Sokáig kerestem, hogy tulajdonképpen mi a különbség a homo sapiens, az eszes ember és a homo christianus, a keresztyén ember között. Előadás-sorozatot is tartottam erről, amelynek a végén valaki megkért arra, hogy ne huszonhét igehirdetésben, hanem egy mondatban mondjam meg, mi a különbség?

Mostanra már egyetlen szóval tudom érzékeltetni a különbséget; ez a szó: a HÁLA. 

Elolvasásra: Mk 6,30-44. 

Sok-sok ember haladt Jeruzsálem felé és ezek a vándorok, zarándokok találkoztak Jézussal, körülvették Őt és hallgatták Igéjét, egész nap. Nem nézte senki az “óráját”, hogy de sokáig prédikál; bizony rájuk esteledett. A tanítványok nyugtalankodni kezdtek, mert megvolt a maguk reális elképzelése, hogy kenyeret kellene szerezni: ha már tápláltuk őket Igével, adjunk nekik enni is. De hol lehet ilyen későn kenyérhez jutni? 

Hány kenyeretek van? Nézzétek meg! - kérdezi Jézus a tanítványoktól. 

Gondoljuk végig mi is, hány kenyerünk van? Nyilván azt mondjuk, hogy amennyire szükség van. Annyi kenyerünk van, amennyi kell. Nem éhezünk. Van a boltban fehér meg barna kenyér, és zsemle, kifli, kalács is. Hála Istennek! 

Mindig volt? Akik velem együtt megérték a háborús, pincében bujkáló időket, azok emlékeznek, milyen nagyszerű volt, ha kenyeret ehettünk héjával. Hátha még egy kicsit meg is sóztuk! Cukor nem volt, de egy kis só még akadt. A megmaradt kenyér héját megpirítottuk és “kávét” csináltunk belőle a gyerekeknek. De jó, hogy a fiatalok ma már erre csak azt mondják: igaz se volt talán. Igaz volt, gyermekeim. Adja Isten, hogy sose éljétek meg. Hogy arra a kérdésre: “hány kenyeretek van?”, mindig azt tudjátok mondani: annyi van, amennyi kell. Jézus nem a mindennapi zsák lisztünket ígérte, hanem a mindennapi kenyerünket. Megevésre ígérte, nem a disznóknak, az embereknek, nem is a csirkéknek, nekünk ígérte. 

Mindenütt van? Bizony nincs mindenütt. Nagyon-nagyon sok helyen nincs kenyér. Láttam valamelyik nap a televízióban, hogy egyik dél-amerikai országban leszáll egy repülő és odaszaladnak az emberek, mert a kis kannájukba belemérnek egy kevés lisztet, hogy éhen ne haljanak. Ma, a huszadik században. Istennek hála, hogy nekünk még van, még másnak is tudunk szelni belőle. 

Nagyon szép élményem volt a hét elején. Egyik kedves barátom elmesélte, hogy különös dolog történt vele és a feleségével. Elmentek sétálni Budapest kellős közepén laknak és egy összeroncsolt autót láttak, felcsúszva a fára, mellette egy házaspárt, két riadt gyerekkel. Tudtak valamit németül, megszólították őket, kiderült, hogy karamboloztak, a vezető édesapa, egy NDK-s német ember, elfáradt, egy pillanatra elvesztette az uralmát az autó felett, így történt a baleset. 

Akkor ez a két sétáló közösség-tagunk az asszonyt elvitte a kórházba, a férfit különböző helyekre, hogy elintézhesse az ügyeit. Három vagy négy napig mindennel ellátták az egész családot, közben engem is levittek vidékre, visszahoztak, ott hagyták az idegeneket a lakásban. Budapestet is megmutatták, megutaztatták őket, hogy valahogy kimossák a kínos élményt belőlük. 

Nem csodálom, hogy az a pórul járt német ember, amikor már negyedik napja voltak egy számukra vadidegen ember lakásában, megkérdezte: 

Mondja meg már uram, hogyan van ez? Hallottunk már a magyar vendéglátásról, de hát ilyet még nem! 

A közösségi tagunk pedig ezt felelte: 

Éppen előző nap kértük Istent, hogy küldjön nekünk valakit, akinek szolgálhatunk. Hát magukat szedtük le a fáról, hogy Istentől kapott kenyerünket megoszthassuk magukkal. 

Azt hiszem, hogy ez a négy ember egy életen át fog emlékezni arra, hogy egyik legszörnyűbb élményük Budapesten történt velük de egyik legcsodálatosabb is! A kettő együtt. Hogy akadt egy család, aki mindent az asztalra rakott, nem nézte, hogy drágább lett a benzin, szaladgáltak, jöttek-mentek az érdekükben, segítettek. És csak akkor mondták, hogy miért, amikor kérdezték őket. Tudniillik eljött az az idő, hogy a keresztyének akkor beszélnek, amikor kérdezik. Mivel megkérdezték őket, hogy miért, megmondták. Különben nem mondták volna meg. 

Sokáig kerestem, hogy tulajdonképpen mi a különbség a homo sapiens, az eszes ember és a homo christianus, a keresztyén ember között. Előadás-sorozatot is tartottam erről, amelynek a végén valaki megkért arra, hogy ne huszonhét igehirdetésben, hanem egy mondatban mondjam meg, mi a különbség? Mostanra már egyetlen szóval tudom érzékeltetni a különbséget; ez a szó: a HÁLA. 

A homo sapiens úgy gondolja: dolgozom érte, jár nekem, sőt, nagyobb jár, minden jár nekem. Kevés munka mellett is sok minden jár. A homo christianus ott kezdődik, hogy maga se tudja, hogyan, de egyszer csak elkezd melegedni a szíve és megköszöni, hogy süt a nap, hogy nem esik az eső, megköszöni a kenyeret. Jézus mindig megköszönte. Soha nem törte úgy meg, hogy égre ne nézett volna, és hálát ne adott volna. Az Isten Fia megköszönte. Egy régen elporladt kis eres, öreges nagyanyai kézre emlékezem, ahogy a nagy falusi kenyeret magához fogta, és mielőtt megszegte volna (katolikus volt), kis keresztet rajzolt rá a kés hegyével. A hála. 

Itt eldől, hogy csak homo sapiensek vagyunk-e, vagy van valami közünk a homo christianushoz. Van-e hála a szívünkben, hogy voltak munkás magyar kezek, akik szántottak, vetettek, arattak? Van-e hála a szívünkben, hogy van még, akivel együtt törjük meg, együtt esszük meg: van férjünk, feleségünk, gyermekünk? Olyan természetes ez? Nem. Hálás vagy-e az Úrnak, hogy van akivel együtt eszed a kenyeret? Hogy van hol megenni a kenyeret? Fedél van a fejed fölött. Olyan kicsi lett a világ, szörnyű látni, hány sarkán ég, lobog, omlanak össze a házak, halnak meg az emberek, nincs már hol megenni a kenyerüket, vagy a rizsüket. Borzasztó dolog. 

Hálás vagy-e, hogy még meg tudod enni a kenyeredet? Van, aki nem tudja. Infúzióval táplálják, tűket szúrnak bele, nem tud kenyeret enni. Megköszönjük, hálásak vagyunk-e azért, hogy van hol megenni, meg tudjuk még enni, békességben tudjuk megenni? Itt kezdődik a homo christianus, amikor azt mondjuk: hála Istennek! 

Jézus azt kérdezi: Hány kenyeretek van? Nézzétek meg! A görög nyelv rendkívül finom árnyalattal fejezi ki a látást. Három szava van a látásra. Más-más igét használ: 

- észrevenni; 

- jobban figyelni; 

- a dolgok mögé is nézni. 

És itt ez a szó van! Nézzétek meg úgy a kenyereteket, hogy lássatok mögé. Így szaporodik meg a kenyér, így lesz több, ha meglátják mögötte azt a titokzatos erőt, aki maga Jézus Krisztus. Nem csoda a csoda! Jézus a csoda! Ahol Jézus megjelenik, ott mindig csodák történnek. Előbb elmondtam egy múlt héten történt konkrét csodát. Nem én találtam ki! A segítés nagy csodája, amikor szaporodik a kenyér és jut másoknak is, és dicsőíttetik Krisztus neve. 

Jól nézzétek meg, mögé nézzetek, héja, bele mögé és meglátjátok a megtöretett kenyér misztériumát, amit magyarázni nem lehet, csak a titokba belelátással lehet észrevenni, meglátni.

A kenyér mögé, amire azt mondja Jézus: Ez az én testem, amely megtöretett, ez az én vérem, amely kiontatott érettetek.

Aki ezt hiszi, aki tudja, hogy megtöretett érettem is, helyettem is, miattam is, az üdvösséget és bocsánatot kap.