„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.” Jn 15,5

Kisfiam, Michael, még csak tanulgatta bekötni a cipőjét, és nem boldogult a feladattal. Ám valahányszor segíteni akartam, azt kiabálta: „Egyedül is meg tudom csinálni!”

Pedig nem tudta. Még nem voltak meg a cipőfűzéshez szükséges készségei és tudása. Felajánlottam neki, hogy ölbe veszem, és megtanítom, de kiszabadította magát, elszaladt, és tovább próbálkozott egyedül – sikertelenül. Néha muszáj volt erőszakkal lefognom, miközben megfeszített kis testét ide-oda rángatta, hogy megakadályozzon a műveletben.

Michaelt izgatottá tette, hogy egyedül fűzze be a cipőjét. Azt gondolta, képes rá. Én, az anyjaként tudtam, hogy egyedül nem megy még neki.

Megértem a bosszúságát, mert felnőttként velem is sokszor előfordul, hogy nem akarom elismerni: segítségre van szükségem. Gyermekkorunktól önállóságra nevelnek, és néha még az is kialakulhat bennünk, hogy a segítségkérés gyengeség, vagy a kudarc jele. Küzdünk a büszkeségünkkel, s meg akarjuk mutatni a világnak, mire vagyunk képesek.

Lehet, hogy mi így látjuk, de Jézus nem erről tanít.

A mai versben arról beszél tanítványainak, hogy nélküle semmit sem tehetnek. Bár elhagyták régi életformájukat, hogy kövessék és szolgálják Jézust, Ő meg akarta értetni velük, hogy ennél többre, bensőséges, függőségi viszonyra van szükségük Vele.

Jézus nem parancsolt, inkább meghívta tanítványait, hogy Benne lakjanak. Áldásokat ígért, és azt, hogy sok „gyümölcsöt” fognak teremni.

Ahogy az alma is csak úgy tud megnőni, ha az ághoz kapcsolódik, ahonnan élelmet és életet szív magába, nekünk is így kell rácsatlakoznunk Jézusra. A Krisztussal való életbevágó és életet adó egység nélkül életünk nem fog gyümölcsöt teremni.

Miről beszélek? Mikor fáradhatatlanul igyekszünk megbocsátók lenni, helyrehozni valakinek az életét, túljutni egy belső harcon, megváltoztatni valamit, elvégezni egy feladatot, elérni egy célt. Túlságosan sokszor saját erőnkre és bölcsességünkre alapozunk ahelyett, hogy felfognánk, Isten segítségére van szükségünk, és hagyatkozzunk rá. Aztán ha nem jutunk előre, idegesekké és feszültekké válunk, épp mint a kisgyerek, aki nem tudja megkötni a cipőfűzőjét.

Az önmagunk tudására, ügyességére vagy tapasztalatára hagyatkozás gyakran akadálya előrejutásunknak. Úgy érezzük, legyőztek, elcsüggedünk, s titokban vágyunk rá, hogy földhöz vágva magunkat igazi jó hisztit csapjunk.

Az eredeti „bennem marad” szó jelentése: „benn lakik, tartózkodik vagy megmarad egy állapotban, egy kapcsolatban”. Amikor elfogadjuk Jézust Megváltónknak, ő meghív arra, hogy benne lakjunk, s ez az igevers megtanít rá, miért olyan fontos hitünk számára, hogy kapcsolatban maradjunk. Ahogy napról napra tanuljuk a Jézusban élést, egyre jobban felszerelkezünk a stressz és a támadások kezelésére, egyre jobban felkészülünk a váratlan helyzetek, katasztrófák kivédésére Jézussal együtt.

Ahogy én is ismertem kisfiam korlátait, Isten is tudja, hogy a segítségére van szükségünk, mialatt igyekszünk végigjárni életutunkat. Megérti önállósági vágyainkat, küzdelmeinket a büszkeségünkkel, de ha benne lakunk, és elfogadjuk segítségét, könnyebben fogjuk kezelni a stresszt és az élet kihívásait.

Uram, nem fogtam fel eddig, mekkora feszültséget, mekkora stresszt okoztam magamnak azzal, hogy úgy gondoltam, magam is meg tudom oldani a problémáimat. Bocsásd meg, hogy megpróbáltalak kiiktatni a mindennapi gondjaimból.  Ámen.

forrás: Tracie Miles: We Can’t Do It ALone Encouragement for today.