Az életünk folyamatos, állandó keresés. Minden ember kereső: keresi az élete boldogságát, a harmóniát, a családi békét, az elismerést, és sorolhatnánk vég nélkül. Jézus maga biztat bennünket a keresésre: „keressetek, és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak. [...] Mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál…” (Mt 7,7–8) A mai vasárnapi szentírási szakaszok ebben a keresésünkben mutatnak irányt. A Galatáknak írt levélben olvassuk: „Isten nem hagy magából gúnyt űzni: Amit az ember vet, azt is aratja. Aki tehát test szerint vet, testéből arat majd romlást. Aki ellenben lélek szerint vet, lelkéből arat örök életet.” (Gal 6,7b–8) A keresésünknek lehet öröm és lehet nagy szomorúság is a vége. Az olvasmányban halottunk Salamonról, aki tisztában volt ezzel, amikor Istentől kérhetett, akkor bölcsességet kért, hogy megfelelően tudjon kormányozni. Semmi földi, anyagi, emberi után nem áhítozott, nem ezeket kereste, hanem ez a lelki, szellemi érték volt fontos számára. Figyeljünk saját benső keresésünkre, és törekedjünk mindig előbb a lelki, a szellemi, az isteni dolgokat keresni, és ezeket ne előzze meg soha a földi, anyagi dolgok keresése.
Az evangéliumi szakasz az Isten országáról és annak kereséséről szól. Jézus képekben tanít, és azt az igazságot tárja elénk, hogy Isten országának keresése és annak értéke mindent felülmúl és minden áldozatot megér. Ezt a kincset az Isten igéjében is feltaláljuk. A Jézusról írt evangéliumok hordozzák és feltárják a láthatatlannak tűnő Isten-országot. Életünk leglényegesebb keresése ez kell legyen, a mennyek országának a keresése – „ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek…” (Mt 6,33) Ezzel a kereséssel nem várakozhatunk, nem akkor kell elkezdenünk, amikor minden módszerünk és ötletünk csődöt mondott, ne akkor gondoljunk erre, amikor már betegségek uralkodnak el rajtunk, hanem elsősorban ennek kell jellemeznie hitéletünket. Ha az Isten országának a keresői vagyunk, magától a kereséstől leszünk annak szerelmesei is, és így válik minden a javunkra, ahogyan a szentleckében hallottuk (Róm 8,28), a kereséssel öltjük magunkra Krisztust.
Húsvét hajnalán hangzott el a kérdés: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” (Jn 20,15) A halott Jézust kereste! Ha halott dolgokat keresünk, és nem az Isten országát, nem az életet, az örök életet, a mi keresésünk vége is sírás lesz, a földbe rejtett kincset megtaláló ember viszont boldogan adta el mindenét, hogy azt megszerezhesse.
Pék Sándor/Magyar Kurír
Kommentáld!