HIT REMÉNY SZERETET

HIT REMÉNY SZERETET blogja

Évközi 5. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 5,1–11)

Jézus tanítói széke: a vízen ringó bárka…

network.hu

Az elmúlt vasárnapok evangéliumi szakaszai Jézus nyilvános működésének kezdeteihez, a názáreti zsinagógában való fellépéséhez vezettek el bennünket. S azt is láthattuk, bizony „egy próféta sem kedves a saját hazájában”, így Jézus gyermekéveinek városából távozni kényszerül, s a Genezáreti tó környékére, Kafarnaumba megy, ahol ezzel szemben tisztelet, elismerés, sőt, csodálat övezi, tanítására odafigyelnek, ő pedig meggyógyítja a betegeket, csodás dolgokat tesz.
S nem utolsó sorban itt találkozik azokkal a halászemberekkel is, akiket tanítványaivá, „emberek halászaivá” tesz.
S ezen emberek – mindenekelőtt Péter – sajátos meghívásának története áll ma a középpontban, hogy aztán ezek a meghívottak küldöttek (aposztoloszok), apostolok legyenek, akik Jézus tanításának hirdetői, s az egyház oszlopai lesznek.
De vegyük csak szemügyre kicsit azt a képet, amely a mai evangéliumi szakasz kezdetén tárul elénk: Jézust nagy tömeg kíséri, s ő egy ott veszteglő bárkába száll, s onnan beszél a parton maradt sokaságnak.
S mivel Lukács evangélista egy nagy, két könyvből álló történeti művet alkotott – mely egyrészt Jézus működését állítja középpontba (Lk), másrészt annak folytatásaként az egyház születését, az evangélium terjedését Jézus megdicsőülése után (ApCsel) – nem lehet véletlen szerkesztés Szent Lukácstól, hogy a bárkából tanító Jézus alakját állítja olvasói elé.
A bárka képe ugyanis egészen a korai időktől az egyház jelképeként jelenik meg. Éppen ezért érdemes kicsit itt elidőznünk, aktualizálni a bárkában ülő, onnan tanító Jézus alakját.
A képet saját korunkra átvetítve fontos tanulság lehet, hogy Jézus tanítása nem egy szárazföldi, fix, stabil helyen hangzik el, hanem az örökké mozgásban levő, örökké változó, játszó, olykor haragos, olykor békés vízen lebegő csónakból.
Hajlamosak vagyunk a bevett, megszokott, olykor megfáradt hitünkkel, vallásosságunkkal úgy gondolni, hogy az egyház az állandóságot, stabilitás, változatlanságot képviseli a világban. S ez egyrészt így is van, de másfelől fontosabb lehet az a felismerés, hogy Jézus tanítását az állandóan mozgásban, áramlásban, hullámzásban levő vízen ringó (olykor ingadozó) bárkához kössük. Oda, ahol semmi nem tiszta és világos, ahol több a kérdés, mint a válasz, ahol nem fix és egyértelmű semmi és ahol állandó a mozgás, hullámzás, bizonytalanság.
Ha ezt a nézőpontot magunkévá tesszük, akkor válik érthetővé a volt einsiedelni bencés apát, Martin Werlen provokatív és kiábrándító üzente: „amikor azt hisszük, hogy mindent értünk és mindent az irányításunk alatt tartunk, akkor már nem járunk a jó úton. (…) hívő emberekként sajnos oly gyakran elfelejtjük: egy olyan egyház, amelyben minden világos, már nem katolikus.” (Martin Werlen: Fókuszban. Egyházprovokációk; Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2015. 7. old.)
Provokatív, felforgató kijelentés valóban, de nem lehet-e valóban, hogy a ma egyházában újra sokkal fontosabb lenne Jézus és az ő tanítása, sokkal nyitottabban fordulnánk kifele, az állandóan mozgásban levő és új kihívásokat támasztó „világ” felé, ha ezzel a képpel tudnánk élni: Jézus a vízen ringó bárkából tanít?!
S ez az attitűd valamiképp talán közelebb vinne bennünket a Szentatya szándékához is: az irgalmasság éve épp ezt a Jézust, ezt az Istent akarja újra felfedeztetni velünk: aki a világ állandóan változó, ingoványos, hullámzó közegében találja meg, szólítja meg és öleli magához az embert.
Ha ezt megtesszük, akkor jobban fogjuk érteni Pétert is, aki szintén ezt az irgalmat tapasztalja meg akkor, amikor a halfogás után Jézus előtt rádöbben saját törékeny, bűnös emberi voltára: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös embert vagyok!” S csak így tudja emberhalászi meghívását is megérteni: ha megtapasztalja, hogy nem saját maga, hanem Isten az, aki őt erre hívja, küldi.
Végezetül tegyük föl magunknak a kérdést: hogy tekintek én Jézusra?! Az én Jézusom bárkában ülve tanít? És én? Szeretem-e megítélni a körülöttem áramló, forrongó, hullámzó, „bűnös” világot? Vagy tapasztaltam-e már, hogy Jézus engem is, a saját bűnösségemen keresztül is emberhalászatra hív? S mennyire tudok emberek halásza lenni a sokszor zavaros, áradó, hullámzó mindennapjaim tengerén?

Kondé Lajos/Magyar Kurír

Címkék:

Kommentáld!

Hozzászólások

Új bejegyzés

Blog szerkesztése

Közösségben Mindenben

Ez történt a közösségben:

Friss események »

Szólj hozzá te is!

Impresszum

Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu

Impresszum Felhasználási feltételek Adatvédelem Médiaajánlat FAQ

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó: