Uram, te szerettél engem gyermekségemtől fogva. Láttad, hogy bár az édesanyám, édesapám, édestestvérem - akikért nagyon hálás vagyok - szerettek engem, mégis valami űr volt bennem. Úgy éreztem, valamiben hiányt szenvedek. Nem tudtam, mi az, ki az. De amikor Rólad hallottam, megindult bennem az Élet. Öröm járt át. És Te közeledtél, hívtál. Elindítottál az igazi élet útján.

Kezdtem felfedezni, hogy a gyermeked vagyok. Hitre vezettél, szülőre leltem. A titkos, belső dolgaimról csak Veled beszélhettem. A lepkékről, a békéről, a biztonságról, titkos vágyaimról, álmaimról. Csak Veled lehetett. Szívem mélyén éreztem, hogy Te értesz, még azt is, amit én sem értek magamból. Lassan, de határozottan egyre közelebb vezettél magadhoz. Igédet nem ismertem. Amit a templomban hallottam, nem tudtam, hogy az a Te szavad. Csak hittant tanultam, ami egészen más volt, min Te. Téged azonban szerettelek. Hálás a szívem, hogy kísértél utamon.

Sok magányos töprengésemben szóltál hozzám és vigasztaltál. Igazi szülő vagy. Magadhoz vonsz, kedves szavakkal táplálsz: "Ne félj! Megváltottalak, neveden hívtalak, enyém vagy." Szeretem kimondani a nevedet. Hányszor feledtette velem a gonosz, hogy Te határtalanul szeretsz! Hogy Te naponta arra vársz, hogy hozzád hazamenjek, hogy benned leljem meg az otthont. Emlékeimben élnek gyermekségem otthonra találásának pillanatai: a hazai táj, a napsütötte dombok, a békesség, a Te békenyomaid. A biztonságot adó szülői ház. Aztán a lelki szülők háza. A Te ajándékaid tárháza. Köszönöm, Atyám, szereteted szeretetet ébresztett bennem irántad. De úgy szeretnélek szeretni, ahogy Te szeretsz engem, mert az én szeretetem esendő.

Ráébredtem, hogy Te vagy az űr betöltője. Te vagy a legszemélyesebb kapcsolatom. Minden más csak Hozzád segít, vagy Tőled elvezet. Te vagy az életem lényege, Téged kereslek és akarlak mindig megtalálni, megragadni, egészen közel jutni hozzád, egészen Tebenned élni. Az igédből megtudtam, hogy Te is ezt akarod, Uram, az első parancsolatban kifejezted: ""Én, az Úr vagyok a Te Istened, ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem."

Uram, Te akartad létemet. Már a születésem előtt ismertél: "Te takargattál engem anyám méhében."  Te alkottál titokzatos módon, kezeddel formáltál. Figyeltél. Gondviselő szereteted melengetett, általad növekedhettem. Újra és újra rám tör a kérdés: Miért akartál, hogy legyek, Uram? Miért alkottál? Mire vagyok jó neked? Mi hasznod származhat belőlem? Nem értem, miért szeretsz ennyire, Uram! Miért "raksz magadra anyám méhétől fogva, és hordozol születésem óta". "Vénségemig" miért "Te vagy az, és megőszülésemig" miért "Te viselsz"? (Ésa. 46:3-4) Mi értéket találsz bennem? Miért ez a nagy szeretet? Nem értem, Istenem! De el akarom fogadni, mer szívem mélyéből erre vágyom, erre a legszemélyesebb atyai, gyermeki kapcsolatra. Erre a legszemélyesebb, legbensőségesebb bizalmi kötelékre. A Benned való teljes megnyugvásra. A fájdalmaimat feloldó atyai kézre, örömeimet Veled megosztó igaz örömforrásra. Rád vágyom, Uram. Kezed takarásába vágyom vissza. A Te szárnyaid árnyékában megnyugodni, lecsendesedni, kebleden nagy időd ritmusát, szereted szívdobbanását hallgatni, üteméhez igazodni. Igazán hazatalálni...

Te vagy az én "teremtőm", "hordozóm", "én viselőm és megszabadítóm" (Ésa. 46:5). Köszönöm ezt a bensőséges szeretetet. Igén fenségesen szép és személyes kijelentéseinél időzöm. Születésem előtt már ismertél, jelen voltam a gondolataidban, akartál, Tiéd voltam: "Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek." (Jer. 1:5) Titokzatos módon elindítottad létemet. Ki tekintethet be Teremtő szereteted műhelyébe?

(Forrás: Szabó Attila: A természetben a Teremtővel, Versek, igék, vallomások, 125.old.)