Jót hozni elő a szív kincseiből

„Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe?” – teszi fel tanítványainak a kérdést Jézus. Joggal mondhatjuk, hogy a hatalmat gyakorlókkal szembeni kritika megfogalmazásáról van szó, hiszen Jézus nemegyszer ostorozta a nép vezetőit, az írástudókat és a főpapokat, amiért életük nincs összhangban azzal, amit tanítanak. Ugyanakkor hasonló figyelmeztető szavakkal többször fordultak a próféták is a választott néphez, amely gyakran úgy élt és úgy viselkedett, mintha nem ismerné igazán Isten akaratát. Jézus figyelmeztetését is ilyen összefüggésben kell néznünk: egyaránt szól tanítványaihoz és minden keresztényhez.

Mindenekelőtt azt kell tudatosítanom magamban, hogy Jézus hozzám szól. Nem másokról, nem a másik emberről fogalmaz meg kritikát. Arra figyelmeztet, hogy mielőtt még a szálkát akarnám keresni más szemében, előbb saját magamat vizsgáljam felül. Saját viselkedésemre hamar találok magyarázatot, mentséget, viszont a másik embert csak kívülről látom, és könnyen lehet, hogy téves a róla megfogalmazott véleményem, a felette mondott ítéletem. Nem ismerem cselekedeteinek indítékait, nem tudhatom biztosan és pontosan viselkedésének mozgatórugóit. Ne ítélkezzem hát mások felett, figyelmeztet Jézus.

„Nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, és nincsen rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz”, folytatja tanítását Jézus. Szemmel azonban nem lehet biztosra megállapítani egy gyümölcs jóságát, sokszor még tapogatással sem tudunk meggyőződni erről. Kivel nem fordult még elő, hogy az üzletben kinézetre oly egészséges és tetszetős gyümölcs otthon a kóstoláskor teljesen ízetlennek bizonyult? Nagyon vigyázzak tehát, amikor külső jelek alapján szeretném eldönteni, hogy melyik gyümölcs jó, és melyik rossz.

A szívek és vesék ismerője egyedül Isten. Csak az ő ítélete igazságos, hiszen egyedül ő látja, hogy kinek mi van a szívében. És ez a döntő, nem a látszat „hisz a szív bőségéből beszél a száj”. Ha harag van a szívben, haraggal telt lesz a beszéd is. Ha a szív örömmel van tele, akkor ez a beszédben is tükröződni fog. Ha gond van a beszéddel, valójában a szívvel nincs rendben valami. Nem véletlen, hogy a főparancs kifejezetten említi a szívet: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből” (Mk 12,30). Mint ahogyan az sem, hogy Jézus figyelmeztet: „a szívből törnek elő a gonosz gondolatok, a gyilkosság, a házasságtörés, a kicsapongás, a lopás, a hamis tanúság, a káromlás” (Mt 15,19).

Isten csak jót teremtett. Mindannyian képesek vagyunk a jóra, amit elültetett szívünkbe a Teremtő. Saját szívem gondozására, tisztogatására fordítsak időt és energiát, ne mások magatartásának figyelésére, bírálására. „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!” (Zsolt 51,12).

Kovács Gergely, Róma