„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” Zsolt 90,12

„Hogy vagy? – kérdezte. – Hallottam nagymamád haláláról, és sokat gondoltam rád.” Meglepetten és örömmel ismertem fel a telefonban Melanie hangját. Régi, nagyon kedves barátnőm, de messze lakunk egymástól, nem tartunk szoros kapcsolatot.

Beszéltem neki a szomorúságomról, de az örömről is, amit érzek, tudván, milyen teljes életet élt nagymamám. Aztán folytattuk a csevegést régi barátokról, barátnőkről, gyermekeinkről, a közösségeinkről. Kezdtem kíváncsi lenni, mikor mondja már meg, miért hívott. Egyszercsak szünetet tartott, s közölte szabadkozva, hogy vissza kell térnie a munkájához.

Meglepődtem. Ennyi volt?

Nem volt semmi különösebb oka a hívásának. Egyszerűen csak szakított egy kis időt a napi hajszában, hogy beszélgessünk.

Melanie fiatal özvegy, drága férjét nemrég veszítette el hirtelen. Egyedül küszködik gyermekei nevelésével, a vállalkozással, amit addig ketten vittek a vállukon, és mindazzal, amit az élet naponta elé hoz. Ennek ellenére szakított időt rá, hogy felhívjon, és beszélgessen velem. Megmondtam neki, milyen hálás vagyok a kedvességéért.

Ekkor elmesélte, hogy a férje halála után a templomi csendes imádás ideje volt az egyetlen alkalom, ahol a fájdalma zsilipjei megnyílhattak. Volt úgy, hogy végigsírta az egész istentiszteletet, kiöntve a szívét Istennek, s vigasztalást találva Nála. Volt egy asszony, aki néha melléült, és csendben fogta a kezét.

Egy asszony.

Csendben.

Felajánlotta a jelenlét szolgálatát.

Hatalmas ajándék.

Aztán elmondta, milyen hatással volt rá ez a gesztus. „Megtanultam, milyen sokat jelent az egymásra szánt idő. Ha csak annyira futja, hogy egy-két süteményt tudok vinni valakinek, aki szenved, megteszem. Néha nyomaszt a rengeteg tennivaló, de mindig szakítok időt az emberekre. Az emberi kapcsolatok a legfontosabb elemei az életünknek.”

Arra gondoltam, mennyire tükrözi mindez Jézus lelkületét, aki szintén előre helyezte napirendjében az emberekkel való kapcsolatfelvételt. Hány és hány emberért állt meg. Arcok a tömegből, akikhez odafordult, akiket megszólított. Csak úgy.

Az asszony a kútnál.

Zákeus.

A vérfolyásos asszony.

A tanítványok.

Mária a lábánál.

És folytathatnánk a listát.

Mialatt most írok, számba veszem mai tennivalóimat. Hosszú a lista. Sok-sok kipipálni való, ami még előttem áll, ami az időmet, a figyelmemet igényli. Mind fontosak, de hogyan futtathatom át a listámat mai igénken? Hogyan válhatok minél hasonlóbbá Jézushoz, hogyan vehetem számba úgy a napjaimat, hogy bölcs szívhez jussak? Azt hiszem, új listát írok, és tanulok Melanie-tól. A listám első pontjait üresen hagyom. Nevek, nem tennivalók számára. Az első sor pedig így szól majd: „Válj hasonlóvá Jézushoz. Legyenek ma az emberek a legfontosabbak.”

Uram, a segítségedet kérem, hogy a Te fontossági sorrended szerint alakítsam a napomat. Te tudod, mennyire feladatorientált vagyok. Megtanítanád, hogyan tehetem az embereket az első helyre? Tedd fogékonnyá a lelkemet, hogy érzékelje a Tiédet, és megálljak az emberek mellett, ahogy Te tennéd.  Ámen.