Svájci frank alapú hitel, válás, erőszak, szakítás, halál, teljes magány, súlyos betegség, öngyilkossági kísérlet. Ezek olyan kulcsszavak, amiket tapasztalva nem kevesen kerülnek be a kórházak krízis-intervenciós vagy pszichiátriai osztályaira. Mi lehet a közös bennük, azon kívül, hogy rendkívül nehéz és fájdalmas élethelyzetek?

A remény hiánya: a reménytelenség.

Szerintem többféle halál létezik, és sok bonyodalmat okoz, amikor nem látjuk a különbséget ezek között. Fizikailag, illetve biológiailag halott vagyok, ha leállt a szervezetem működése, nem ver többé a szívem és nem küld oxigéndús, éltető vért a szerveimnek.

Szellemileg halott vagyok, ha nem vagyok Jézus vére által megváltva. (Ezt majd szebben és bonyolultabban leírják a teológusok, én most így fogalmaztam meg.) Lelkileg halott vagyok, ha nem látok reményt az életemben, ha minden reggel úgy kelek fel, hogy ennek nincs semmi értelme és nem hiszem el, hogy ez bármikor változhat.

A testi halál nagyon nehezen fordítható vissza, ám a szellemi és a lelki halál sokszor csak egy-egy adott időszakra érvényes és lehet rajtuk változtatni. Szellemi és lelki újjáéledés, újjászületés létezik.

Reménnyel telve élni, remélni maga az élet. A művész énem szerint a remény a szín, anélkül csak szürke, színtelen, egyhangú alkotás az életem minden napja.

De hogy tudunk remélni? Mit tegyünk, ha elvesztettük a reményt? Hogy változtassunk, ha körülöttünk minden olyan reménytelennek tűnik?

Nem ígérjük, hogy könnyű út lesz, de az biztos, hogy pislákol a fény az alagút végén. Néhány tippet próbálunk adni, hogy ilyen helyzetekben mikbe lehet kapaszkodni.

1. Mindenekelőtt ha úgy érezzük, hogy valóban nagyon magunk alatt vagyunk és semmi erőnk nincs ahhoz, hogy bármibe fogjunk, akkor nagyon fontos segítséget kérnünk olyan emberektől, akikben bízunk!

Barátoktól, családtagoktól, ismerősöktől vagy segítő szakemberektől – legyen szó pszichológusról, orvosról, mentálhigiénés szakemberről, lelkigondozóról vagy akár egy ingyenesen hívható segélyvonal másik végén ülő ismeretlenről.

Segítséget kérni nem ciki. Mindegyikünk került már vagy kerül még olyan helyzetbe, amikor segítségre szorul.

Néha már az is segít, ha megosztjuk a fájdalmainkat, kétségeinket mással. Ők majd továbbirányítanak, ha másfajta segítségre is szükségünk lehet. Az ember alapvetően társas lény, úgy vagyunk megalkotva, hogy reagálunk egymás érzéseire. Örömöt, fájdalmat, aggódást, irigységet, haragot, büszkeséget, segítő szándékot vagy bármi egyéb érzést kiválthat belőlünk egymás élethelyzete. Ne féljünk hát ezt a „lehetőséget" használni – merjünk néha egymásra támaszkodni!

Emellett azonban van néhány olyan „technika", amely hozzásegít ahhoz, hogy saját határainkon belül is megőrizzük a reményt:

2. Kezdjünk el olyan dolgokat csinálni, amit tényleg szeretünk, vagy egykor nagyon szerettünk. Legyen szó egy sétáról egy kedvenc környéken, egy túráról, futásról, úszásról, festésről, kedvenc zenék hallgatásáról, virágszedésről, egy kedvenc étel elkészítéséről stb. Nem kifogás az, hogy nincs pénzünk vagy nincs időnk.

Csinálhatjuk akár csak heti egy órában, már az is számít valamit! Kereshetünk olyan megoldást, ami nem kerül pénzbe vagy minimálisak a költségei (pl. futni elmehetünk egy parkba, zenét hallgathatunk telefonról is, főzhetünk a legegyszerűbb alapanyagokból is). Ez segít abban, hogy kicsit lenyugodjunk, levezessük a sok felgyülemlett feszültséget, egy rövid időre szinte „kikapcsoljuk" az agyunkat és átadjuk magunkat az aktuális pillanat örömének. Meglepő, de ez önmagában gyógyító hatású.

3. Néha segít, ha az ilyen pillanatokban egy-egy percre elképzeljük, hol szeretnénk magunkat látni 5-10 év múlva. Hogy szeretnénk akkor kinézni, kiket szeretnénk, hogy körülvegyenek minket, mit szeretnénk csinálni stb. Ha néha elengedjük a fantáziánkat szabadon ezen elmélkedve, az motivál, hogy valóban efelé haladhassunk.

4. Érdemes olyan emberekkel körülvenni magunkat tudatosan, akik motiválnak. Akik hasonló élethelyzetben vannak vagy voltak, mint mi, és szimpatikus az, ahogy megküzdenek vagy megküzdöttek ezzel. Nagyon sokat tanulhatunk egymástól és sok energiát, kitartást, erőt tudunk egymásnak átadni!

5. Jó ötlet elkezdeni vezetni egy „hála-naplót". Minden nap végén leírhatjuk egy lapra/füzetbe/számítógépre, hogy aznap miért voltunk hálásak. Legyen szó egy nagyon apró örömről (olyan kedvesen rám mosolygott ma a metrón egy kislány), vagy nagy erejű dolgokról (életemben először ki tudtam őszintén mondani a páromnak/szüleimnek, hogy megbocsátok). Minden nap végén három hála-élmény, és ez segít ráállítani a gondolkodásunkat arra, hogy tudatosan elkezdjük keresni azt, ami szép, ami megmelengeti a szívünket, amiért érdemes élni. Ha ezt elkezdjük figyelni, előbb-utóbb találni fogunk ilyen apró dolgokat! Eleinte lehet, hogy nagyon nehéz, de ahogy gyakoroljuk, egyre automatikusabban észre fogjuk venni ezeket!

6. Ezt a tippet inkább csak azoknak ajánljuk, akik szeretnek önmagukkal viccelődni a nehéz helyzetekben is: érdemes elkezdenünk kérdezgetni magunktól, hogy vajon mi fog történni, ha valóban bekövetkezik valami, amitől félünk? Sokszor ráébreszt arra, hogy igazából nem is olyan nagy dolog, amitől rettegünk, vagy arra, hogy sokkal mélyebb félelmek rejtőznek mögötte, amikkel érdemes lenne szakember segítségével foglalkozni. A következőkben ezt megpróbáljuk szemléltetni egy képzeletbeli beszélgetéssel (melynek alapjai a valóságban folytatott hasonló – nyilván hosszabb – beszélgetések):

- Mitől félsz épp a legjobban?

- Attól, hogy pánikrohamot kapok az utcán.

- Ha ez megtörténne, mi lenne?

- Összeesnék, és mindenki engem nézne.

- És akkor mi történne?

- Mindenki egy rakás szerencsétlenségnek gondolna

... ...

- Te mit tennél egy ilyen helyzetben, ha valakit látnál összeesni?

- Segítenék neki.

- Hülyének néznéd?

- Nem hiszem.

- El tudod képzelni, hogy lenne még valaki rajtad kívül, aki így gondolkodik?

- Talán igen.

- És ha te összeesnél lehetséges, hogy valaki azok közül, aki lát, ezt gondolná?

- Elképzelhető.

- És akkor mi történne?

- Odajönne és segítene.

- És az milyen lenne?

- Kicsit ciki. De örülnék neki, hogy segít valaki.

- Talán nem is lenne olyan félelmetes, mint amilyennek gondolod.

- Erre még nem is gondoltam, de talán tényleg nem.

...

7. Végül, de nem utolsósorban, a reménytelennek megélt helyzetekben kapaszkodhatunk abba, hogy annak, akiben hiszünk, vannak olyan ígéretei, amikkel reményt akar adni nekünk. Lehet, hogy nagyon nehéz ebben hinni, lehet, hogy most épp nem is érezzük a valóságát. De ezek a kijelentések és ígéretek nemcsak szép szavak, nem légből kapottak, hanem szilárd talajon állnak. Maga a nagybetűs Igazság ígéretei. Érdemes beléjük kapaszkodnunk és addig nem elengednünk, amíg valóban a sajátunkká nem válnak. Kérdőjelezzük meg, teszteljük le, menjünk utána és tapasztaljuk meg!

„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az ÚR –: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek." (Biblia, Jeremiás könyve 29:11) 

Szerző:Záborszky Zsófia