„Legyen gondunk rá, hogy szeretetre és jótettekre buzdítsuk egymást.” Zsid 10,24

 A bejárati ajtó ablakának támasztottam a homlokomat, könnycseppek szánkóztak le az arcomon. A férjemet néztem, ahogy kitolat a garázs elől, és munkába indul egy új nap reggelén. Aztán odafordultam ahhoz, amit az új nap nekem tartogat: egy ordító kisbabát, felfordult házat, mindent elborító rettegést. Hogy lehetséges ez?

Végre megvolt mindenem, ami boldoggá tehet, amitől kiteljesedettnek, fontosnak, elégedettnek érezhetném magam, és ehelyett nyomorultabb és magányosabb vagyok, mint valaha. Mikor végre felfogtam, hogy egy nagyszerű férj, egy egészséges kisbaba, egy kényelmes ház virágágyással az utca felé nem hozza el a várva várt végső boldogságot, a lelkem mélyen megrendült.

Lelkünk legmélyén olyan üregek vannak, melyeket Isten önmaga számára alkotott, és melyeket csak Ő tud kitölteni.

Ám az én életem eddig azzal telt, hogy megszerezzem a fenti dolgokat, amikkel majd kiteljesedem. Mikor nem váltak be, földre estem, és felkiáltottam: „Nem megy, Istenem. Hova induljak tovább? Hol találhatok Rád? Segíts!”

Pár hétre rá a férjem egyszer felhívott, és közölte, hogy van egy nő az étteremben, aki szeretne velem találkozni. Végignéztem foltos szabadidőruhámon, hátrasimítottam zsíros hajamat, és próbáltam ellenállni annak, hogy azonnal tiltakozni kezdjek a találkozó ellen.

A meglévő kapcsolataimat sem tudtam ápolni, hogyan lenne időm egy újabbra. Különben is, ha túl közel kerülök valakihez, akinek az élete látszólag rendezett, észre fogja venni, hogy az enyém meg szánalomra méltóan szétesett. Egyszerűen nem fért bele senki az életembe a családon kívül.

De hát épp ez volt a baj. Mindent odaadtam a családomnak, amim csak volt, és nem kaptam semmit, ami újratölthetett volna, nem segített át senki a nehézségeken, nem kaptam gyakorlati tanácsot senkitől, aki már átment mindezen.

Fogtam hát magam, megtömtem a pelenkás szatyrot, s kiléptem az ajtón.

Az azóta eltelt évek során többször eszembe jutott az a meghatározó pillanat, mikor döntöttem, és beláttam, hogy szükségem van barátokra. Nem csak a mindennapi személyes életemben segítettek, de nagy szerepük volt abban, hogy meg tudtam felelni anyaként és feleségként. Megelevenítették az életemben mai alapigénket, a Zsid 10,24-et.

Amiről valaha azt hittem, elrabol a családtól, arról bebizonyosodott, hogy olyan gazdagságot hoz az életünkbe, amit máshonnan nem kaphattam volna meg.

Ha hasonló cipőben jársz, mint én annakidején, hadd adjak három gyakorlati tanácsot, hogyan tehetsz szert életadó barátságokra.

1) Találj valakit, aki nagyon ért valamihez, amiben te fejlődni szeretnél.

Lehet ez bármi: iratok és más papírok rendszerezése, főzés, a gyerekek szobájának vagy sarkának berendezése, a szeretet kimutatása a férj felé kreatív módon, hatékony fegyelmezés vagy száz más dolog. Bármi legyen az, kérj engedélyt az illetőtől, hogy nézhesd, hogyan csinálja, amit olyan jól csinál. A nők nagyon szeretnek beszélni arról, amihez értenek.

2) Válassz ki egy barátnőt, akivel együtt tudsz imádkozni anélkül, hogy zavarna.

Nincs jobb ajándék a családnak, mint egy imádkozó feleség és édesanya. Ha együtt imádkozol valakivel a szeretteidért, nem csak családod tagjaihoz kerül közelebb a szíved, hanem az illető barátnőhöz is.

3) Igyekezz barátkozni valakivel, aki egy lépéssel mögötted van.

Ajánld fel a segítségedet olyan stresszes élethelyzetben, amit te már megoldottál.

Mi lenne, ha ma imádkoznánk meglévő barátaidért, barátnőidért, és azokért, akikkel még ezután fogsz megismerkedni? Isten szereti megválaszolni a barátságról szóló imákat. És bízz bennem: menj, mosd meg a hajad, öltözz fel rendesen, mert megszólalhat a telefon, és életed meghatározó találkozása várhat rád, mint rám akkor, sok évvel ezelőtt.

Uram, te jól tudod, milyen barátságokra van szükségem életem e szakaszában. Imádkozom meglévő barátaimért, és azokért, akikkel még ezután fogok megismerkedni. Segíts, hogy barátként is méltó legyek Hozzád, és ne gyengítsem, hanem erősítsem barátaim Veled való kapcsolatát. Ámen.