„Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, hiszen megtanultam, hogy megelégedjem azzal, amim van.” 

Fil 4,11

Friss, tavaszi levegő volt. Épp alkalmas egy kis hegymászásra, fel a Sparrow Hawk-ra. Kiálltunk Richarddal a szikla peremére, és néztük a völgyben kanyargó folyót.

Mikor három éve ide költöztünk, hamar megkedveltük ezt a helyet. „Annyira szép – mondtam, majd sóhajtottam egyet. – Vajon itt maradunk, miután végeztél?”

Richard megfogta a kezemet. „Most itt lakunk, Suzie – mondta. - Nem látod?”

Őszintén bevallva, nem láttam. Akkor költöztünk ide, az egyetemhez tartozó kis lakóközösségbe, mikor Richard elhatározta, hogy megszerzi a mesterfokozatot. Utána maradtunk még, hogy a 3000 órányi gyakornokidejét is kitöltse. Közelinek éreztem az elköltözést, s hiába laktunk itt már három éve, mentálisan végig indulásra készen álltam.

Gyakran töprengtem a következő helyünkön. Vajon hova vezet Isten? Közel lesz ide? Talán sikerül visszamennünk régi barátaink közelébe. Egyre álmodoztam, tervezgettem. Nem tudtam, merre megyünk tovább, s ettől állandó nyugtalanság volt bennem. Nem éreztem révben magam, nem volt békességem.

Aznap, miután lejöttünk a hegyről, csupa nagybetűvel ezt írtam a naplómba: ÉLJ OTT, AHOL LAKSZ!

Ideje jelen lennem ott, ahol vagyok, ideje elégedettnek lennem ma, függetlenül attól, hová vezet Isten a jövőben.

Pál apostol sosem tudta előre, hova fog menni. Néha rendkívül nehéz körülmények között volt pár napig, máskor új barátoknak örvendezett. Néha egyből megnyílt a következő ajtó, máskor évekig egyhelyben várakozott. De Pál mindig ott volt elégedett, ahol volt, legyen az bárhol, bármilyen körülmények között.

Mi volt a titka? Egy kommentárban olvastam: „Pál megtanulta, hogy másokra hagyja az elégedetlenséget, ha azok azt akarják. Ő, a maga részéről megtanulta a Szentlélek tanítása és a Gondviselés működése (Zsid 5,8) által, hogy minden helyzetben elégedett legyen.”

Mióta elhatároztam, hogy „ott élek, ahol lakom”, és nem a láthatatlan jövő köré font gondolatok és érzelmek közt, valahogy így szoktam kezdeni a napot:

Atyám, mutasd meg nekem mára vonatkozó tervedet, és segíts, hogy elfogadjam.

Istenem, add, hogy ne legyek távolba néző, aki nem veszi észre a csodákat maga körül.

Uram, segíts, hogy örülni tudjak a mai nap apró ajándékainak.

Lassan megnyílt az elégedettséghez vezető ajtó. Foglalkozni kezdtem a közösséggel, akikkel együtt éltünk, még inkább gyönyörködtem a tájban, kapcsolatokat építettem a körülöttünk élőkkel.

Két év telt el azóta. Múlt hónapban derült ki, hogy költözni fogunk. Isten valóban megnyitott előttünk egy új ajtót, amin át új államba, új közösségbe, új barátok , új lehetőségek közé érkezünk majd.

Most épp csomagolok, készítem elő a holmikat az induláshoz. Tegnap beugrott a szomszédasszonyom a kislányaival.

A hatéves Trinity megmutatta, milyen kisteknőst talált. A kétéves Macey felmászott a virágágyás szélén, hogy közelről is belenézzen egy lila-fehér csíkos petúniába.

Igen, új kalandok várnak, de most annak örülök, hogy vannak jó szomszédaim, és élvezek üldögélni a kertben egy csöppséggel az ölemben, akinek lila-fehér petúnia van a hajába tűzve.

Drága Jézus! Te vagy a jövőm Istene. Te suttogod a terveket, a célt a szívembe, de az út, ami odavezet, épp olyan fontos. Segíts, hogy jelen legyek a mában, elégedett legyek azzal, ami most van, és bízzam Rád a holnapot.  Ámen.