Hatalmas aratás

Rengeteg hasonlat született már a világunk leírására: viharos tenger, harcmező, felfedezésre váró terület… Olyan képek ezek, amelyek segítségével megpróbáljuk elhelyezni magunkat a létben: mi vagyunk a hajósok, a harcosok, a felfedezők. Eközben (olykor nem tudatosan) véleményt is megfogalmazunk: ez vagy az veszedelmes, ellenséges, titokzatos. A fejünkben megszülető képek alapvetően határozzák meg életérzésünket és viszonyulásainkat. Ha rossz hasonlatot választunk, könnyen leszünk erőszakosak, támadóak, fennsőbbségesek vagy esetleg félelmektől sújtottak, szenvedők.

Jézus hatalmas aratáshoz hasonlítja életünk terét és idejét: termőföld vesz körül minket, amelyre eső hull, amelyet éltet a napsütés. Az emberek pedig a földbe hulló gabonaszemből sarjadó vetéshez hasonlatosak: életük folyamán alakulnak, változnak, érnek, mígnem, jó esetben, értékes és élettel teli termést hoznak. Nagyon fontos ez az alaptónus. Hiszen a Mester is tud a kockázatokról, az ellenséges erőkről, a sátánról és működése eredményeképpen az elutasításról, a bezárkózásról, az Isten és ajándéka elleni lázadásról; ő realista, nem tagadja le az árnyékokat sem. Csakhogy nem ezek vezérlik a döntéseit, nem ezek alapján lép kapcsolatba az emberekkel. Nem hatja át semmiféle búskomorság, levertség vagy éppenséggel harcias támadókedv. Szelíd tud maradni és bizalommal, reménnyel eltelt, mert ott él benne a bizonyosság: az Atya által rábízott küldetésben járva hirdeti az evangéliumot, az Ország örömhírét, s ezért nem vallhat kudarcot. Akármi történjék is, akármennyire erősnek tűnjön is az ellenállás, végül Istené lesz a nagy győzelem. Ezért figyelmezteti az apostolokat: a nehézségek ne rettentsék meg őket, ugyanakkor a sikerek se tegyék elbizakodottá a lelküket. Az igazi öröm forrása ugyanis az, hogy a nevük fel van írva a mennyben, vagyis a hit révén Istenbe gyökereztek, s a kegyelem által az Ország jó szolgái, küldöttei lehetnek.

Keresztény hívőként el kell sajátítanunk ezt a krisztusi művészetet: a világban nem szabad meddő pusztaságot, a másik emberben pedig kiiktatandó, leküzdendő, lábunk alá vetendő ellenfelet látnunk. Lehet, hogy sok olyasmit tapasztalunk, ami ténylegesen rossz, ez azonban nem ok a panaszáradatra, a siránkozásra, a lendület és a kedv elvesztésére, legkevésbé pedig az örökös sötéten látásra. Aki az evangélium küldöttségében jár, az mindenhol és mindenkiben megtalálhatja a bő termés lehetőségét. Egy előnytelen helyzet is a javunkra válhat, egy gonosz ember kártékonysága is tanulsággal szolgálhat, a jó valamilyen esélyével. Igen, adott esetben Isten segítségével még a görbe vonalon is lehet egyenesen írni.

Az evangéliumi ember végső erőforrása és biztonsága ugyanis az öröm: „tudom, kinek hittem, és biztos vagyok benne” (2Tim 1,12), „a remény ugyanis nem csal meg” (Róm 5,5). Mi nem a pusztulásnak, hanem az aratásnak vagyunk a munkatársai!

Török Csaba