„Maga az Úr vezérel szüntelen, s még a kietlen helyeken is felüdít. Erővel tölti el tagjaidat, olyan leszel, mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, amelynek vize nem apad el soha.” 

Ézs 58,11

Attól még, hogy valami nagyszerű dolog megtörténik, nem biztos, hogy Istentől való. Onnan tudom, mert én is értek a manipuláláshoz, és elő tudom idézni, hogy nagyszerű dolgok történjenek.

Őszintén bevallom, viszolygok ettől a szótól. Manipulálás. Olyan érzésem van tőle, mintha a szívem lágy, sima részei közé valami durva, szemcsés anyag férkőzne be.

Pedig ott van. Ismerem. Mert használni is szoktam néha. Igen, manipulálok.

Tudom, hogyan adhatok el egy ötletet.

Tudom, hogyan tudok még többet kihozni valakiből.

Mindig tudom, hogyan érhetem el, hogy a tervemet csodálatos stratégiának lássák.

Nem arról van szó, hogy mindez alapvetően rossz lenne. Ezeket a tulajdonságokat Isten nagyon jól fel tudja használni.

De mi van, ha a képességeimet Isten tervétől függetlenül gyakorlom? Ha félretolom Isten időzítését, iránymutatását, a tervét, hogy megtanít valamire a folyamat során?

Úgy gondolom, azért hagyja, hogy néha eltérjünk az Ő jobb terveitől, hogy megtapasztalhassuk fejjel-a-falnak módszerünk következményeit. Ó, drágáim, mennyit tudnék mesélni! Fejest ugrottam valamibe, amiről azt hittem, akarom, s rengeteg feszültség, félelem, szorongás és mérhetetlen lelkiismeret-furdalás lett a vége.

Hasznos és jó, ha el tudunk adni egy ötletet. De nem jó, ha ezt Isten akaratán kívül tesszük.

Hasznos és jó, ha erejét megfeszítve teljesít valaki. De nem jó, hogyha ezt csak saját érdekemben várom el tőle ahelyett, hogy mások szolgálatára tenné.

Hasznos és jó, ha tudunk tervezni, ha van stratégiánk. De nem jó, ha az a terv az én vágyaim kielégítésére készül, és nem Isten vágyait követi.

Próbálom megtanulni, hogy ne nyomuljak annyira. Hogy ne rohanjak úgy. Hogy személyes vágyaim tudjanak Istenre várni.

Nemrég alkalmam adódott valami nagyon jelentős dolgot elvállalni. Tudtam, hogyan nyerhetem meg a pályázatot.

Tudtam, milyen szavakat kell használnom, hogy ötletemet eladjam. Tudtam, hogyan emeljem a hangomat, hogy hatásos legyen a szereplésem. Tudtam, milyen stratégiával érhetek célt, és megvolt a tervem a sikerre.

Egy dolgot nem tudtam: Isten akarata-e ez, vagy csak az én vágyam.

Ha biztosan tudnám, hogy Isten tervéhez tartozik, akkor erőfeszítésem nem lenne manipulálás, csak ügyesség. De nem tudtam.

Akkor pedig minden nyomulásom, ügyeskedésem manipuláció. Így hát abbahagytam, leálltam, félrehúzódtam.

És vártam.

Azután kételkedni kezdtem. Rossz volt látni, hogy a kedvező alkalom elszáll. De tudtam, hogy most kell előtérbe kerülnie Istenbe vetett bizalmamnak. Ez is egy olyan alkalom, amikor mélyülhet a hitem. Az Ézs 58,11 igazságába kapaszkodtam: „Maga az Úr vezérel szüntelen, s még a kietlen helyeken is felüdít. Erővel tölti el tagjaidat, olyan leszel, mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, amelynek vize nem apad el soha.”

Megnyugszom annak biztonságában, hogy ha valaminek meg kell történnie, akkor az nem rajtam áll. Istentől függ. Nem azt jelenti, hogy hátradőlök, és várom a sült galambot. Keresek tovább. De amim van, azt manipulálás nélkül ajánlom fel. És aztán várom, hogy Isten is ajánlja fel, amit csak ő adhat. Akkor tehát, ha bekövetkezik valami az én összevissza erőfeszítéseim nélkül, tudni fogom, hogy igen, ez az Isten szerinti legjobb dolog, ami történhet.

Ha pedig nem következik be, akkor megköszönöm Istennek, hogy megvédett önmagamtól.

Uram, hálás vagyok örökké tartó szeretetedért, életemről alkotott tervedért. Segíts elfogadnom, magamhoz ölelnem az igazságot, hogy a Te terveid jobbak az enyémnél. Tedd szívemet alázatossá olyankor, amikor kézbe akarom venni a dolgokat – hogy teljességgel Téged szolgálhassalak. Ámen.