Hagyományosan Magyarország egyetlen Szent Vér-kegyhelye a célpontja a Pécsi Egyházmegye zarándoklatának. Idén szeptember 14-én megszépült templom és tér várta a híveket. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület jegyében Erdő Péter bíboros, prímás áldotta meg a megújult tereket.

Ünnep van a Sárköz fölé magasodó Klastrom-dombon, Magyarország egyetlen eucharisztikus kegyhelyén. A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén óriási zarándoksokaság ünnepli a 600 éves búcsújáróhely megújulását. A középkorban királyok, főpásztorok látogatták Bátát, mely eucharisztikus csodára épült, a török pusztítás idején megsemmisült, majd újjáépült az 1938-as eucharisztikus világkongresszusra való készület során. Most, amikor másodízben ad otthont hazánk a világeseménynek, megújult templom és tér fogadja a lelki megerősödést kereső zarándokokat.

Hagyományosan ehhez a szeptemberi ünnephez kapcsolódva tartják a Pécsi Egyházmegye zarándoklatát Bátán. Az egyházmegye idei, hatodik útjának lelki tartalmát megfogalmazó mottó – „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” – a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készületet hivatott segíteni. A gyalogos és kerékpáros zarándokút az Eucharisztiát állította az elmélkedések középpontjába. Több százan, fiatalok és idősebbek, az egyházmegye katolikus oktatási intézményeinek és plébániáinak közösségei vállalták a fizikai erőfeszítést. Két irányból közelítették meg Bátát. Mohácsról 25 kilométert tettek meg a reggel 7 órai indulás után, Bátaszékről pedig 9 órakor indulva tíz kilométert gyalogoltak.

A menet végig imával, énekkel, hosszú csendekkel haladt Udvardy György apostoli kormányzó vezetésével. Az alakomra imafüzet készült a zarándokok számára, kibontva a központi témát. Mit jelent az Eucharisztia? – az Eucharisztia, mint hálaadás, mint valóságos jelenlét, mint áldozatvállalás, mint a szeretet forrása, mint barátság, mint közösség, mint az örök élet kenyere, mint a papság ajándéka, mint ünnep – e szempontok mentén vezette a zarándokok elmélkedését Nyúl Viktor, az egyházmegye pasztorális helynöke. A tanításokat kérdések sora követte: Milyen gyakran használom a köszönöm szót, merek-e a jelenben élni, adni az időmből, hogyan fejezem ki szeretetem, ki számomra a pap személye, építő tagja vagyok-e egyházközségemnek, hiszem-e az örök élet valóságát, milyen a vasárnapom, hogyan élem meg a barátságot?

E kérdések irányították a gondolatokat az úton. A nyárutó felhőtlen, gyönyörű napja, a táj varázsa, az ének, az ima felemelték a lelket, a Báron és Dunaszekcsőn tapasztalt vendégszerető agapé felüdítette a testet. Így jutott el a menet az 56-os úton az utolsó kanyarig, ahonnan a völgybe ereszkedve kitárult a látvány. Balról a bátaszéki templomtorony, jobbról, a Klastrom-domb magasáról a Szent Vér-templom fehér tornya köszöntötte az érkezőket. Elérve a Báta táblát, megszóltak a harangok. Isten hozott – fogadták a zarándokokat a viseletbe öltözött fiatalok, elkísérve őket az utolsó szakaszon. Még egy kaptató, és elértük a célt.

A kegyhely ünnepi díszbe öltözve várta a híveket. A templom előtti téren, a domb oldalába épített szabadtéri oltárral szemben állították fel a padokat. Sokan vagyunk, rengeteg az iskolás korú. A Pécsi Egyházmegye gyalogos és kerékpáros zarándokai főpásztoruk vezetésével a templomban, a NEK missziós keresztje előtt adnak hálát útjukért. Az oltár előtt rózsafüzért imádkoznak, miközben újabb és újabb csoportok érkeznek. A kivetítőn megismerhetjük Báta, mint búcsújáróhely történetét, szerepét és helyét királyaink – köztük Zsigmond és Mátyás – életében, a törökkori pusztulást, majd újjáépítést, képet kapunk az európai és magyarországi Szent Vér-kultuszról.

Udvardy György érsek köszöntötte az ünneplőket, köztük Baranya és Tolna megye kormánymegbízottjait, Báta és a környező települések polgármestereit, az oktatási intézmények vezetőit. A főpásztor kifejezte reményét, hogy a lelkipásztori tevékenység révén Báta a jövőben is meghatározó lesz a magyar egyház életében, és kérte Erdő Péter bíborost, áldja meg az épületet és az itt folyó lelki munkát. „Szent hely, ahol erőt tudunk meríteni abból, hogy Krisztus misztikus testének tagjai vagyunk” – fogalmazott a Pécsi Egyházmegye apostoli kormányzója.

Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros volt, koncelebrált számos paptestvér, köztük Udvardy György érsek és Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspök.

Erdő Péter szentbeszédét teljes terjedelemben közöljük.

Nyolcvan éve annak, hogy újjáépült a bátai kegytemplom. Ma pedig azt is ünnepeljük, hogy felújították ezt a modern stílusú bazilikát. Ennek a búcsújáró helynek az újabb története szorosan összefonódik az eucharisztikus kongresszusokkal. A kései középkorban már nagy jelentőségű Szent Vér-búcsújáróhely volt Báta, de a török időkben elpusztult. 1539 és 1939 között romokban hevert a régi szentély. Különös öröm számomra, hogy most a jövő évi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve megáldhatom a kívül-belül teljesen megújult kegytemplomot.

Hogy az utolsó vacsorán az Üdvözítő milyen poharat vagy kelyhet használt, erről a Biblia nem szól részletesen. Ám a hagyomány legszentebb ereklyeként őriz már a korai középkorban egy alabástrom kőből készült serleget, amelyet szent grálnak is neveztek. Ez az ereklye Spanyolországban ma is megtalálható. Számunkra persze nem a pohár alakja a fontos, hanem az a tény, hogy a tanítványok kezdettől fogva szilárdan hitték: az utolsó vacsorán a bor – bár íze és színe a régi maradt – valóban Krisztus vérévé változott. Az Oltáriszentségben Isten táplálékunk lett, testi életünkkel is közösséget vállalt. De Jézus az utolsó vacsorán már a feláldozott testét és vérét adta tanítványaink. Egyszerre volt szenvedő ember és ugyanakkor Istenként korlátlan úr a tér és az idő felett.

A mai evangéliumban Szent János szívünkig ható jézusi hasonlatot ad elő. Ahogyan Mózes felemelte a rézkígyót a pusztában, úgy fogják felemelni az emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Krisztus halála és feltámadása utat nyit számunkra az örök életre és az örök boldogságra. Ezért az egész keresztény világnak diadalmas és reményt adó jele a kereszt. Jelenti számunkra a végtelen isteni szeretetet, mely értünk, bűnösökért vállalta a szenvedést és a halált. Felszólítás számunkra a kereszt, hogy viszonozzuk Isten végtelen szeretetét, közvetlenül Isten felé imádságban és imádásban, és Krisztus felé, aki minden emberben megjelenik számunkra: „amit egynek tettetek a legkisebbek közül, nekem tettétek”. Ezért idézi emlékezetünkbe függelékében a Katolikus Egyház Katekizmusának összefoglalása az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit. Az éhség és szomjúság csillapítását, a foglyok és betegek látogatását, a halottak iránti kegyeletet, de a tudatlanok tanítását és a szomorúak vigasztalását is. Amikor hívő keresztények az életnek ezeken a területein szeretettel fáradoznak másokért – akár magánemberként, akár intézményes formában – Krisztus iránti hálájukat és odaadásukat fejezik ki. A kereszt jele emlékeztessen mindannyiunkat a szeretetnek erre a kötelességére.

De a kereszt reménységünk nagy jele is. Azé a reményé, hogy az élet nem ér véget a földi halállal, hogy minden szenvedés, nehézség, igazságtalanság vagy kudarc csak egy fejezete egy olyan történetnek, amely az örökkévalóságba tart, és a mindenható és irgalmas Isten szeretetével végződik.

A kereszt manapság sok vita tárgya. Egyesek nem szívesen látják, mások talán szívesen kitűznék mindenhová, de nem biztos, hogy veszik maguknak a fáradságot és a csendet, hogy elgondolkodjanak igazi értelméről. Pedig mindenütt, látható formában is itt van körülöttünk a kereszt. Az országban utazva városainkban, falvainkban, a mezőkön és az utak mentén megújulnak a régi szép keresztek, régi magyar, német vagy szláv feliratukkal, s a gyengéden megformázott szenvedő Krisztus alakjával, mely híven tükrözi a régi idők emberének ízlését és szeretetét. És a szép keresztek mellett gyakran megjelenik a friss virág, jelezve hogy Krisztus keresztje ma is vonzza hitünket és reményünket. De kereszt van templomaink tetején is. És ez a kereszt messziről látszik. Sokszor felkiáltó jelek ezek a templomok egy elszürkült, elfásult, zaklatott világban. A kereszt maga is missziót végez. Tanúságot tesz és hívogat.

A mai napon itt van körünkben a missziós kereszt, amely az eucharisztikus kongresszust készíti elő. Benne található a Kárpát-medence szentjeinek és boldogjainak ereklyéje. Sok közülük a legújabb idők vértanúja. Ők mindnyájan követték Krisztus példáját. Életüket adták katolikus hitünkért, szeretetből Isten és az emberek iránt. Sokszor nekünk is könnyebb megtalálni Krisztus követésének útját, ha ezeknek a szenteknek életéről elmélkedünk. Ők közel álltak hozzánk térben és időben. Közülük nem egyre kortársaink még személyesen is emlékeznek. Tudjuk hogyan éltek. Ösztönzést, indítást adhatnak számunkra is. Ugyanakkor pártfogóink és közbenjáróink, akik most is itt vannak velünk. Érdekli őket a mi sorsunk is.

Tekintsünk föl a megfeszített Krisztusra mi is bizalommal, mint hajdan a nép a rézkígyóra a pusztában, jussunk el rendszeresen ide, a templomba, magához az eucharisztikus Krisztushoz. Legyen a szentmise és a rendszeres szentáldozás éltető elemünk, reménységünk és erőnk forrása. A szentségi Jézus imádása pedig újítsa meg bizalmunkat a mindenható és irgalmas Istenben. Nézzünk a Szent Keresztre, és Krisztus iránti hálából nyissuk meg a szívünket azok felé az emberek felé, akikkel az életben találkozunk, hogy személyükben viszontszerethessük a megfeszített Krisztust.

Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot! Ámen.

A liturgia végén Erdő Péter megáldotta a megújult épületegyüttest. „Krisztus testében és vérében egyetlen nagy közösséget alkotunk. Több mint kétezren részesültek ma a szentáldozásban – a főpásztor zárógondolatai örömet fejeztek ki, és a kegyhely jelentőségére irányították a figyelmet. – Legyen ez a kegyhely nemzetközi viszonylatban is vonatkozási pont, ahol hitünknek egy nagyon lényeges igazságával találkozunk: a Szent Vér tisztelete a világegyház legaktuálisabb és legtöbbet vitatott problémáját jeleníti meg. Jézus meghirdette Isten szeretetét, mely minden emberre feltétel nélkül árad, a szegényekre, betegekre, bűnösökre, a távolállókra. Ugyanakkor azon a titokzatos, utolsó vacsorán elhangzó szavai – »Ez az én testem, mely értetek adatik, ez az én vérem, mely értetek kiontatik« – arról az áldozatról beszélnek, amit a népéért vállal. Milyen az Isten? Mindenkinek ad számolatlanul, ugyanakkor mégis áldozatot kíván? Igen, ez az Isten titka: Kész mindenkinek megbocsátani, mindenkit üdvözíteni akar, de megtérést kíván. Szabadságot ad, de erőfeszítést kér, ami a legdrámaibb pillanatban még az élet odaadását is jelentheti Isten és ember iránti szeretetből. A Szent Vér tisztelete ehhez a titokhoz vezet el. A keresztényeknek rá kell ébredni arra, hogy Jézus tanítása nem egyszerű életmódtanácsadás, hanem dráma. Kereszténynek lenni azt jelenti, erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy a nekünk rendelt hivatás alapján éljünk. Ehhez megkapjuk ez erőt is, Isten kegyelmét, az Eucharisztiát. Minden forrásom belőled fakad. Ezért vagyunk hálásak.”

Zárógondolatait követően a zarándokok felsorakoztak az eucharisztikus körmenetre. A kereszt és zászló legelöl, mögötte a viseletbe öltözött bátaiak, a cserkészek, a Szent Sír Lovagrend tagjai. A Szent Vér-ereklyét Sümegi József diakónus, a kegyhely őre hozta díszes tartójában, Erdő Péter a monstranciában az Oltáriszentséget. A zarándokok hosszú menete szinte körülölelte a templomot. Az ünnep főpásztori áldással zárult.

Hatodik alkalommal indultak útnak a zarándokok, hogy Mohács és Báta közötti imádságos menetük megerősítse közösségüket az egyházmegyében. Kezdetben tízen voltak, majd az évek során több százan lettek. Udvardy György kezdeményezése meghatározóvá vált a Pécsi Egyházmegye életében.

– Hogyan született ez az egyházmegye életét formáló kezdeményezés?

– Az Egyház folyamatosan keresi, hol és hogyan megszólítható a mai ember, mi felel meg leginkább vallásosságának. Ez az egyik prioritás a lelkipásztorkodásban. Nagy kincsként fedeztem fel, hogy két ősi hagyománnyal bíró kegyhely van az egyházmegyében, Máriagyűd és Báta. Korunkban a zarándoklás igen megfelelő vallási forma, mert leképezi az ember életét. Útra kell kelni, van cél, vannak útitársak, nehézségekkel kell szembenézni, egymás felé kell fordulni.

– Miben látja a zarándoklás legfőbb értékét?

– Sokféle motivációval indulunk el, de mindenkit megérint az út, menet közben mindenki formálódik. Nemcsak egyéni gondjainkat, szándékainkat, hanem kapcsolatainkat is alakítja, szükségszerűen megszületik a közösség élménye. Ez a közösség, amit az Egyház adni tud, ahol testvérei vagyunk egymásnak, de nem a szimpátia, nem érdekszövetség alapján, hanem mert Krisztushoz tartozunk. A keresztségben ez eggyé tesz bennünket, s ebből az egységből tudunk cselekedni. A zarándokút alakít, formál, meghatározó közösségélményt ad. Eltérő elköteleződéssel sokféle csoporthoz tartozunk életünk során. Hiszem, hogy az az ember, aki vállalja a zarándoklás gyötrelmeit, örömeit, lélekben megújult emberként tér vissza. De a zarándokhelyek liturgikus élményt is adnak, kisebb közösségeinkben gyakran meginog bennünk, tudunk-e ünnepelni, itt visszakapjuk a hitet, és megerősödünk. Tudunk ünnepelni, sőt, nagyon szép ünnepet készít nekünk az Egyház.

– Mit jelentett ez a hat év?

– Számomra az idei zarándoklat visszatekintés is volt. Hat évvel ezelőtt egy ősi kegyhely zarándoklatát szerettük volna megújítani, amire püspökelődöm, Cserháti József is tett már kísérletet, mégis bátor ugrás volt a vállalkozás. Az első évben maroknyi csapat voltunk, de másodszor is elindultunk. És évről évre nőttünk. Jönnek az emberek, és bekapcsolódtak az iskolák. Ennek nagyon örültem, mert fontosnak tartom, hogy a diákoknak legyen élményük egyházmegyéjük két kegyhelyéről. Láttuk, jobban fel kell készülni, jobban elő kell készíteni, hogy lelkileg valóban sokat tudjon adni. Így született meg egy felkészítő anyag, elmélkedéssel, énekekkel, amit elérhetővé tettünk a honlapunkon és elküldtünk iskoláinkba. Fejlődés volt számomra is, a magam gondolkodásában és a munkatársakkal való együttműködésben.

– Kezdettől járta az utat?

– Fontosnak tartom, hogy együtt menjek a hívekkel. Ha a zarándokút képezi az Egyháznak mint Isten zarándoknépének az útját, akkor erős szimbólum, ha a püspök pásztorként együtt zarándokol a népével. Nekem nagy élményt jelentett, de úgy érzékelem, a hívek számára is fontos ez. Ferenc pápa legutóbb az új püspököknek beszélt arról, hogy fontos, hogy a hívek között legyenek, elérhetők legyenek. A zarándoklat erre is alkalmat ad. Van lehetőség kölcsönösen feltenni kérdéseket, beszélgetni.

– Benne volt idén a búcsú gondolata?

– Így van, búcsúztam is. Tegnapelőtt találkoztam az egyházmegye papjaival, hogy elköszönjek tőlük. Egyikük megjegyezte, püspök atya, neked három nagy kedvenced volt, Máriagyűd, Báta és Püspökszentlászló. Szívemből szólt.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír