Gyertek ti is, pihenjetek egy kicsit!

Jézus magához hívja tanítványait, és kettesével tanítókörútra küldi őket. Amikor visszaérkeznek, elmondják, mit tettek: „Hirdették a bűnbánatot, sok ördögöt kiűztek, és olajjal megkenve sok beteget meggyógyítottak” – jegyzi fel egészen pontosan Márk (Mk 6,12–13). Jézus egy csendes helyre hívja tanítványait, mert evésre sem jutott idejük: „Gyertek ti is, menjünk a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit.” Mindkét elem lényeges: megpihenni, Jézussal.

A mai ember betegsége a folytonos rohanás, a lótás-futás, a szüntelen jövés-menés és az összevissza kapkodás. Egyre több a soha nem pihenő, a teljesen a munkába temetkező ember. Az élet viszont nem csak munkából áll, szükség van a pihenésre is. Jézust folyamatosan nagy tömeg vette körül, akár reggeltől estig taníthatott és gyógyíthatott volna. A Szentírás tanúsága szerint azonban gyakran találjuk visszavonulva, magányosan vagy tanítványaival, imádkozva vagy egyszerűen pihenve.

Mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy életünkben legyenek olyan napok, amelyek eltérnek a szokványostól. Olyan időszakok, amikor leállítjuk a motort, kihúzzuk a falból a dugaszt. És ez nem csak a vasárnapra érvényes. Rendszeres belső nyugalomra, elmélyedésre van szükségünk. Nem válhatunk a fogyasztói társadalom részeivé, ahol mindenki csak annyit ér, amennyit termel, amennyit dolgozik, amennyi hasznot hoz. Az biztos, hogy nem attól vagyok értékes, ha egyre nagyobb a teljesítményem. 

A megállás viszont valóban legyen pihenés és felüdülés. Jézus nem kellemes időtöltésre küldte tanítványait, hanem velük együtt félrevonult megpihenni. „Gyertek ti is”, megpihenni Jézussal. Úgy, hogy az kikapcsolódás legyen, kizökkenés a taposómalomból, és ne kirúgás a hámból. Úgy, hogy az felüdülés legyen, és ne a munkához visszatérve érezzük szükségét a pihenésnek.

Érdemes megfigyelni, hogy Jézus nem elmenekülni akar tanítványaival. Az odasiető nagy tömeget nem küldi el, nem keres egy másik, még magányosabb helyet, hanem megesik rajtuk a szíve és tanítani kezdi őket. A pihenésnek mintegy az a célja, hogy jobbá tegye a szolgálatot. Míg az első olvasmányban Jeremiás próféta által az Úr megfeddi a gonosz pásztorokat, akik nem törődtek a nyájjal, addig Jézus, a Jó Pásztor mindig készen áll gondját viselni a nyájnak.

Mi tudunk-e pihenni? Megállni, hogy felüdüljünk? Egyáltalán kibírjuk-e az elcsendesedést? Mi Jézussal vonulunk-e el pihenni? Vagy mindössze vannak olyan időszakok, amikor nem vagyunk elérhetőek mások számára?

Jézus mindannyiunkat hív: „Gyertek ti is, menjünk a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit.”

Kovács Gergely, Róma