Július első vasárnapján délben a Szentatya arról elmélkedett, hogy minden hívőnek misszionárius tanítványnak kell lennie, a Jézussal való kapcsolatot kell első helyre tennie, mert Jézust kell életével mások felé közvetítenie. A pápa beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai liturgia a Máté-evangélium tizedik fejezetében található missziós beszéd utolsó mondatait tartalmazza (vö. Mt 10,37–42). Ebben a beszédben Jézus a tizenkét tanítvány tanítja, mielőtt első alkalommal misszióba küldené őket a galileai és júdeai falvakba. A beszédnek ebben a záró részében két olyan szempontot hangsúlyoz Jézus, amely lényegi fontosságú a misszionárius tanítvány élete szempontjából. Az első az, hogy a Jézussal való kapcsolat erősebb minden más köteléknél; a második az, hogy a misszionárius nem önmagát, hanem Jézust viszi, rajta keresztül pedig a mennyei Atya szeretetét. Ez a két szempont kapcsolódik egymáshoz, hiszen minél jobban a tanítvány szívének és életének középpontjában van Jézus, ez a tanítvány annál jobban „áttetsző” az ő jelenlétére. Ez a két dolog együtt jár.

„Aki jobban szereti apját vagy anyját nálam, nem méltó hozzám” (Mt 10,37), mondja Jézus. Az apa szeretete, az anya gyengédsége, a testvérek közötti szoros barátság – ezeket, jóllehet mind nagyon jó és jogos, nem szabad Krisztus elé helyezni. Nem azért, mintha ő azt akarná, hogy szívtelenek és hálátlanok legyünk, sőt épp ellenkezőleg, mert a tanítványlét megkívánja, hogy a mesterhez fűződő kapcsolat legyen az első. Bármilyen tanítványról, világi hívőről, papról vagy püspökről legyen is szó: ez a kapcsolat az elsődleges! Valószínűleg az első kérdés, amelyet egy kereszténynek fel kell tennünk, ez: „Te találkozol Jézussal? Kéred Jézust?” A kapcsolat! Szinte át is fogalmazhatnánk a Teremtés könyvének kijelentését, így: ezért az ember elhagyja apját és anyját, Jézus Krisztussal egyesül, és ketten egyek lesznek (vö. Ter 2,24).

Aki hagyja magát bevonni ebbe szeretet- és életkötelékbe az Úr Jézussal, az az ő képviselőjévé, az ő „nagykövetévé” válik, főleg a maga lét- és életmódjával. Olyannyira így van ez, hogy Jézus, amikor misszióba küldi tanítványait, azt mondja nekik: „Aki titeket befogad, az engem fogad be, és aki engem befogad, az azt fogadja be, aki küldött engem” (Mt 10,40). Szükséges, hogy az emberek azt érezhessék, hogy e tanítvány számára Jézus valóban „az Úr”, Jézus valóban az ő életének középpontja, az ő életének mindene. Az pedig nem érdekes, hogy mindenki máshoz hasonlóan neki is megvannak a maga korlátai, sőt vétkei – csak tudja alázattal elismerni őket –; csak az a fontos, hogy ne legyen kettős szíve. Mindig fenyeget ugyanis ez a veszély. „Keresztény vagyok, Jézus tanítványa vagyok, pap vagyok, püspök vagyok, de kettős a szívem.” Nem! Ezt nem szabad! Nem lehet kettős a szívünk! Egyszerű, Jézussal egyesült szívvel kell élnünk. Nem élhetünk kettős életet, őszintének kell lennünk önmagunkhoz és másokhoz. A kettős élet nem keresztény! Ezért kéri Jézus az Atyát, hogy a tanítványokat ne fertőzze meg a világ szelleme. Jézussal vagy, Jézus szelleme vezérel, vagy a világ szelleme.

Ezen a téren a papi élet tapasztalata egy gyönyörű és nagyon fontos dolgot tanít nekünk: éppen Isten hívő, szent népének ez a befogadása, éppen az a „pohár friss víz” (Mt 10,42), amelyről beszél az Úr a mai evangéliumban, és amelyet hívő szeretettel adnak, ez az, ami segít téged, hogy jó pap légy! A misszióban is megjelenik a kölcsönösség: ha mindent elhagysz Jézusért, az emberek felismerik benned az Urat; ugyanakkor segítenek, hogy mindennap megtérj az Úrhoz, hogy megújulj, megtisztulj a megalkuvásoktól és legyőzd a kísértéseket. Minél közelebb van a pap Isten népéhez, annál közelebb érzi magát Jézushoz, és minél közelebb van a pap Jézushoz, annál közelebb érzi magát Isten népéhez.

Szűz Mária saját személyében tapasztalta meg, mit jelent önmagától elszakadva szeretni Jézust, új értelmet adva a családi kötelékeknek a Jézusba vetett hit alapján. Anyai közbenjárásával segítsen minket, hogy az evangélium szabad és vidám misszionáriusai legyünk!

A Szentatya szavai az Angelus elmondása után:

Kedves testvéreim! Július 5-én tartják Venezuela függetlenségének ünnepét. Imádkozom ezért a kedves nemzetért, és lélekben közel vagyok azokhoz a családokhoz, akik elveszítették gyermekeiket az utcai tüntetésekben. Felhívást teszek közzé annak érdekében, hogy vessenek véget az erőszaknak, és találjanak békés, demokratikus megoldást a válságra. A Coromotói Szűzanya járjon közben Venezueláért! Most pedig mindnyájan kérjük a Coromotói Szűzanyát Venezueláért: „Üdvöz légy, Mária…”

Köszöntelek mindannyiatokat, akik itt vagytok, rómaiak és zarándokok! Külön is megemlítem a Belfastból jött ír híveket, a Schattdorfból (Svájcból) jött fiatalokat, akik nemrég részesültek a bérmálás szentségében. Köszöntöm az egyházközségi csoportokat, a társulatokat, valamint a Carditóból (Nápoly mellől) indult motoros zarándoklat résztvevőit.

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Finom ebédet! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va

Magyar Kurír