„Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” Zsolt 103,2

Volt egy kutyánk, BC-nek hívták, s rengeteget mérgelődtem miatta. Houdini-nak becéztük, és erre a névre teljes mértékben rászolgált. Hosszútestű, rövidlábú vadászkutya volt, igazi szabaduló-művész. Nem volt olyan magas kerítés, nem volt olyan biztonságos ketrec, ami korlátok közt tarthatta volna. BC mászott, ásott, ugrott, valamilyen fondorlattal rendszeresen sikerült kiszabadulnia az udvarból.

Ha visszagondolok azokra a napokra, nevetnem kell. Az egész család imádta csavargó hajlama ellenére, és mindenki azon dolgozott, hogy maradásra késztesse. Kerítést húztunk az udvar köré, a fiúk játszottak vele, dédelgették, egészséges kutyatáppal és ropogós falatokkal kényeztettük, labdákat, játékokat vettünk neki, puha kutyaágya volt.

Mégis megszökött.

Többnyire a szomszédságban bóklászott, de néha sokszáz méterrel messzebbről jelezték, hogy látták. Valahogy mindig hazatért (volt, hogy a sintér hozta haza), de mindig aggódtunk, mikor kiderült, hogy már megint nincs biztonságban otthon.

Mennyire hasonlítok hozzá!

Mindig szíven talál, ha meghallom egyik kedvenc énekem néhány sorát:

Ó mennyivel tartozom naponta a kegyelemnek!

Béklyózd magadhoz jóságoddal csavargó szívemet!

Igen Uram, ismerem csavargó hajlamomat,

újra meg újra elhagyom Istent, akit szeretek.

Itt a szívem, vedd, és rakj rá pecsétet,

ne hagyhassa el többé mennyei udvarodat.

(Robert Robinson: Jöjj, minden áldás Forrása)

Isten biztonságos helyet készített nekem Igéjében. Parancsai védelmemet szolgálják, nem korlátozni akarnak. Irgalmának, kegyelmének, megbocsátásának ajándékaival akar maga mellett tartani. Eláraszt szeretetével, családjába fogad, és mégis…

Mégis előfordul, hogy elcsavarog a szívem.

Nem törődöm igazságaival, olyan döntéseket hozok, amikkel kikerülök irányításának biztonságából. Helytelen, téves, ártó gondolatokat dédelgetek. Szavaim másokat becsmérelnek. Ilyen és más módokon eltávolodom Isten szívétől. Ő ennek ellenére arra vágyik, hogy hazatérjek.

A 103. zsoltár kezdősorai rávezetnek, mivel tarthatom csavargó önmagam Isten közelében: „Áldjad, lelkem, az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét! Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” (Zsolt 103,1-2).

Azzal, hogy dicsőítem Istent, és újrajátszom gondolatban mindazt a jót, amit velem tett, ránevelem a szívemet, hogy jobban érezze magát Isten közelében, mint távol Tőle.

Amikor feléled bennem a csavargási vágy, fordulhatok a 103. zsoltárhoz, mert a későbbi versek is adnak alapot Isten dicsőítésére.

„Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet, megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg. Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé” (Zsolt 103,3-5).

Tizennégy éven át hajkurásztam BC-t a szomszédságban. Szeretetem arra sarkallt, hogy keressem, és hogy mindenfélét kitaláljak, hogy az otthon biztonságában tartsam. Ilyen Isten szeretete is irántunk. Gyertek, dicsőítsük őt, gondoljuk át mindazt a jót, amit tett értünk, hogy így könnyebben megmaradhassunk védelmező közelségében. Ez a gyakorlat összeköti csavargó szívünket Istennel, és megőriz azokon a táplálékgazdag helyeken, amelyeket számunkra tartogat.

Uram, Istenem, köszönöm, hogy annyi mindent köszönhetek Neked, annyi mindenért dicsőíthetlek. Telepítsd le szívemet Otthonod biztonságában hűséges, jóleső örömben. Ámen.