„Az Úr egész éjjel tartó erős keleti széllel visszaszorította a tengert és kiszárította.” 2Móz 14,21

Mikor húszas éveim elején egy éjjel késsel megtámadtak, fizikailag és szexuálisan bántalmaztak, Isten nagyon távolinak tűnt, és én nagyon egyedül voltam. Még évekkel a támadás után is a kétségbeesés és reménytelenség börtönébe zárva éltem, állandó félelemben. Végül, miután több évig hiába kerestem segítséget, s már úgy tűnt, nincs hova fordulnom, térdre borultam Isten előtt, és elé öntöttem könnyeimet, dühömet, kérdéseimet.

Abban a nagyon sötét időszakban Isten az egyiptomi kivonulás történetéhez vezetett. A fáraó előbb beleegyezett a választott nép távozásába, majd meggondolta magát, és utánuk küldött 600 válogatott lovas szekeret, akik rémülettel töltötték el Izrael népét. El tudod képzelni azt a félelmet?

Vezetőjükhöz, Mózeshez kiáltottak. Mózes emlékeztette őket Isten ígéretére, hogy megszabadítja őket, de a szorongató körülmények mást mutattak. A valóság a fáraó legkiválóbb hadserege volt a hátukban, előttük pedig a menekülést elzáró Vörös-tenger. A választott nép nem sejtette a csodát, ami várt rájuk.

Mikor elérték a tengert, Mózes kinyújtotta a kezét a víz fölé, és „az Úr egész éjjel tartó erős keleti széllel visszaszorította a tengert és kiszárította”(2Móz 14,21). Sötét volt, az izraeliták nem láthatták Isten működését a maga teljességében. A fekete éjszakában Isten fáradhatatlanul dolgozott, hogy megszabadítsa népét úgy, ahogy megígérte.

Ezek a szavak mintha felemelkedtek volna a Biblia lapjáról egyenesen reményvesztett szívembe. Hiába nem látták az izraeliták, Isten működött a sötétben. Én sem „láttam” vagy „éreztem” Istent, de ő láthatatlanul dolgozott értem, jelen volt és cselekedett, hogy túljussak ezen az egész szörnyűségen.

Sötétben lenni nagyon félelmetes. Akár a félelmünk, akár a kilátástalan körülmények sötétje vesz körül, kétféleképpen reagálhatunk. Saját magunk igyekszünk szabadulni: drogokkal, alkohollal oldjuk a feszültséget és fájdalmat, tanácsadásra járunk, önsegítő könyveket olvasunk, és fogalmunk sincs, vajon rávezetnek-e a szabadulás útjára. Vagy pedig Istenhez fordulunk. Imádkozunk, olvassuk az Igét, tudva, hogy Ő biztosítja a gyógyulást, a felépülést.

Éveken át az első megközelítés felé nyúltam a sötétségben. De minden kísérlet önmagam megszabadítására kudarcot vallott.

Csak mikor Istenhez fordultam, és az Ő segítségéért kiáltottam, akkor kezdtek lassan megváltozni a dolgok.

Szeretnéd megtapasztalni Isten segítségét? Kérd! „Ha kerestek, megtaláltok; föltéve, hogy szívetek mélyéből kerestek” – ígéri az Úr (Jer 29,13). Rendelkezésére állt a választott népnek, és nekünk is rendelkezésünkre áll. És mindig működik értünk, akkor is, ha nem érzékeljük. Ma tehát, ha sötétben vagy, ha úgy érzed, felemésztenek a körülmények, tökéletes vereséget szenvedtél – keresd az Urat. Kérd, hogy szabadítson meg, és ne feledd, hogy Ő ott van – épp azon dolgozik, hogy kettéválassza a Vörös-tengeredet.

Drága Mennyei Atyám! Annyira nehéz a sötétségben élni. Olyan messzinek tűnsz! Nagyon egyedül vagyok. Köszönöm, hogy megígérted, sosem hagysz magamra, sosem hagysz el, és hogy semmi nincs e kerek világon, ami elszakíthatna engem a Te és Fiad szeretetétől. Maradj mindig szorosan mellettem a sötétben, Uram. Szólj hozzám! Adj reményt! Jézus nevében kérem, Ámen.

(Wendy Blight: Fear in the Dark, Encouragement for today)