„Izráel fiai úgy cselekedtek, ahogy Józsué parancsolta. Fölvettek a Jordán közepéből tizenkét követ Izráel törzseinek száma szerint, ahogyan az Úr mondta Józsuénak. Magukkal vitték a szállásukra, és ott helyezték el azokat.”

Józs 4,8

Egy dobozból a garázsban kezembe került egy régi naplóm. Fellapoztam, és imádságokat találtam benne, olyanokat, amiket fiatal anyaként írtam. Imádságokat, amikben azt kértem, hogy a gyermekeim Isten szeretetében nőjenek fel. Imádságokat, amikor eligazításra volt szükségem. Imádságokat, amiket akkor írtam, mikor rákot diagnosztizáltak nálam, s a gyermekeim még általános iskolába jártak.

Mikor papírra vetettem a szavakat, fogalmam sem volt még, hogyan fogja őket megválaszolni Isten, csak azt éreztem, erőt ad, ha Vele beszélgetek.

Aratási idő volt, magas volt a vízszint, mikor Józsué átvezette Izrael népét a Jordánon. Amint a papok a víz szélére értek, a folyó felső szakasza megállt. Jókora távolságra onnan felgyűlt magas fallá, az alsó szakasznak nem volt utánpótlása. A papok szilárdan álltak a száraz mederben, mialatt az egész Izrael áthaladt.

Isten azt a parancsot adta, hogy minden törzs emeljen ki egy követ a folyómederből, és vigyék magukkal. Hazaérve, a követ emlékkőnek felállították, és valahányszor a későbbi századokban a gyermekek megkérdezték, miért vannak ott a kövek, az idősebbek elmesélték, milyen csodás módon keltek át őseik a folyón, mikor Isten megállította a Jordán folyását.

A naplóimat böngészve magam is tisztán láttam életem emlékköveit. Azokban a nehéz időkben Isten nagyon közel volt hozzánk. Meghallgatta a fiatal édesanya imáját a Maga időzítése szerint. Akkor lehet, hogy nem volt egyértelmű, de most már látom, hogyan gondoskodott rólunk Isten.

Kényelem. Ellátás. Még csodák is történtek. Azok az imádságok fénycsóvaként megvilágították családunk történetének egy szakaszát és Isten fölénk kiterjesztett védelmező tenyerét.

Te milyen emlékköveket mutathatsz gyermekednek? Lehet az egy esti történet Isten szeretetéről, amit gyermeked ágya szélén ülve mesélsz el. Megnyugtathatsz egy önmagával és a világgal küszködő kamaszt egy emlékkel, amikor Isten belépett az életedbe mikor te küzdöttél. Megoszthatsz egy emléket felnőtt gyermekeddel, aki kétségbe vonja Isten gondviselő jelenlétét.

Az emlékkövek fontos lépcsőfokok lehetnek, amiken át vezeted gyermeked Mennyei Édesapja karjaiba, miközben együtt beszélgettek Isten hűségéről az életetekben.

Uram, néha előfordul, hogy imádkozom, aztán nem tudok örülni a válaszodnak, mert már tovább léptem a következő szükségletre vagy könyörgésre. Szeretnék most köszönetet mondani életem minden emlékkövéért. Hatalmas, szerető Isten vagy. Hálás vagyok gondoskodásodért, amivel engem és családomat körülölelsz.  Ámen.