“Ezt a hetet kihúztuk valahogy, de a jövő héten jönnek a számlák. Villany, gáz, telefon és víz stb.”- mondjuk feleségemmel szinte havonta, amióta nyugdíjas vagyok.

De, úgy hiszem mindannyiunknak ismerős a fent leírt állapot. Dugjuk tehát strucc módjára a homokba a fejünket? Nem! Nem erre tanít bennünket a Szentírás, hanem hogy a nehézségekben Istenre nézzünk! „ Minden gondotokat hagyjátok őrá, mert neki gondja van rátok.” (1Pét5,7) 

„Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért. Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között. Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette. Mit mondjunk tehát erre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” ( Róm 8, 26-30) 

Életem legszebb nyarait kis elemista koromban anyai nagyanyámnál, nagyapámnál töltöttem Szabolcsban. Ott kaptam - hiszem, hogy Istentől - életem első felnőtt barátját, az uradalmi tejeskocsist, aki megengedte, hogy felüljek mellé a bakra, tréfálkozott velem, sok mindenre megtanított, még a gyeplőt is szabad volt megfogni a marka mögött. Micsoda élmény egy kisgyerek számára! Nagyon szerettem Anti bácsit, mert mindig jó kedvű volt, mindig tudott valami vidám nótát, kedves tréfát, vagy találós kérdést. 

Ez a vidám ember egy napon nagyon komoly és csendes volt. Komor arccal nézett maga elé, amikor megkérdeztem tőle: 

- Anti bácsi, beteg? 

Anti bácsi azt mondotta ott a bakon, míg zörögtek a tejeskannák mögötte: 

- Nem, Bandika, nem vagyok én beteg, hanem megsűrűsödött bennem az élet.

Több mint fél évszázada ennek, de ezt nem felejtettem el. Akkor nem értettem, de megjegyeztem. 

Az elmúlt héten nagyon megsűrűsödött bennem az élet, és eszembe jutott Anti bácsi. Azt hiszem, nemcsak bennem, hanem sokakban megsűrűsödött az élet mostanában. Elég csak kinyitni az újságot, a rádiót, a televíziót, hazajönni a piacról és beszámolni az árakról, stb. Körülnézünk magunk körül, s egyszer csak azt érezzük, hogy bizony, megsűrűsödött bennünk az élet. 

Milyen jó azonban, hogy nekünk van valami, ami ezt a megsűrűsödött életet oldja! Arra gondoltam, vajon hogyan bírják ki azok az emberek, akiknek nincs Bibliájuk, nem olvassák, nem tudnak benne reménységet találni, mert nem szól hozzájuk? 

- Nagyon hálás vagyok az Úrnak, mert a múlt héten, amikor megsűrűsödött bennem az élet, ilyen Igéket kaptunk a feleségemmel együtt reggelente: „A Lélek is segít majd a mi erőtlenségünkön”. (Róm 8, 26) 

„Akik az Istent szeretik, azoknak minden a javukra szolgál.” (Róm 8, 28) Minden! Még az élet sűrűje is. 

Vagy a mai napi Ige: „Semmi sem választhat el bennünket az Isten szeretetétől, amely megjelent a Jézus Krisztusban, a mi Urunkban”. Semmi! Döbbenetes ez a felsorolás: „Se élet, se halál, se fejedelemségek, se föld alatt valók, se föld felett valók, senki nem szakaszthat el minket az Isten szeretetétől, amely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban” (Róm8, 38-3). Egy valaki szakíthat el minket: mi magunk. Hálát adhatunk Istennek, hogy mi nem akarunk elszakadni az Ő szeretetétől. 

Ebben a megsűrűsödött életben, amely körülvett engem és gondolom, körülvesz mostanában Téged is, kedves Olvasó mondjam így, hogy bejött hozzám az Ige, bejött az igehirdetés. Nemcsak úgy kap az igehirdető Igét, hogy olvassa a Bibliát: néha figyelni kell az életet, és az életből rászól az Isten. 

A héten messziről, az ország másik feléből keresett meg valaki egy gyermeklélektani problémával. Amikor a fiatalasszony belépett, valami különös sugárzás töltötte be a szobámat. Még nem találkoztam vele, megkérdeztem, ki is ő, honnan, miért jött. Azt is - mert úgy sugározta Krisztust -, hogy honnan jutott ehhez a sugárzáshoz. Persze nem így kérdeztem, hanem: ki tanította meg Jézus Krisztus szeretetére? Akkor nagyon meghatóan beszélt az édesanyjáról, aki egyedül nevelte fel, mert édesapja elveszett a háborúban. Ezt mondta róla: 

- Alázatosabb, derűsebb, és szelídebb embert, mint az édesanyám, még életemben nem ismertem. 

Megkérdeztem, hogy szószékre vihetem-e, amit elmondott? Hozzájárult. 

Tehát: Kislány volt még, amikor portörlés közben véletlenül leütötte az édesanyja Bibliáját, és a Bibliából számtalan kis cédula hullott ki a földre. Így mesélte: 

Tudja, amikor ezeket a kis cédulákat kezdtem összeszedni, az egyiken a saját nevemet láttam és elolvastam: „Marika a kórházban van”. Valóban az előző hetekben, kórházban voltam, édesanyám mindennap meglátogatott, mindennap hozott valamit, bátorított, vigasztalt, valami szövődményes betegségem volt. Nem értettem, hogy az az édesanya, aki engem mindennap meglátogatott a kórházban, miért írta ezt fel egy cédulára, miért tette bele a Bibliába, hiszen feljegyzés nélkül sem feledkezhetett meg erről! 

Így talált rám az édesanyám, hogy ott guggoltam a földön, szedegettem össze a papirkákat, rakosgattam vissza a Bibliába, és ezt a cédulát a kezemben tartottam. Amikor meglátta, elmosolyodott, mellém guggolt, és megkérdezte: 

- Ugye, nem érted, kislányom? - Nem, édesanyám, nem! 

- Tudod, én egyedül nevellek, de a sok gondot, bajt, nem tudnám elviselni egyedül. Édesapádat Isten hazaszólította. Ha valami probléma, nyomorúság súlyosodik rám, feljegyzem egy kis cédulára azt, ami a legjobban aggaszt, beteszem a Bibliába, rácsukom a fedelét, otthagyom és megyek tovább, végzem a dolgomat. És tudom, hogy a gondomat, amit oda leírtam, belehelyeztem Isten tenyerébe: e nélkül nem bírnám ki az életet. Ha majd nem akarsz ideges, feszült, kapkodó asszony lenni, tégy hasonlóképpen, rád hagyom ezt a Bibliát. 

Rám is hagyta, és megtaláltam benne pirossal aláhúzva ezt a sort: 

„Minden gondotokat hagyjátok őrá, mert neki gondja van rátok”. 

Édesanyám még azt is elárulta nekem, hogy az esztendő utolsó napján, az volt a szilveszteri öröme, hogy az egész éven át berakott cédulákat rendszerezte. Jobb oldalra rakta azokat, amelyeket Isten el is intézett, csodálatosan megoldott abban az évben. Baloldalra azokat, amelyeket még nem. Istennek legyen hála, minden évben kevés maradt baloldalt! Azokat visszatette a Bibliába. Ám azt is elmondta, hogy négy-öt évnél tovább egyetlen cédula sem maradt a Bibliában, mert a mi Istenünk Gondviselő Isten. Csodálatosan, magától megoldja a problémákat, ha mi is megtesszük, ami rajtunk áll. Ha nem adunk vissza Istennek olyan feladatot, amit Ő ránk bízott. 

Végül azt mondta a fiatalasszony: - Tudja, ez a legdrágább örökségem, ez a Biblia, benne az aláhúzott Ige, és néhány cédula. 

Amikor kikísértem, utána néztem, és akkor jöttem rá, miért olyan tündöklő, belső békességet sugárzó ez a fiatalasszony. Miért és hogyan tudja a benne megsűrűsödött életet feloldani. 

Három pontban szeretném summázni, mit kaptam ebből az életből kilépett Igéből. Először: sokszor azt hisszük, mi segítünk valakin, aztán kiderül, hogy Ő segít mirajtunk. Ehhez a nagy ajándékhoz képest, amit ebből a történetből kaptam, semmiség volt az a kis pszicho-pedagógiai tanács, amit én tudtam adni. 

A második gondolat: Most értettem meg, hogyan függ össze Péter levelében az alázat és a gondviselés. Mindig úgy véltem, hogy a két mondat két különálló gyöngyszem, lazán felfűzve egy gondolat-sorra, nincs logikus összefüggés a kettő között. „Alázzátok meg magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat hagyjátok Őrá, mert neki gondja van rátok.” (1Pét 5,6-7) Azt hittem, ez a két mondat nem függ össze. Összefügg! Igenis, nagyon nagy alázat kell ahhoz, hogy letegyem Isten kezébe a gondomat, hogy elhiggyem azt, hogy nem kell nekem egyfolytában görcsösen reszketni: ha én nem tudom ezt elintézni, akkor ki tudja? Ha nem tudom megoldani, akkor ki fogja megoldani? Igen, előbb meg kell alázkodni. Hiszen kevés múlik rajtunk, nagyon kevés. De nagyon sok az Istenen. 

Próbáld meg, amit ettől a fiatalasszonytól tanultam! Én megpróbálom: amikor megsűrűsödik bennem az élet és valami nagyon nyom, akkor ezen túl leírom egy cédulára, és beteszem Péter levelébe. Aztán majd szilveszterkor előveszem, és valószínű, addigra Isten meg is oldotta. És ha szilveszterre nem, a következő szilveszterre biztosan. Szeretnék olyan sugárzó, derűs, alázatos békességes lenni, mint a „bizalom-cédulás” fiatalasszony. 

A harmadik, amit szeretnék tovább adni, hogy van fordított testamentum is. Az Isten úgy szeretett minket, hogy ránk hagyta az Ő Fiát, az Úr Jézus Krisztust. Ez az újtestamentum. És van olyan testamentum, amikor én hagyhatok valamit Istenre. Van ilyen is. Nem akármilyen istenre, hanem Arra testálhatom rá gondjaimat, bajaimat, Akiről ezt mondja a Szentírás: „Aki tulajdon Fiát sem kímélte, hanem Ő mindnyájunkért odaadta - ránk testálta - hogy ne ajándékozna Vele együtt - Vele EGYÜTT, nem nélküle! Mindent!” 

- Mindent, amire valóban szükségünk van. Mert hátha nincs. De ha van, akkor azt nekünk ajándékozza. 

Befejezésül olvassuk el, mit mond nekünk Jézus ugyanerről a témáról! 

„Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok, hogy mit együnk, és mit igyunk, vagy mit öltsünk magunkra. Mindezt a pogányok kérdezgetik. A ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. Keressétek először az Ő országát, és igazságát (ti. magát Jézust) és ezek is mind megadatnak nektek. (Amire igazán szükségünk van). Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért, elég minden napnak a maga baja” (Mt 6, 31-34). 

Merjük, tudjuk ezt elhinni, hogy oldódjon bennünk a megsűrűsödött élet.