… a Jom Kipur az engesztelés napja. A ros hasánának a központi üzenete a megtérés. A kürtnek a hangja Isten kiáltása felénk, hogy térjünk meg Hozzá. Ezután tíz nap önvizsgálat következik, mialatt átgondoljuk kapcsolatainkat is. Ez az időszak az engesztelés napjával, a mai nappal zárul. Az engesztelés napja tökéletes képe annak az abszolút kiengesztelődésnek, amiben részünk van Krisztusért, a Messiásért. Tökéletes képe a Messiás halálának és feltámadásának értünk. 

Amíg a templom állt Jeruzsálemben, ez volt az egyetlen nap az évben, amikor a Főpap belépett a Szentek Szentjébe. Vérrel lépett be, amit feláldozott önmagáért, a családjáért és az egész népért. Aztán kijött a Szentek Szentjéből, és mivel élve jött ki, mindenki, aki a Templom udvarán volt, örömujjongásban tört ki. Miért? Mert tudták, mit jelent az, hogy életben jött ki. Azt jelentette, hogy az áldozat, amit helyettük és értük mutatott be, elégséges és elfogadható áldozat volt. Milyen fantasztikus képe annak, amit értünk Jézus, a Messiás tett! A Templom volt az egyetlen hely, ahol a szent Isten találkozott a nem szent, bűnbánó néppel. Így Jézus is, Jesua, a Messiás, a testben megjelent Isten lejött hozzánk. Ő a Templom, Ő az a hely, ahol a szent és igaz Isten találkozik a nem szent, bűnbánó emberrel. Éppen úgy, ahogy a Főpap közbenjárt értünk, az Írás azt mondja, hogy Jézus örökké él, hogy közbenjárónk legyen.

Éppen úgy, ahogy a Főpap egyszer belépett a Szentek Szentjébe, hogy áldozatot mutasson be értünk, úgy jött Jézus a maga tökéletes életével, mint egyetlen végső áldozattal minden bűnért. És ahogy a Főpapnak élve kellett kijönnie, jelezve, hogy az áldozat elégséges volt és elfogadható, Jézusnak vissza kellett jönnie a halálból. Ez a bizonyítéka, hogy az áldozat, amit Jézus megtett értünk, elégséges és elfogadható volt Istennek. 

Honnan tudhatjuk, hogy Jézus ezt valóban megtette értünk? Onnan, hogy ezt a próféták előre megmondták. 700 évvel azelőtt megjövendölték, mielőtt Jézus a földön járt volna. A zsidó iratokban megjövendölték. Ézsaiás próféta könyvében, abban az igeszakaszban, amit ma este már hallhattunk. 

Szeretném alaposabban megvizsgálni ezt az igét ma. Három kérdést szeretnék maguknak föltenni. Mit tett az Úrnak ez a Szolgája értünk? Miért tette ezt? Hogyan kellene erre válaszolnunk?

Vegyük magunk elé az Ézsaiás 53-at. 

„Ki hitte volna el, amit hallottunk, ki előtt volt nyilvánvaló az ÚR hatalma? Mint vesszőszál, sarjadt ki előttünk, mint gyökér a szikkadt földből. Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna. Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele. Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.

Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját. Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?! A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul. Az ÚR akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az ÚR akarata célhoz jut vele. Lelki gyötrelmeitől megszabadulva látja őket, és megelégedett lesz. Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket. Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.”

Mit tett valójában a Messiás, az Úr Szolgája értünk? E szöveg szerint meghalt, kifizette a váltságdíjat a mi bűneinkért, és föltámadt. Hatszor találjuk leírva ebben a rövid igeszakaszban, hogy a mi bűneinkért ő fizette meg az árat. Hatszor! Ha Isten csak egyszer mond valamit, akkor is oda kellene figyelnünk, de ebben a részben, Ő hatszor mondja ezt el nekünk! Olvassuk el a 4-5. verset.

Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. 

Most a 6-ot. 

Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.

Hallgassuk meg újra a 8. verset. 

Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?!

Most a 10. verset. 

Az ÚR akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az ÚR akarata célhoz jut vele.

A 11-et. 

Lelki gyötrelmeitől megszabadulva látja őket, és megelégedett lesz. Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket.

Hallgassuk meg újra a 12. verset. 

Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.”

Hatszor említi meg ez az igeszakasz, hogy a mi bűneink árát Jézus fizeti meg. 

Röviddel ezelőtt, evangéliumi füzetkéket osztogattam a Keletinél, és beszélgettem egy fiatalemberrel, aki nagyon érdekes kijelentést tett. Azt mondta nekem: „Én nem szoktam vétkezni. Soha nem követtem el bűnt.” „Biztos vagy benne?”- kérdeztem. „Tökéletesen.” „Soha nem érezted, hogy meg kellett volna tenned valamit, amit nem tettél meg? Nem tettél olyat, amit nem kellett volna megtenned? Nem okoztál csalódást senkinek?” Mire ő: „Nem, soha”. „Egészen biztos vagy benne?” „Igen, biztos vagyok. Én sosem vétkezem.” Kérdeztem: „Honnan tudod?” Azt mondja, hogy „Ha bűnt követnék el, akkor érezném, és pontosan tudnám.” „Tényleg?” - kérdeztem. És akkor elmagyaráztam neki valamit. 

Egyik módja, ahogy a Biblia megmagyarázza, mi a bűn, az, hogy egy betegség. Pontosabban: lepra. A lepra egyik legrettenetesebb vonása, hogy a betegség elpusztítja azt a képességünket, hogy fájdalmat érezzünk. Ezért tudnak az ujjak elrohadni és leesni. Nincs fájdalom, ami figyelmeztetne, hogy veszélyben vagyunk. Ez az egyik kép, amivel a Biblia lefesti a bűnt. Olyan, mint egy betegség, ami morálisan érzéketlenné tesz. Nem érezzük, amikor bűnt követünk el. Gondoljátok, hogy a gyilkos átérzi, hogy ő most gyilkol? Többnyire nem. Igazolva érzi magát, mentséget talál tettére, vagy az egészet lényegtelennek tartja. A bűn betegsége morálisan érzéketlenné tesz minket. Három dolgot jegyezzünk meg a bűnről, mint betegségről. 

Bennünk van, akár érezzük, akár nem. Akár elhisszük, akár nem. És halálos betegség. Ugyanúgy, mint a lepra. 

Egy másik dolog, amit tudnunk kell a bűn betegségéről, hogy nevetséges azt gondolni, hogy meg tudjuk gyógyítani jócselekedetekkel, helyes élettel. Ha itt állnék önök előtt leprásan, és megkérdeznék tőlem, mit teszek a gyógyulásomért, mit gondolnak, mit válaszolnék? Hát én jócselekedeteket hajtok végre, kedves vagyok az emberekhez, igaz életet élek, mindenkit szeretek. Mit szólnának ehhez? Oké, ez rendben van, rabbi, de ez nem gyógyítja meg a betegségedet, ami közben megöl téged. Annak, ahogyan élsz, semmi köze ahhoz, hogy meg fogsz halni! Bármennyi jócselekedetet viszel végbe, az nem fogja meggyógyítani a betegséget, ami megöl téged! Ezt mondanák nekem.

A harmadik dolog, amit tudnunk kell a bűn betegségről, a következő: mi szeretjük a bűneinket. Inkább maradunk a betegségünkben, a bűnben. Ha pszichológiai betegségben élnénk, a pszichológus azt mondaná, hogy tagadásban élünk. Morális értelemben valóban tagadásban élünk. Azt mondjuk, minden rendben van, jól vagyunk, mert valójában szeretjük azt, ahogy élünk. Szeretem a bűneimet, amikhez ragaszkodom. És nem akarom, hogy bárki azt mondja, hogy ezeket föl kell adnom. 

Betegek vagyunk. A bűn halálos betegsége van rajtunk. De Jézus biztosította számunkra a szellemi-lelki gyógyulás lehetőségét. Hogyan? Térjünk vissza újra a 4-5. versekhez. 

Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. 

Hogy tudott ő lelkileg meggyógyítani minket? Úgy hogy elviselte a gyászunkat, hordozta fájdalmainkat, átszúrták a mi bűneink miatt, összetörték a mi vétkeink miatt. Erről írnak ezek a versek. Lehetővé tette tehát számunkra, hogy szellemi értelemben jól legyünk, azzal, hogy kifizette a büntetést a mi bűneinkért. Az 5. vers második részében azt mondja, Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. 

Miért? Miért tette ezt? Miért szenvedett? Miért vette át a mi büntetésünket? Mert ennek meg kellett lennie. 

Azt mondja a 6. vers, hogy olyanok vagyunk, mint az eltévelyedett juhok. Az eltévelyedés nem csak azt jelenti, hogy rossz irányba megyünk. A sorsunkról van szó. Azok a juhok, amelyek elcsatangolnak, elpusztulnak. Nem tudnak életben maradni, ha letérnek az útról, amin a pásztor vezeti őket. Nem találnak élelmet, nem találnak vizet, nem tudják megvédeni magukat a farkasoktól. Az eltévelyedett juhok halott juhok. 

Miért fizette meg Jesua a bűneink árát? Mert ennek meg kellett történnie, hogy megmentsen minket. Hogy visszarakjon minket a helyes útra. De miért tette meg ezt értünk? Mert túlságosan szeret minket ahhoz, hogy hagyja, hogy meghaljunk. Hogyan állhatna ott, és hagyja, hogy mi megöljük magunkat? Szeret minket. Nagyon. Azt mondja az írás, hogy örömmel töltötte el a Messiást, hogy a bűneinkért meghalt. Hogy ellenállás nélkül, önként ment a halálba. A szívében való szeretet miatt. 

Néhányan tudjátok, hogy három gyermekem van. Nagyon szeretem őket. A legidősebb Lea, már fiatal hölgy, Joel a fiúnk neve, és Elisabeth a harmadik gyermekünk, a kisebbik leányunk. Tételezzük fel, hogy halálos betegek. Hogy ez a betegség megfosztotta őket az érzékelő képességüktől. Ha szólítanám őket, nem hallanák. Belépnék a szobába, de nem vennék észre, hogy jövök. Megérinteném a vállukat, és nem éreznék az emberi érintést. Ha gyengéden elsimítanám a hajukat a homlokukról, ők önkéntelenül megütnének, hogy elkerüljék a veszedelmet. Tételezzük fel, hogy ez a betegség teljesen tönkretenné a velük való kapcsolatomat. Néhány hónap múlva meghalnak, és elveszítem őket örökre.

Mit éreznék ezzel a betegséggel kapcsolatban? Ha szeretem a gyermekeimet, hogy viszonyulnék ehhez a betegséghez? Minden sejtemmel gyűlölném ezt a betegséget. És minden lehetséges módon meg akarnám szabadítani őket ettől a betegségtől, és helyreállítani a kapcsolatomat velük. Képzeljük el, hogy egy nap olyan hangosan tudnék kiáltani, hogy meghallanának belőle valamit. „Figyeljetek, ti most haldokoltok, de nem kell, hogy meghaljatok! A betegségnek szüksége van egy testre, amit megölhet. Adjátok át a betegséget! Adjátok ide nekem! Én halok meg! Ti megszabadultok! Add nekem a betegségedet! És ők megkérdezik: miért teszed meg ezt? És én azt mondanám, azért, mert túlságosan szeretlek ahhoz, hogy hagyjalak meghalni. Hogy állhatnék itt, hogy nézzem, ahogy meghaltok. Adjátok nekem a betegséget! De papa, ha tied lesz ez a betegség, te fogsz meghalni. Én erre azt mondom, ez így igaz. Meg fogok halni. De nem maradok halott. A halál nem tud fogva tartani. Visszatérek. Három nap múlva. Adjátok ide a betegséget! Ti megszabadultok, én visszajövök a halálból, és soha semmi nem fog többé elválasztani minket egymástól. Sem magasság, sem mélység, sem angyalok, sem démonok, sem a jelenkor, sem az eljövendő, sem semmi az egész teremtett világon. Semmi nem fog többé elválasztani titeket tőlem. Csak adjátok ide a betegséget. 

Ezt tette. Magára vette a bűnünk betegségét. Mert ezt meg kellett tenni. Mert eltévelyedtünk, és haldokoltunk. És túlságosan szeretett minket, hogy csak álljon, és hagyja, hogy meghaljunk. És visszajött a halálból. Miért? Ugyanúgy, mint a Főpap Jom Kippur ünnepén, hogy tudhassuk, hogy az áldozat, amit értünk bemutatott, elégséges volt és elfogadtatott. Visszajött a halálból, hogy hozzá mehessünk. Hogy bocsánatot kérhessünk tőle a bűneinkért. Hogy megköszönhessük neki az áldozatot, amit értünk hozott. Visszajött a halálból, hogy újraépülhessünk általa. 

Mit kezdünk a hallottakkal? Azt kérdezi a próféta a szakasz elején, hogy ki hiszi el az üzenetet, amit mondunk? Mihez kezdünk azzal, amit Jézus értünk tett? Megtehetjük, hogy nem törődünk vele. Csak elmegyünk mellette. Azt mondja a 2. vers, hogy nem volt vonzó a külseje, megvethetjük, amiért elmondja rólunk az igazat. A 3. vers azt mondja, hogy megvetett volt, lenézték az emberek. Elfordulhatunk tőle, megtagadhatjuk, attól félve, hogy mit mondanak majd az emberek. Azt mondja a 3. vers, hogy elhagytuk őt, néhányan még az arcukat is eltakarták, hogy ne hozhassák őket kapcsolatba vele. Mondhatjuk, hogy nekünk nincs szükségünk Jézusra, majd mi meggyógyítjuk magunkat, a betegségünket, megtalálom én a saját utamat. De a Példabeszédek könyvében Isten azt mondja, van olyan út, ami helyesnek tűnik az emberek szemében, de a halálba visz. És Jézus könyörgött nekünk, amikor a földön járt: én vagyok az út, mondta, az igazság, az élet. Senki nem mehet az Atyához, csakis rajtam keresztül. 

Mit kezdünk azzal, amit értünk tett? Ó, titokban én hiszek. Hiszek benned, és követni akarlak, szeretlek. De nem akarom, hogy bárki tudjon erről, nem mondom el senkinek, rendben? Nem, nincs rendben. Ezzel Jézusból prostituáltat csinálunk. Titkos szeretőt. Olyan valakit, akihez titokban osonunk éjszaka, és azt mondjuk neki: szeretlek, szeretlek. De nem akarjuk, hogy erről tudjanak a barátaink vagy a családtagjaink. Ha kérdezik, letagadjuk. Nem, nem, dehogy hiszek benne, dehogy követem. Nem is ismerem. 

Azok, akik házasságban élnek, akik szerelmesek, mit szólnátok hozzá, hogy ha az, akit minden képzeletet felülmúlóan szeretsz, azt mondaná, én is szeretlek, és vágyom rád, de ezt nem ismerem el senki előtt. Nem akarom, hogy bárki tudjon erről. Mert szégyellek. Ezentúl is szeretni foglak titokban, jó? Mit mondanál erre? Azt mondanád, hogy nem, nem jó. 

Jézust nem lehet titokban szeretni. Nyíltan kell, hogy kövessük. 

És van még valami, amit tehetünk azzal, amit ő tett értünk. Elhihetjük az üzenetét. Megtérhetünk. Kérhetjük, hogy bocsásson meg, és állítsa helyre az életünket. Olvassuk újra figyelmesen a 4-5-6. verseket. 

Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg. Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért. 

Mit tett Jézus értünk? Meghalt a mi bűneink büntetéseként és feltámadt a halálból. Miért tette ezt? Mert túl szenvedélyesen szeret minket ahhoz, hogy hagyjon meghalni. Mit kezdünk tehát ezzel az üzenettel? Sok évvel ezelőtt Németországban éltem. Egy zsidó hölggyel beszélgettem, Mirjammal. Megmutattam ezt az igeszakaszt neki. Elolvasta a saját Bibliájában, és hatalmasra nyitotta a szemét. Én tudom, hogy ez Jézust írja le, mondta. Igen, mondtam, pedig 700 évvel azelőtt íródott, hogy Jézus itt járt a földön. A népünk miért nem hisz ebben? – kérdezte. Mirjam, mondtam, nem helyesen teszed fel a kérdést. A helyes kérdés ez: miért nem hiszel te? Miért nem hiszel te ebben az üzenetben? Bátran azt mondta: hiszek. Te miért nem hiszel? És te, te miért nem hiszel? Miért?

http://zsidokjezusert.org/yomkipur2013.html