„Ezért tehát, mivel ilyen szolgálatban állunk, minthogy irgalmat nyertünk,

nem csüggedünk el.” 2 Kor 4,1

Valamikor a 90-es évek közepén a fenti verset választottam életem igéjévé. Abban az időszakban Isten komoly leckét adott, hogy megtanuljam őszintén értékelni a helyet, ahová az életben állított. Több apró gyermek anyjaként gyakran panaszkodtam a rendetlenség, a zsivaj miatt, azért, mert nem jutott időm magamra. Nemegyszer megfordult a fejemben, hogy elmenekülök, beülök az autómba, s irány a horizont, amíg véget nem ér az út.

Isten lassacskán rávilágított, hogy az anyaság szolgálat, ezeknek a kicsiny emberkéknek a szolgálata, akiket nekem adott. Mikor erre az igeversre rátaláltam, úgy éreztem, ez az egy sor mindazt összefoglalja, amit meg kell jegyeznem, amit szem előtt kell tartanom: az Ő kegyelméből vannak a gyermekeim, és e szolgálat közben nem csüggedhetek el – amire pedig hajlamos voltam. Mint egy szellemi mentőövbe, úgy kapaszkodtam ebbe a mondatba.

Ugorjunk egy nagyot az időben, egyik napra a múlt héten, mikor a Bibliát tanulmányoztam. A körülmények megváltoztak, ahogy általában szoktak. Már nem vagyok zaklatott fiatal anyuka. Most valami mással harcoltam, amikor megint a szemem elé került a 2 Kor 4,1. Tekintetem az évekkel ezelőtt odaírt bejegyzésre esett. „ÉLETEM IGÉJE” – csupa nagybetűvel. Újra meg újra elolvastam a jól ismert mondatot, de most a jelen szituáció fényében. Annyi év után ugyanolyan könnyen elcsüggedek. Szolgálatban állok most is, de ez a szolgálat más, mint az akkori. Új kihívások, másfajta alkalmatlanság-érzés. Újra fel kellett idéznem, hogy ezt a szolgálatot is Isten irgalmából kaptam. És ebben a szolgálatban sem szabad elcsüggednem, bármily nagyok a kihívások, bármennyire alkalmatlannak érzem is magam.

Mit tehetünk, ha az Istentől kapott szolgálatban – akármi legyen is az - ránk tör a csüggedés? Az Íráshoz fordultam, és a következő válaszokat kaptam:

Lukács 18,1: mindig imádkozni kell, és nem szabad belefáradni.

A 2 Kor 4,16 azt kéri, ne feledjük, hogy napról napra megújulunk bensőleg.

A Gal 6,9 arra int, gondoljunk az aratásra, amikor majd megtérül fáradozásunk, ha nem adjuk fel.

Az Ef 3,12-13, kér, hogy ne csüggedjünk, mert bátran és szabadon járhatunk a Jézusban való hit által, és ez dicsőségünkre szolgál.

A 2 Tessz 3,13 azt kéri, ne fáradjunk bele a jó cselekvésébe.

Végül a Zsid 12,3 figyelmeztet, gondoljunk Jézusra, s mindarra, amit Ő értünk elszenvedett. Bármin megyünk is keresztül, nem hasonlítható ahhoz.

Ezek az igék segíteni szoktak felülkerekednem a csüggedésen, s remélem neked is hasznosak lesznek. Lehetsz bár magányos asszony, aki beteg, idős szüleit ápolja, vagy kisgyermekek édesanyja, nehéz, felelősségteljes pozíciót tölthetsz be, vagy zűrös házasságban élő feleség vagy, esetleg hiába próbálod megvalósítani az álmaidat – a csüggedés időről időre utolér. Nem az a kérdés, elcsüggedünk-e, hanem az, hogy mit teszünk, ha igen. Ezekkel az igékkel felfegyverkezve gondoljunk arra, hogy Isten kegyelméből szolgálhatunk, s teljesítsük szolgálatunkat csüggedés nélkül, újra meg újra Hozzá fordulva erőért és kitartásért.

Uram, tudom, hogy ott állok, ahova Te akartál tenni engem, Tőled kaptam a szolgálatot. Tudom, azt akarod, hogy tartsak ki, és ne csüggedjek el. Segíts, hogy Feléd forduljak, ha el akarok menekülni, és kapjak Tőled erőt a folytatáshoz. Hála Neked kegyelmeidért. Ámen.