Aki önmagát megalázza…

A fent jelzett evangéliumi szakasz arról a belső irányultságról szól, amellyel az ember vagy a földi elismerést keresi, és ezzel elveszíti az örök dicsőséget, vagy bensőleg az alázat és a szerénység az elérendő célja, és ezzel Isten elismerését és jutalmát vívja ki. No, de hogyan? 

Miként lehet alázatosan élni úgy, hogy az ne legyen bárgyúság? Hogyan alázzam meg magam, hogy az ne tűnjön álszentségnek? Humorral, tudatosan és Istennel!

Humorral: Albino Luciani, a későbbi I. János Pál pápa ezt tette. XII. Piusz pápa kinevezte őt prelátusnak, és ezt követően az utcán valaki egyszerűen csak Don Lucianinak szólította. Meghallotta ezt egy éppen arra járó, buzgó hívő, aki járatos volt az egyházi címekben, és figyelmeztette az illetőt, hogy Luciani atyát bizony prelátus úrnak kell szólítani. Don Luciani erre a következőt mondta: „Az ilyen címeket nem szabad komolyan venni, mivel afféle tréfadolgok csupán.” Az alázathoz humor kell.

Tudatosan: James Kellertől származik a következő történet. Egy mesésen gazdag fiatal házaspár felkeresett egy nagy árvaházat, hogy örökbe fogadjon két gyermeket. Az intézet vezetősége nagy figyelemmel és odaadással állt a rendelkezésükre. Amikor minden papírformaságot elintéztek, az igazgató biztosította őket arról, hogy a két legszebb gyereket fogja átadni nekik. A fiatalasszony azonban kedvesen, de határozottan így szólt: „Azt nem, kérem! Mi nem a két legszebb gyereket akarjuk, hanem két olyat, akit más nem vinne el.” Az alázatot tudatossággal kell megélni.

Istennel: 1979-ben Teréz anya Nobel-békedíjat kapott. Felmagasztalták, de ő alázatos maradt. Az elismerés átvételekor mindenkinek imalapot osztott ki, valamennyi jelenlévőt imádságra hívta, és együtt imádkozott velük. Az alázathoz élő istenkapcsolat kell. Kapcsolat azzal a Jézussal, aki azért jött, hogy ő szolgáljon másoknak (Mt 20,28), és aki az utolsó vacsorán megmosta tanítványai lábát (Jn 13,1–3).

Jóízű humor, tudatos döntések, Istennel megélt belső kapcsolat kell az igazi alázathoz.

Pék Sándor