„Egyikőtök se tartsa csak a maga érdekét szem előtt, hanem a másokét is.”

 Filippi 2:4

Egy nap elegem lett a saját beszédemből.

Úgy tűnt, minden jól megy, mikor hirtelen egy örvényben találtam magam, ahol Isten megmutatta, hogy elvesztettem a kontrollt az életem felett. Tudtam, hogy azon az úton járok, amit Ő mutatott nekem, és amin nem volt nehéz járnom, mert szenvedélyesen szerettem segíteni másokon. A gondot végül az okozta, hogy olyan jól csináltam, hogy már nem éreztem szükségét Isten segítségül hívásának.

Arra volt csak szükségem, hogy mások szájából halljam, milyen jól végzem a dolgomat. Ha valaki nem veregette meg a vállamat, elkezdtem beszélni neki a jótetteimről, az eredményeimről!

Bárhova mentem előadást tartani, az emberek dicsérték a tehetségemet. Annyira jó voltam benne, hogy már nem is volt szükségem Isten útmutatásaira. Nem foglalkoztam már ezzel az imádságaimban, egyszerűen csak csináltam. Közben azért, hogy biztos legyek a dolgomban, meg-megkérdeztem mások véleményét.

Egy nap, mikor valakinek magyaráztam, Isten megengedte, hogy kívülről, külső szemlélőként lássam magam előadás közben. Gyűlöletes volt, amit láttam. Ki ez az alak? Miért beszél annyit? Kit érdekel, hogy mit és hogyan csinált? Istenem, mi lett belőlem?!

Aznap elhatároztam, hogy többet nem beszélek magamról. Elhatároztam, nem függök többé mások véleményétől arról, hogy mit teszek és hogyan teszem. Egyetlen dolog fog számítani, hogy Istennek tetsszen az, amit csinálok. Az elimerés iránti vágy nem múlik el egykönnyen. Tudtam, hogy ha nem gondolom át, nem tervezem meg, nem fog sikerülni. Mindenekelőtt jól kibőgtem magam. Azután Istenhez fordultam tanácsért és imádkoztam. Eldöntöttem, hogy 30 napig nem beszélek magamról. Ha bárkivel találkozom, nem mondom ki az „én” szót. Nem szólok az elért eredményeimről, az átalakulásaimról, a hibáimról. Semmiről. Úgy fogok másokra figyelni, mintha először hallanám őket. Ha megkérdezik, mi van velem, hogy vagyok, csak annyit mondok: „Nagyszerűen, köszönöm”. Ennyit. Részletek nélkül. Figyelmemet el akartam fordítani magamról, hogy mások életébe fektessem be.

Aztán a 30 napból 60 lett, majd 90. Nektek elmondom: megváltoztam. A barátaim is egyetértenének, hogy már nem várom el a dicséretüket. Érdekes, hogy ha elfordítjuk magunkról a figyelmünket, végül sokkal teljesebbnek érezzük magunkat. Mert igazából Isten az egyetlen, aki teljessé tud tenni.

Uram, bocsásd meg, hogy mások elismerésére vágytam. Taníts meg csendben maradni, hogy meghalljam mások szavát, és főleg a Tiédet. Hívd fel a figyelmemet – úgy, ahogy csak Te tudod -, amikor beszélgetés közben magammal foglalkozom, vagy fontoskodom. Köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy segíted a fejlődésemet. Ámen.

Forrás: Encouragement for today,. Shari Braendel, www.proverbs31.org, fordítás: www.eszmelkedesek.blogspot.hu)