Kérő imádság: oktalanság, szemtelenség vagy bizalom?
Ábrahám alkudozása Istennel olyan furcsa volt nekem mindig. Mintha egy Mátyás királyról szóló mesében alkudozna a furfangos kovácslegény az álruhás királlyal, aki belemegy a játékba, hogy lássa, mi jár a legény fejében. Fiatalként azt gondoltam, hogy ez Ábrahám kereskedő vére, keleti alkutechnikája, és mint korhoz kötött elem van benne a Bibliában, egészen más tanulságokkal.
Most pedig úgy látom, hogy nagyon is valóságos ez az alku, beszélgetés. Ábrahám az Istentől bizalommal, de a maga módján kérő ember. Nem akar Isten társa lenni, megérteni őt. Nem akar bölcs lenni, hanem csak okos. A maga szemszögéből kér, bántaná, ha Isten elpusztítaná a szomszéd várost, ahol rokona, Lót lakik. És ezt a maga sajátos módján Isten elé tárja: hivatkozik arra, amit Istenből eddig megismert. Isten igazságos, márpedig jókat és rosszakat egyaránt sújtani igazságtalanság lenne. Aztán a szétválasztás után az igazak számát kezdi lealkudni. Szemtelenség vagy bizalom? Korábban az elsőre szavaztam volna. Azonban egyre inkább látom, mennyire sok bátorság kell kérni, főleg olyantól kérni, aki sokkal nagyobb nálunk, és fennáll a veszélye, hogy oktalan vagy szemtelen kérésünkért fejünkkel fizetünk. Ábrahám bízik Istenben, és elő meri adni kérését, meglehetősen „rámenősen”, nagy bizalommal.
És ez az a bizalom, ami miatt az Egyház ma felolvastatja Ábrahám alkuját. „Ha nem lesztek olyanok, mint ez a gyerek” – mondja Jézus, és Ábrahám most a gyerek bátorságával és kitartásával kér.
A kérés pedig nem elsősorban Isten szándékait befolyásolja, hiszen az ő részét kevésbé érthetjük, ahhoz nem érünk fel. Valamint Isten nem szorul sem felvilágosításra (mert mindentudó), sem szándéka megjobbítására (mert végtelenül szeret minket). Viszont a vele szóba elegyedő, titkát, vágyát, kérését, kétségbeesését rábízó ember maga változik, a kapcsolat Isten és ember között elmélyül, a kapcsolatunk a jövővel kiszélesedik és biztonságosabbá válik. Már nemcsak az én aggodalmam, hanem Istennel megbeszélt, rá bízott félelmem, az ő kezét fogva megélt nehézségem.
A kérő imádság alakít bennünket és környezetünket. Egy gyerek meséli az esti imáról: apa mindig odatérdel az ágyunk elé, én pedig arra gondolok, hogy Isten nagyon nagy lehet, ha apa letérdel előtte, de nagyon jó barát is, ha apa úgy beszélget vele, hogy nem vesz ünneplő ruhát. Anya a legkisebb testvéremmel az ölében imádkozik, közben ringatja, csitítja. De ha a többiek piszkálódnak, vagy a macska rosszalkodik a sarokban, sosem áll meg az imában, nem figyel közben ezekre. Isten nagyon egyszerű lehet, ha gyerekkel az ölben is lehet imádkozni, de nagyon fontos lehet Ő és az ima, ha anya semmi miatt nem hagyja abba.
Füzes Ádám/Magyar Kurír
Kommentáld!