Hívő és hitetlen egyaránt szenved ezen a földön. “Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.” (Róm 8,22) Gyakran a keresztények is felteszik a kérdést. “Ha Jézust követem, miért nem lehet gondtalan életem a földön?” Jézus soha nem ígért nekünk ilyen életet. De azt igen, hogy küzdelmes életünknek jutalma lesz az örökkévalóságban. 

Az a különös ajándék adatott meg nekem az elmúlt tíz napban, hogy nagyon sok emberrel találkozhattam a Krisztusban! Lent szolgáltam Gyulán, ahová összegyűjtötték a dél-magyarországi baptista lelkipásztorokat, nekik tartottam előadást, tanítottam őket lelkigondozásra. Utána a templomunkban evangelizáltam. Másnap az evangélikus egyházban szolgálhattam. Ma egy hete a szarvasi református egyház jubileumi istentiszteletén hirdettem az Igét: este ugyanott az evangéliumot. Tegnap érkeztem meg Pécelről, ahol egy katolikus templomban szolgáltam. 

Sok helyen megfordulva, nagyon sok emberrel találkoztam, ahogy Pál mondja: emberekkel a Krisztusban. 

Szeretném hangsúlyozni ezt a különös “ban-ben”-t, akik benne élnek a krisztusi életformában, ebben a különös dimenzióban. Éjszakába nyúló beszélgetésekben együtt örülhettem, szomorkodhattam, együtt reménykedhettem ilyen emberekkel. Különböző kis karámocskákban Jézus Krisztusban élő emberekkel, akik mégis az egyetlen nyájhoz tartoznak. 

Mit tapasztaltam ennyi helyen, különböző felekezetben élő emberekkel beszélgetve, akik nem formális keresztények, hanem igazán Krisztus követői? Pontosan azt, amit Pál apostol magáról ír (2Kor 12,2-10). Így tudnám összefoglalni Pál két nagy élményét: egyszer fönt, egyszer lent. Igen, ez a Krisztusban élő emberek örök életformája. 

Egyszer fönt, egyszer lent. Ne bízzuk el magunkat, ez adatott, ez a mi életformánk. Pálé is, aki azt mondja, hogy egyszer elragadtatott a harmadik égig. Olyan látomásai voltak, olyan víziói, hallomásai, amiről nem is szabad neki beszélni. Egyszer fönn igen! 

Hallottam és hallgattam embereket Gyulán, Szarvason, Pécelen, akik valóban elragadtattak a harmadik égig. És ugyanazok az emberek mint Pál beszámoltak arról is, hogy sokszor kell lent lenniük a mélységben. Pál így mondja: tövis adatott a testembe. Nem tudjuk pontosan, mi volt ez a tövis. Valami nagy fájdalom gyötörhette. Engem mindig megrendít, hogy háromszor imádkozott nem többször nem nyafogott. Háromszor kérte Istent, hogy vegye le ezt a gyötrődést. Az eredeti görög szövegben itt egy különös szó van: holafidzó = ököllel verni, püfölni. Pál úgy érezte, hogy a sátán angyala ököllel veri. Iszonyú fájdalmai lehettek. Egyszer fönt a harmadik égben, egyszer térdein reszketve, a sátán angyalának gyötrése alatt. 

Hogy él egy ember a Krisztusban? Körbejárva négy felekezetet, sok gyülekezetben szolgálva, megállapítom, hogy pontosan így. Elragadtatások és fájdalmak, örömök és bánatok, keservek és hálaadások között. Ilyenek vagyunk mi, emberek a Krisztusban. Ez a mi életformánk. És adjunk hálát Istennek, hogy nem kivételez, szabad nekünk fent lenni és szabad lent lenni, és ugyanakkor a Krisztusban lenni védetten. 

És számomra nagyon sokat jelentett amit meg is tapasztaltam és amit újra meg újra hallottam, az a csodálatos biztatás, ami nemcsak Pálnak biztatás, hanem nekünk is: Elég néked az én kegyelemem. 

Elég. Jézus dinamikája, ereje beleköltözik az erőtlen ember erőtlenségébe, és célhoz ér azokkal, akik a maguk erőtlen, nyomorult testét, szolgálatát, lehetőségeit odaajánlják az Úr Jézus Krisztusnak. Mégpedig azért ér így célhoz, hogy ne dicsekedhessünk: ez tőlem van, Lám mit tudok én, milyen erős vagyok, milyen okos vagyok én! Egy rozsdás drót, semmivel sem több. Egy kis vízvezetékcső, ami ott-itt szivárog, de még mindig átmegy rajta az élő víz. Ilyen emberekkel találkoztam az elmúlt hetekben. 

Hívő katolikus mérnök jött értem, hogy levigyen Pécelre. Négy szép gyermeke van, aztán egy halálosan beteg gyermeket kaptak ötödiknek. Az autóban elmondta nekem, mennyi gyötrődésük van emiatt a gyermek miatt, és mennyi örömük a többiekben. Elmondotta, hogy egyszer fönt, egyszer lent, de hálaadással élünk, szolgálunk és elég nekünk az Úr kegyelme. 

Míg ott tartózkodtam, egy evangélista atyámfiánál szálltam meg Gyulán, aki tizenkét évig ápolta béna feleségét, otthon, egyedül. Azután kórházba kellett vinni, mert szegény asszony egészen elmeszesedett. A férj hetenként háromszor felutazott Gyuláról Pestre, hogy meglátogassa az egyik budapesti ideggyógyintézetben. Jóval túl a hatvanon. 

Megkérdeztem: Barátom, hogy bírtad ezt? 

Az ágy fölött függő keresztre mutatott és azt felelte: Úgy bírtam, hogy minden reggel ott kezdtem a kereszt alatt, térdre borulva. Így bírtam. 

Igen, egyszer fönt, egyszer lent, egyszer elragadtatással, egyszer térdein az Úrban. És ez az öregember minden szabadidejében láttam a kikészített írógépet gépeli az igehirdetéseket, viszi a betegeknek, látogatja az öregeket. Vett két magnót, amit kölcsönad, hogy az öregek és betegek, akik nem tudnak már elmenni a templomba, hallgathassák Isten Igéjét. Hogy azok is fönt lehessenek, ha lent feküsznek is egy betegágyon, és elragadtatásaik legyenek Isten Szentlelke által. 

Különös szót használ Pál erre, hogy elég. Ugyanazt a szót, amit Jézus Krisztus, amikor azt mondja, hogy elég minden napnak a maga baja. Rövid kis szó, aminek sok jelentése van az eredetiben: arkeo. De négyféleképpen is fordíthatnám ezt, hogy elég neked az én kegyelemem, mert ez azt jelenti: eltávolít, megsegít, kitart, használ. 

Ezzel a eléggel az én Uram Jézus azt mondja nekem: Az én kegyelmem, hidd el édes fiam, mindent eltávolít, amit el kell, hogy távolítson az életedből. 

Amikor azt halljuk, hogy elég néked az én kegyelmem, az azt is jelenti: 

Hidd el, édes fiam, megsegít naponként az én kegyelmem, nem hagy egyedül. Lehet, hogy egyszer fönt, egyszer lent leszel, hogy elragadtatások között, vagy úgy érzed, hogy a sátán angyala gyötör, öklöz, de megsegítelek, nem hagylak egyedül, veled leszek. 

Elég neked az én kegyelmem, azaz kitart az én kegyelmem, míg ez a cserépedény, miben a lelked van, el nem törik, míg itt élsz ezen a földön. Kitart az én kegyelmem. A bajok, a kínok fölé is tart. Gondoljunk Pál életére! Bilincsek közt, börtönben hogy ír a filippibelieknek: “Örüljetek, ismét mondom, örüljetek!” Hogy tartja ez a kegyelem, a fájdalmak, a kínok, a rabság fölé! Erre mondja Pál: elég. Végül azt is jelenti: Elég neked az én kegyelemem, hogy használ neked az én kegyelmem. Átélhettem az elmúlt héten is: még mindig használ az Ő kegyelme, öregen, sokszor fáradtan, sokszor alig-alig indulva, mégis megérkezve elég. Használ. És használni is akar neked is, fiatalnak, öregnek. 

És szabadjon így mondani: használ, és föl is használ, sőt el is használ, míg el nem lobban az a kis fény, amit bezárt a szívedbe, amíg az erőtlenségedből erőt tud formálni! Adjunk hálát Istennek, hiszen ez az életünk értelme, hogy az Úr szolgálatában szabad nekünk elhasználódni, felhasználódni az Ő kegyelme által! 

Hogy mondja Pálnak a mi Urunk, Jézus Krisztus? Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlensége által ér el a célba. Hová ér? CÉLBA! Nem a halálba, nem az elmúlásba: célba ér, ahová el kell érned már itt, ebben az életben és egykor túl az életen. 

És ehhez elég az Ő kegyelme. 

Gyökössy Endre