséges szeretet, mely ki tudja tölteni a szívünkben lévő űrt.

Szabadíts fel, Uram, hogy az elfogadást, a biztatást, a szeretetet Nálad keressem. Tudom, hogy Benned nem fogok csalódni, nem utasítasz el, nem mész el tőlem. Jézus nevében, Ámen.

(Lynn Cowell: Filling the Gaps?, Encouragement for today, www.proverbs31.org/devotions, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu