„Ha megtelik szívem aggodalommal, vigasztalásod felüdíti lelkemet.” Zsoltárok 94:19

Mindannyian jártunk már így. Megtöltöttünk egy bögrét színültig kávéval vagy teával, aztán megpróbáltuk egyensúlyozva elvinni az asztalig, hogy ki ne löttyenjen egy csepp is.

Ez vagyok én 2021-ben- a kávés csésze, tele érzelmekkel, könnyekkel túlcsordulva.

A keresztény hitéletben nem ritka a nehéz szív, de mi a különbség mély érzelem és a túlterhelt érzelem között?

Vannak időszakok, amikor a szívünk nagyon tele van. Hordozzuk egy szerettünk halálát, egy nagy döntés nem várt nehézségét, egy betegség diagnózisát, vagy a vágyát a házasságnak, gyermeknek, előléptetésnek.

Ilyen helyzetekben fontos emlékeztetni magunkat arra, hogy ezek az érzések természetesek és sok keresztény ember megy át ehhez hasonlón. Gondoljunk Jóbra, aki elvesztette gyermekeit, az otthonát és a pénzügyi stabilitását. Vagy Máriára, aki végig nézte, ahogy Fia kileheli lelkét a kereszten. Még Jézus is gyászolt „ mindhalálig” ( Máté 26:38) a keresztre feszítés előtt. Isten gyermekei a próbákat mindig mély érzelemmel élték meg.

Látjuk ezt az igazságot a Zsoltárok 94:19-ben is: „Ha megtelik szívem aggodalommal, vigasztalásod felüdíti lelkemet.” A túlterheltség érzése helyett a zsoltáríró meghívta Istent, hogy legyen vele ezekben a viharokban.

A „vigasztalás” szó azt jelenti, hogy „másnak enyhíteni a bánatán”. Ahogy megélem ezeket a nehéz érzelmeket, megtanultam, hogy a „túlterhelt” szó a szótáramban kicserélhető egy sokkal igazabb vallomásra: „Atyám, nem engedem, hogy a Te vigasztalásod megkönnyítse a fájó lelkem.”

A mélységesen túlterhelt szív egy jelzés lehet, - nem azt mondom, hogy a próbáink jelentéktelenek, vagy az érzelmeink túlfűtöttek -, hanem hogy egyedül hordozzuk őket. Isten nem várja el, hogy engedjük el a gyászt, amikor egy gyermek meghal, vagy hagyjuk figyelmen kívül a bűn felett érzett bánatot, esetleg töröljük le a könnyeket, amikor fáj. Isten jelen szeretne lenni a fájdalmunkban, és a lelkünkbe akarja lehelni az Ő vigasztalását.

Megtanultam, hogy a nehéz szív utat mutathat, hogy bevalljam az Isten iránti függőségem hiányát. Amikor a lelkem tele van és a sírás fojtogat állandóan, Istenhez futok és megvallom neki, hogy egyedül hordoztam a terheimet, és ahogy tanítva is vagyunk az 1 Péter 5:7-ben: „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok.” Gyermekeként szabadságunk van arra, hogy minden apró és nagyobb próbáinkat letegyük az Ő lábai elé, és Ő megígérte, hogy keresztül visz minket azokon. Habár személy szerint nem ismerlek téged, de remélem ez könnyít a megterhelt, fáradt szíveden.

Atyám, köszönöm, hogy „minden vigasztalás Istene” vagy. (2 Korinthus 1:3) Előfordult, hogy bár a szabadságom megvolt rá, mégsem tudtam olyan erősen tőled függeni, vagy nem engedtem, hogy megvigasztald túlterhelt szívem. Kérlek, bocsáss meg nekem. Segíts emlékeznem, hogy Te látsz engem, ismersz és mindenkinél jobban szeretsz. Ezért az életem és minden dolgom nagyon fontos Neked. Jézus nevében, Ámen.

Igazság a mai napra:

„A reménység pedig nem szégyenít meg, mert szívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által.” Róma 5:5

„Az ÚRhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem.” Zsoltárok 34:4

„Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg.”

https://proverbs31.org/read/devotions/full-post/confessions-of-an-overwhelmed-heart