„Ezt a Mózest, akit elutasítottak, amikor ezt mondták: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá? – ezt küldte el az Isten fejedelmül és szabadítóul az angyal által, aki megjelent neki a csipkebokorban.” ApCsel 7,35

Sosem jó érzés, ha elutasítják az embert. Általában kerüljük az olyan helyzeteket, amikor ez előfordulhat, gyakran pedig túl hamar feladjuk. Szülők, akiket kimerít gyermekük ellenkezése, inkább engednek, semhogy szeretettel fegyelmeznének. A jó barát nem ad többé tanácsot, mert mindegyre elutasították. Sokan abbahagyjuk az Örömhír megosztását, mert látjuk az érdektelenséget a másik arcán. Talán tudjuk, hogy Isten hívott el valamilyen feladatra, de túl nehéz újra meg újra próbálkozni, ha egyszer már elutasítottak.

Bölcsesség kell ahhoz, hogy tudjuk, mikor nyomuljunk tovább, és mikor visszakozzunk. Csak a Szentlélek tud eligazítani, mit csináljunk, ha ellenállással találkozunk. De az a gyanúm, hogy a félelem, a bizonytalanság, a kimerültség odavezet, hogy már nem engedelmeskedünk Isten kérésének. Hacsak Isten nem jelzi egyértelműen, hogy álljunk le, a régi parancsot, amire elindultunk, tekintsük érvényesnek, és vállaljuk fel az esetleges újabb elutasítást.

Mózest Isten egy olyan nép megsegítésére küldte, amelyik előzőleg elutasította őt. Az Apostolok Cselekedetei 7. fejezetében István utolsó prédikációját olvassuk. Felemlegeti Mózes történetét, aki izraelitaként az egyiptomi fáraó udvarában nevelkedett előjogok és fényűzés közepette. 40 éves volt, amikor meglátogatva izraelita társait, akiket szolgákként tartottak az egyiptomiak, haragjában megölt egy egyiptomit. Izraeliták voltak, akik felhánytorgatták neki a tettét, s emiatt elmenekült Midján földjére, ahol jövevényként élt 40 évig. Ekkor szólította meg Isten, és kérte, hogy térjen vissza Egyiptomba, és szabadítsa ki népét a fogságból.

Mózes eleinte akadékoskodott, egyik kifogást sorolta a másik után. Az Exodus 3. fejezetében olvashatjuk érveit, miért nem jó, ha ő most visszamegy Egyiptomba: ő egy senki, még a nevét sem tudja megmondani Annak, aki küldte őt, az izraeliták úgysem fognak hinni neki, különben sem tud szépen beszélni. Jó kis sora a mentségeknek, ugye? 1500 évvel később, István a lényeget ragadja meg, mikor azt mondja, Mózest azokhoz az emberekhez küldték, akik előzőleg elutasították őt.

Mózes olyan volt, mint te meg én. Biztosan szerette Istent, de el akarta kerülni a támadásokat és az elutasítást. Ezért gyorsan összeszedte érveit, miért nem tudja megtenni, amit Isten kért tőle. De Istennek komoly tervei voltak Mózessel. Mózes volt, akit Isten kiválasztott, hogy szabadulást hozzon népének. Isten értékesnek látta Mózest, és ugyanígy értékesnek lát téged is.

Isten segítségével és erejével Mózes visszatért az izraelitákhoz, és kiszabadította őket a fogságból. Nem volt könnyű engedelmeskedni, de a végső eredmény dicsőséget hozott Istennek, és a szolgaságból való szabadulást Izrael népének. Előfordulhat, hogy Isten visszaküld valakihez, aki egyszer már elutasított, hogy az igazságról és a szabadulásról beszéljünk neki. Ha ez megtörténik, bízhatunk abban, hogy Isten alkalmasnak lát a feladatra, s végül be fogjuk látni, érdemes volt áttörni az elutasítás falán.

Istenem, köszönöm, hogy olyan emberekről is írnak a Bibliában, akik megtapasztalták az elutasítást. Nem mindig könnyű engedelmeskedni akaratodnak. Köszönöm, hogy mindig velem vagy, hogy Te vagy a bátorságom, és minden nap csodákat viszel végbe körülöttem. Segíts, hogy sose adjam fel túl korán. Jézus nevében, Ámen.

(Encouragement for today, Glynnis Whitwer, , www.proverbs31.org, fordítás: eszmelkedesek.blogspot.hu