Önvédelem vagy szeretet?

A cím ellentmondása ott feszül már egy hittancsoport, egy plébániai közösség életében is: Mindenkit be és el kell fogadnia, mindenkitől mindent el kell viselnie egy keresztény közösségnek, mert attól jézusi? Vagy megilleti a „jogos önvédelem” lehetősége?

Jézus Isten országáról tanít, abban pedig az őt követők (vagyis a keresztény közösség tagjai) számára útmutatást ad azzal kapcsolatban, hogyan éljenek. A szöveg egy kissé félreérthető, mert a „ha testvéred vétkezik ellened” kifejezés azt a jelentést sejteti: ha valamiben megbánt téged. A „vétkezik” szó azonban itt kifejezetten komoly bűnre utal, az „ellened” pedig későbbi betoldás eredménye. A szentírástudósok szerint nem is értelmesen került bele a későbbi szövegmásolatokba. Az alaphelyzet tehát az, hogy a keresztény közösség tagja bűnt követ el, bárki ellen, ám tulajdonképpen mindig az egész közösség ellen vétkezik. Ha a másik ember tudja, látja ezt, akkor felelős lesz érte, a vétkesért. Jézus a mózesi törvényhez viszonyítva nem külsőleg, jogi módon közelíti meg ezt a kérdést, hanem a felelősség és a szeretet kettősével. A felelősség a figyelmeztetést kívánja meg, a szeretet pedig a négyszemköztiség irgalmát. Ehelyett az is előfordulhatna, hogy csak kibeszélik a vétkest a háta mögött, azonban a kibeszélésben, a megszólásban sem felelősség, sem pedig szeretet nincsen, hanem elidegenít a vétkestől és a közösség javától is. 

Nehéz felelősséget vállalni az emberért és a közösségért. Miért? Mert a figyelmeztető a bűnössel is közösséget vállal, pedig az valószínűleg éppen nem rokonszenves számára. „Ne tedd ezt, mert” – és itt következik a közösségvállalás: mert te ennél jobb vagy, mert szeretünk téged és így tovább. A felelősségvállalás a közösségért ezt mondatja az emberrel: ne tedd ezt, mert ez egy jó közösség, amelyet mindnyájan szeretünk, ne tégy ellene!

A kettős felelősségvállalás szeretetét kéri Jézus a figyelmeztetéshez, amellyel „megnyered” testvéredet, vagyis megmented őt a haláltól.

Az egy-két tanú már hivatalosnak számító, de nem nyilvános figyelmeztetés. A teljes közösség az, amelynek tudnia kell és joga újra megfeddni a bűnöst. Amikor az „nem hallgat rájuk”, akkor kívül kerül a közösségen, s ezzel rögtön a bűnösnek kijáró megkülönböztetett missziós-gondozó figyelmet igényli (mint a pogány és a vámos).

A keresztény közösség önvédelmének célja az, hogy egyetértően imádkozhassék. Az egyetértés itt nem a döntés, az ítélet egyetértése, hanem a szümphonein, a hangok harmóniája, egybehangzása. Az együtthangzó kérés zenéje eljut Isten színe elé. Ez a harmónia pedig rendkívül fontos, ezért megéri a bátorságot, hogy merjünk szólni, tenni a köztünk, bennünk lévő rossz ellen, felelősen és szeretettel.

Füzes Ádám