Emberségesség helyett...

Mi bonyolult a következő két összefüggésben?

 1.) Ha mindenki önzőn és másokon átgázolva tör előre, akkor mindenki hátráltatni fog mindenkit, senki nem jut semmire (vagy csak nagyon nehezen), és rengeteg energia megy el teljesen fölösleges és értelmetlen viaskodásra, versengésre és gáncsoskodásra. Könny, vér, veríték és szenvedés mindenhol, mindenkinek.

 2.) Ha viszont békesség van és összefogás, kölcsönös támogatás és segítségnyújtás, akkor máris mindenki sokkal könnyebben jut előre. És ha mindenkinek jó, akkor elkerülhetetlen, hogy ezen belül az egyes egyéneknek is jó legyen. És még így is lényegesen kevesebb energiát von el az embertől a többiek segítése, mint a felesleges viaskodás az 1.) verziónál.

 Semmi. Kézenfekvő, egyértelmű, tiszta és egyszerű, alapvető összefüggés mindkettő, amire nagyon könnyen rájöhet bárki saját magától, ha egy kevés józan ész is szorult bele. És ha még empátiából is jutott neki egy kevés - hogy a logikus megértés és felfogás mellett érezni is átérezhesse, hogy az bizony rossz, ha rosszat tesz másoknak, míg annál jobb, ha segíti őket -, hát annál jobb.

 Végtelenül egyszerű.     *
 Ehhez képest mit látunk...? Emberek milliárdjait világszerte, akik így, a maga csupasz és tiszta egyszerűségében ez a két összefüggés mégis felfoghatatlan, és nem tudnak mit kezdeni vele - csak egy óriási, bonyolult, sokszor ellentmondásoktól hemzsegő mankóra támaszkodva (amit vallásnak neveznek) veszik észre ködösen a dolgokat. És sokszor még ekkor is csak a végeredményt látják (jó leszel, mennybe jutsz, rossz leszel, pokolra), nem az említett összefüggéseket.

 Egyesek egyenesen olyan kijelentésekre is ragadtatják magukat, miszerint önzetlenség, emberségesség, szeretet, erkölcs, stb. a vallásuk istenétől ered - holott mindennek az alapjai (empátia, egymás támogatása, "közérdek") már jóval azelőtt létezett, hogy lejegyezték volna az első betűt abból, amiből később az első szentírás lett. Ami azt illeti, már jóval az ember előtt is létezett, és a mai napig is láthatjuk számos csoportos életmódot folytató állatfajnál, hogy bizony ők is segítik, támogatják egymást, gyakran önzetlenül és az egyéni haszon reménye nélkül is, pusztán a "közérdek" miatt.

 Amiből pedig szintén egyszerűen és világosan a következik az, hogy ezek a pozitív eszmék már a legkorábbi kezdetektől fogva adták magukat - épp egyszerűségük, kézenfekvő nyilvánvalóságuk miatt. Ezek szolgáltatták azt az alapot, amire aztán később rátelepdhetett a vallás.
*
 Jogos persze a kérdés, hogy ha ez a két összefüggés ilyen kézenfekvő, akkor egyrészt mi szükség volt egyáltalán vallásra, másrészt pedig miért van mégis tele a történelem és a jelen is háborúkkal, erőszakkal, egymás gáncsolásával, és általában véve embertelenséggel?

 Ez a két kérdés szorosan összetartozik - gyakorlatilag egyek - és éppen ezért közös rájuk a válasz is.

 Nagyon sarkítva és nagyon leegyszerűsítve, lényegileg a következőként képzelhető el a képlet: egyrészt, az emberiség hajnalán ez a bajtársiasság legfeljebb arra az egységre tudott kiterjedni, amiben az egyes egyének éltek: család, nemzetség, törzs. Idegenekhez már jóval nehezebb volt így viszonyulni, főleg, ha azok más, "érthetetlen" nyelven beszéltek. Ha pedig egy adott területen épp kevesebb élelem vagy egyéb erőforrás akadt csak, akkor borítékolható volt a konfliktus, mivel esély se volt bármiféle egyezkedésre.

 Sokszor azonban attól se lett feltétlenül egyszerűbb a helyzet, ha rokon vagy azonos nyelvet beszélő felekről volt szó, akik még úgy-ahogy tudtak egyezkedni, mivel köztük egyesek (általában a vezetők, vagy legalábbis a hangadók) egyszerűen agresszívabb, önzőbb hajlamúak voltak, mint a többiek, esetleg megvetettek bármiféle kompromisszumot, presztízskérdést csináltak abból, hogy minden - vagy legalább a lehető legtöbb - az övék legyen, és ne másé. És éppen ezért, általában ők is kerültek (és kerülnek sajnos mind a mai napig is) vezető, hatalmi pozíciókba.

 Ilyenek mindig is voltak, ma is vannak, és sajnos a jövőben is lesznek - mint ahogy olyanok is, akik egyszerűen csak békét és nyugalmat akartak. A vallás (aminek az elindítója lehetett egy egyszeri, számos ok bármelyikére visszavezethető hallucináció, de alapos és megfontolt tervezés és tudatos meseszövés is) valamilyen szinten mindkét oldalnak jól jött: az erőszakosabbak némelyikét esetleg valamelyest visszafoghatta egy majdani számonkérés réme egy még nála is nagyobb hatalomtól, míg a békére vágyóknak épp ezt ígérte - még ha nem is ebben az életben (vagy, más vallások esetében, az erőszakosakat támogatta és a békéseket is erőre ösztökélte, ezért ígérve a túlvilági jutalmat). Sokszor azonban ("békésebb" vallásoknál) az erőszakosak egyszerűen nem vették komolyan az ilyesféle meséket, viszont felismerték bennük a remek lehetőséget alattvalóik visszafogására és kordában tartására: elvégre ha a nép abban hisz, hogy a zsarnokot majd megbünteti az isten, ha meghalt, akkor kevésbé is lázonganak ellene, amíg él. Remek! Hova is tettem az ostoromat...?
  *
 Lehettek a vallásoknak pozitív céljai is, ám egyrészt mindenféleképpen csak pótlékai voltak a természetes emberségességnek, azok számára, akiktől az a maga tiszta és csupasz valójában túl messze állt (és, mint a fenti összegzésből látszik, az esetek nagy részében a vallásos kerettel együtt sem került közelebb), másrészt pedig nagyon gyorsan egyenesen gátló, akadályozó tényezőivé váltak annak, amit pedig a legtöbbjük elvileg maga is hirdet: szeretetnek, becsületnek, békességnek. Soha a történelemben nem volt kézenfekvőbb mentség kínzásra, háborúra és embertelenségre, mint a vallás (elvégre ha az írások szerint maga az isten is tömegeket mészárolt le, háborúra ösztökélt, embertelenségre sarkallt, egyáltalán nem meglepő, ha a hívei is követik a példáját; utólag aztán már hiába gondolta meg magát és hirdetett szeretet, elkésett) - és sok esetben ez sajnos mind a mai napig így van. Ez pedig a "nem látni a fától az erdőt" klasszikus esete: amikor a vallás teljesen visszájára fordítja és eltakarja azokat az értékeket, amelyekből egykor kinőtt.

 Holott, ha a vallásos körítés soha meg sem jelenik, csak magukat az alapértékeket - emberségesség, összefogás, megyezés, stb. - fedezte volna fel magának, majd tanította-terjesztette volna minden nép, egyszerűen azért, mert felismerik, hogy az a leghatékonyabb, legkézenfekvőbb módja egy élhető világ felépítésének (az erőszakosakat pedig, ezt felismerve, egyszerűen nem engedték volna vezető szerephez jutni; sok lúd disznót győz), akkor ezek az értékek soha nem kerültek volna konfliktusba egymással, mivel mindenki ugyanazokra a felismerésekre jut mindenütt - az indoklás pedig szintén egyszerű és könnyen érthető bárki számára. A vallások azonban gondoskodtak a konfliktusról: hiába minden hasonlóság, ha van egy pici eltérés is - máris "pogány", "eretnek", "hitetlen", "megtévedt"... és persze "csak az én istenem az igazi, a tiéd csak egy gonosz démon". Sajnos azonban a vallás megjelenése gyakorlatilag elkerülhetetlen volt: ezer meg egy dolog válthat ki hallucinációkat, és onnan már megy minden magától, ha az ember nem tudja, mi is történt vele valójában.

 Mára azonban már bőven vagyunk olyan értelmi- és tudásszinten, hogy semmi mentségünk ne maradjon az ostobaságra. Ennek ellenére a vallás mégis "tombol", terjed, és szedi áldozatait - túlságosan is gyakran szó szerint. Ennek ellenére mégis túl sokszor és sokhelyütt kerülnek kompromisszumképtelen, bajkeverő egyének hatalmi pozíciókba.

  *

 Észre kellene már venni, hogy erőszakból csak még több erőszak lesz, szenvedés és káosz. És észrevenni, hogy nem azért kell szeretni, törődni, gondoskodni, mert az a mennyei parancs, vagy azért, mert ellenkező esetben pokol, hanem azért, mert ez az egyetlen járható út. Az összefüggés továbbra is végtelenül egyszerű, és továbbra sem kell hozzá hinni semmiben, csak belegondolni a tényekbe és átérezni egymás helyzetét:

 1.) Ha mindenki önzőn és másokon átgázolva tör előre, akkor mindenki hátráltatni fog mindenkit, senki nem jut semmire (vagy csak nagyon nehezen), és rengeteg energia megy el teljesen fölösleges és értelmetlen viaskodásra, versengésre és gáncsoskodásra. Könny, vér, veríték és szenvedés mindenhol, mindenkinek.

 2.) Ha viszont békesség van és összefogás, kölcsönös támogatás és segítségnyújtás, akkor máris mindenki sokkal könnyebben jut előre. És ha mindenkinek jó, akkor elkerülhetetlen, hogy ezen belül az egyes egyéneknek is jó legyen. És még így is lényegesen kevesebb energiát von el az embertől a többiek segítése, mint a felesleges viaskodás az