Szent Ferenctől származik a mondat, miszerint Isten arra hívott, hogy boldogok legyünk, sőt: hogy daloljunk az örömtől – és mi annyira távol élünk Szent Ferencnek ettől a megfogalmazásától. Sok panaszunk van, jogosan vagy jogtalanul kritizálunk, fájlalunk dolgokat, kesergünk, bánkódunk – és hogy ezekben mennyire nincs jelen Isten, az a kánai menyegzőről szóló evangéliumi beszámolóban egészen fényesen elénk tárul. Jézus a vizet borrá változtatta, hogy az ember örömét, boldogságát, ünnepét éltesse, táplálja, megmentse. Mert Isten ott van jelen minden tiszta emberi örömben, minden ártatlan boldogságban, a dalban, a vigasságban, az ünneplésben – és távol van minden panaszos szomorkodástól, a kesergéstől, a bizalmatlanságtól, az örömtelenségtől és minden sötéten és kilátástalannak megélt emberi érzéstől. A vizet borrá változtatta, ez volt Jézus első csodája a galileai Kánában, kinyilatkoztatta dicsőségét, és tanítványai hittek benne – ebben a Megváltóban hiszünk, aki boldogságra örömre hív meg bennünket.

Jézus első csodája, a víz borrá változtatása egy előkép, az utolsó vacsorán a kenyeret a testévé, a bort a vérévé változtatta, majd az apostolokra ruházta a hatalmat, hogy ezt cselekedjék a világ végéig. A velünk lévő Isten, az Emmanuel az örömünk, a boldogságunk, a dalunk legvégső és legteljesebb oka. Szent Romuáld szerint Isten az embert nem szenvedésre és gyötrődésre teremtette, hanem hogy örüljön. Ez az öröm azonban keresztény öröm kell, hogy legyen: a jó lelkiismeret öröme. Ennek belseje nem önmagunkban van, nem az a boldogságunk forrása, hogy milyen jók vagyunk, vagy milyen remek dolgokat tudunk megtenni, a lelkiismeretünk öröme az Isten szentsége, az Ő jelenléte az életünkben, az Isten közelsége, az, hogy Istennel minden utunkon találkozhatunk, Isten szeretete tölti be az életünket, a lelkünket – ez az örömünk, boldogságunk, ami bennünket is személy szerint megváltoztat, átváltoztat.

Mária szolgálóknak mondott szavai nemcsak mély értelműek, hanem egészen élőek – nekünk szólnak: tegyetek meg mindent, amit csak mond. Ha a bibliai szolgákhoz hasonlóan csendben sikerül engedelmeskednünk és megtenni mindent, amit csak Jézus mond, ha meg tudjuk tölteni életünk kőkorsóit az ő tanításának életet adó vizével, akkor Jézus bennünket is átváltoztat, a személyünket, szavainkat, gondolatainkat, tetteiket, belső rezdüléseinket, kereszthordozásunkat megváltoztatja, átváltoztatja: tisztasággá, örömmé, békévé, életszentséggé, csönddé, szeretetté, egyszóval Önmagává. Simone Weil többször mondta, hogy ő egyszerűen észreveszi, ha egy ember szívében ott él az Isten. Nem, amikor az Istenről beszél, hanem amikor a földi dolgokról szól – észrevevődik hogy a szívében ott él-e az isteni szeretet lángja. A mi szavainkból, leghétköznapibb beszédünkből is kiderül, hogy ott él-e szívünkben az Isten, vagy sem. Ha van bennünk öröm, ha van bennünk tisztaság, ha Ő önmagává változtatott bennünket, az érezhető. Ahogyan a násznagy észrevette a bor és a bor közti különbséget, úgy van különbség az ember és az átváltoztatott ember között.

Pék Sándor/Magyar Kurír