Június 19-én a Szentatya folytatta az Apostolok cselekedeteiről szóló katekézissorozatát. A pünkösdkor kiáradó Szentlélekről elmélkedett, aki Istenhez vonz bennünket, átalakítja életünket, erőt ad az erőtlen emberi szónak, és kitágítja szívünket. Egyedül a szeretet Lelke tudja humanizálni és testvérivé tenni kapcsolatainkat.

Ferenc pápa katekézisének fordítását teljes egészében közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Húsvét után ötven nappal, abban a teremben, amely immár az otthonuk, és ahol Máriának, az Úr anyjának a jelenléte az összetartó erő, az apostolok egy olyan eseményt élnek át, amely minden várakozásukat felülmúlja. Imában összegyűlve – az ima a „tüdő”, amely minden idők tanítványainak a légzését biztosítja; ima nélkül nem lehet Jézus tanítványának lenni, ima nélkül nem lehetünk keresztények, kell a levegő, az ima a keresztény élet tüdeje – meglepi őket Isten beáramlása. Olyan beáramlásról van szó, amely nem tűri a zártságot: felszakítja a kapukat egy olyan szél erejével, amely a ruahra, az őseredeti fuvallatra emlékeztet, és amely beteljesíti a Feltámadott ígéretét, melyet elbúcsúzása előtt az „erőről” tett (vö. ApCsel 1,8). Hirtelen, a magasból „heves szélrohamhoz hasonló zúgás támadt, és betöltötte az egész házat, ahol voltak” (ApCsel 2,2).

A szélhez társul a tűz, amely az égő csipkebokorra utal, valamint a Sínai-hegyre, ahol Isten a tíz szót [a tízparancsolatot] adta (vö. Kiv 19,16–19). A bibliai hagyományban a tűz Isten kinyilvánulását kíséri. A tűzben Isten az ő élő és hatékony szavát adja (vö. Zsid 4,12), amely megnyit a jövőre. A tűz az ő tevékenységét jelképezi, amellyel felmelegíti, megvilágosítja és kipróbálja a szíveket, azon igyekezetét jelzi, hogy próbára tegye emberi tetteink tartósságát, hogy megtisztítsa és új élettel töltse meg őket. Míg a Sínai-hegynél Isten hangja hallatszik, Jeruzsálemben pünkösd ünnepén Péter beszél, a szikla, akit Krisztus arra választott, hogy ráépítse Egyházát. Az ő gyenge és még az Úr elárulására is képes szava a Lélek tüze által átjárva erőt nyer, be tud hatolni a szívekbe és megtérésre tud indítani. Isten ugyanis azt választja ki, aki a világban erőtlen, hogy zavarba ejtse az erőseket (vö. 1Kor 1,27).

Az Egyház tehát a szeretet tüzéből, egy olyan „tűzvészből” születik, amely pünkösdkor tör ki, és amely nyilvánvalóvá teszi a Feltámadott Jézus Szentlélektől áthatott szavának erejét. Az új és végleges szövetség már nem kőtáblákra írt törvényen alapul, hanem Isten Lelkének tevékenységén, aki megújít mindent, és hússzívekbe vési magát.

Az apostolok szavát átjárja a Feltámadott Lelke, új, a korábbiaktól különböző szóvá válik, de amelyet meg lehet érteni, mintha egyszerre minden nyelvre le lenne fordítva: ugyanis „mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni” (ApCsel 2,6). Az igazság és a szeretet nyelvéről, az egyetemes nyelvről van szó: azok is meg tudják érteni, akik nem tudnak írni-olvasni.

Az igazság és a szeretet nyelvét mindenki megérti! Ha szíved igazságával, ha őszintén, szeretettel közeledsz másokhoz, mindenki megért! Ha nem is tudsz beszélni, egy simogatással megérteted magad, ha az őszinte és szeretetből fakad!

A Szentlélek nemcsak kinyilvánítja magát egy a különbözőségeket egyesítő és harmonikusan összerendező hangszimfónia által, hanem a zenekar karmestereként mutatkozik be, aki az Isten „nagy műveit” dicsérő énekek partitúráit vezényli. A Szentlélek a közösség alkotómestere, a megbékélés mestere, aki le tudja bontani a válaszfalakat zsidók és görögök, rabszolgák és szabadok között, hogy egy testet alkosson belőlük. Úgy építi a hívők közösségét, hogy összhangot teremt a test egysége és a tagok sokfélesége között. Úgy növeli az Egyházat, hogy segíti túllépni az emberi korlátokon, a bűnökön és mindenféle botrányon.

Hatalmas a csodálkozás, és valaki meg is kérdezi, hogy azok az emberek nem tán részegek? Akkor az összes apostol nevében Péter előáll, és magyarázatot ad erre az eseményre Joel könyve harmadik fejezetének fényében, ahol a Szentlélek új kiáradásának meghirdetéséről van szó. Jézus követői nem részegek, hanem azt élik át, amit Szent Ambrus „a Lélek józan mámorának” nevez, a Lélek ugyanis álmokon és látomásokon keresztül prófétálást ébreszt Isten népe körében. A prófétálásnak ezt az adományát nemcsak néhányan kapják meg, hanem mindazok, akik segítségül hívják az Úr nevét.

Onnantól, attól kezdve Isten Lelke indítja a szíveket arra, hogy befogadják az üdvösséget, amely egy személyen, Jézus Krisztuson keresztül érkezik, akit az emberek keresztfára szögeztek, de akit Isten feltámasztott a halottak közül, „kiszabadított a halál gyötrelmeiből” (ApCsel 2,24). Ő árasztotta ki a Lelket, aki a dicséretek polifóniáját egybehangolja, és akit mindenki meghallhat. Amint XVI. Benedek mondta: „a pünkösd ez: Jézus és rajta keresztül maga Isten hozzánk jön és magába vonz bennünket” (Homília, 2006. június 3.).

A Lélek viszi végbe az isteni vonzást: Isten behálóz bennünket az ő Szeretetével, és így bevon a történelem irányításába és olyan folyamatok elindításába, amelyeken keresztül átszűrődik az új élet. Egyedül Isten Lelkének van ugyanis hatalma arra, hogy humanizáljon és testvérivé tegyen minden környezetet, kezdve azokon, akik őt befogadják.

Kérjük az Urat, hadd tapasztaljunk meg egy új pünkösdöt, mely kitágítja szívünket, és összhangba hozza érzelmeinket Krisztus érzelmeivel, hogy szégyenkezés nélkül hirdessük az ő átalakító szavát, és tanúságot tegyünk a szeretet hatalmáról, mely az élet felé irányít mindent, amivel csak találkozik!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír