November 7-én a pápa a „Ne lopj!” paranccsal folytatta a tízparancsolatról szóló katekézissorozatát. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a bibliai kinyilatkoztatás tág összefüggésében kell gondolkodnunk: életünkkel, javainkkal az egész emberiségért és az utánunk jövő nemzedékekért is felelősek vagyunk.

Ferenc pápa katekézisének fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Folytatjuk a tízparancsolat magyarázatát, és ma elérkeztünk a hetedik „szóhoz”: „Ne lopj!” Amikor halljuk ezt a parancsot, a más tulajdonának elvételére és tiszteletben tartására vonatkozó témakör jut eszünkbe. Nincs olyan kultúra, amelyben a lopás és a javaktól való megfosztás megengedett lenne; az ember ugyanis rendkívül érzékeny a tulajdon védelmére.

De érdemes e „szó” értelmezését szélesebb perspektívában végezni és a javak birtoklásának témáját a keresztény bölcsesség fényében vizsgálni.

Az Egyház társadalmi tanításában a javak egyetemes rendeltetéséről van szó. De mit jelent ez? Hallgassuk meg, mit mond a katekizmus: „Kezdetben Isten a földet és annak erőforrásait az emberiség közös kezelésére bízta, hogy az gondoskodjon róla, munkájával hajtsa uralma alá és élvezze gyümölcseit. A teremtés javai az egész emberi nem számára vannak rendelve” (KEK 2402). Továbbá: „A javak egyetemes rendeltetése elsődleges marad, még ha a közjó előmozdítása megköveteli is a magántulajdonnak, a hozzá való jognak és e jog gyakorlásának tiszteletben tartását” (KEK 2403). [1]

A Gondviselés azonban nem „sorozatgyártással” rendezte be a világot: különbségek vannak, eltérő körülmények vannak, sokféle kultúra létezik, és ezért úgy élhetünk, hogy gondoskodunk egymásról. A világ gazdag erőforrásokban, és az elsődleges javakat mindenkinek biztosítani tudja. Ennek ellenére sokan botrányos nyomorban élnek, és az esztelenül használt erőforrások elapadnak. De a világ egyetlen! Az emberiség egyetlen! [2] A világ gazdagsága ma egy kevesekből álló kisebbség kezében van, a szegénység, sőt a nyomor és a szenvedés pedig sokaknak, a többségnek az osztályrésze.

A földön nem azért van éhezés, mert hiányzik az élelem! Sőt, a piac igényeinek megfelelően időnként még meg is semmisítik, ki is dobják azt. Ami hiányzik: a szabad és hosszú távon gondolkodó vállalkozói tevékenység, amely biztosítaná az elegendő termelést, és a szolidáris működésmód, mely biztosítaná az egyenlő elosztást. Azt mondja a katekizmus: „Az embernek, amikor a teremtett javakat használja, úgy kell tekintenie jogosan birtokolt vagyonát, hogy az nemcsak a sajátja, hanem egyúttal közös is, abban az értelemben, hogy ne csak őneki, hanem másoknak is javára lehessen” (KEK 2404). Minden vagyonnak, ahhoz, hogy jó legyen, társadalmi dimenzióval kell rendelkeznie.

Ebben az összefüggésben jelenik meg a „ne lopj” parancs pozitív és tág értelme. „Egy dolog birtoklása a birtokosát a Gondviselést képviselő kezelővé teszi” (KEK 2404.). Senki sem abszolút birtokosa a javaknak, hanem a javak kezelője. A birtoklás felelősséggel jár. Mondhatja valaki „Én gazdag vagyok, mindenem megvan…” – igen, ez a vele járó felelősségedet is kijelöli. A javak bármelyikéről legyen is szó, ha azt kivonjuk az isteni gondviselés logikájából, árulást követünk el, annak az értéknek az árulói vagyunk, a szó szoros értelmében.

Azt birtoklom ténylegesen, amit oda tudok adni. Ez a mérce mutatja meg, hogyan tudok bánni a javakkal, hogy jól vagy rosszul bánok-e velük. Fontos ez a mondat: azt birtoklom ténylegesen, amit oda tudok adni. Ha tudok adni, ha nyitott vagyok, akkor nemcsak abban vagyok gazdag, amim van, hanem a jószívűségben is – a jószívűségben mint azon kötelességben, hogy odaadjam vagyonomat, hogy mindenki részesedhessen belőle. Ha ugyanis nem vagyok képes odaadni valamit, annak az az oka, hogy az a dolog birtokol engem, hatalma van fölöttem, én pedig alávetettje vagyok. A javak birtoklása alkalmat ad arra, hogy leleményesen megsokszorozzuk és jószívűen használjuk azokat, és így növekedjünk a szeretetben és a szabadságban.

Krisztus, bár Isten volt, „Istenhez való hasonlóságát nem tartotta kiváltságnak, hanem kiüresítette magát” (Fil 2,6–7), és szegénysége által gazdaggá tett bennünket (vö. 2Kor 8,9).

Miközben az ember azon töri magát, hogy többje legyen, Isten azáltal váltja meg, hogy szegénnyé lesz: az a megfeszített Ember felbecsülhetetlen váltságdíjat fizetett mindenkiért az Atyának nevében, aki „irgalomban gazdag” Isten (Ef 2,4; vö. Jak 5,11). Nem a javak tesznek gazdaggá bennünket, hanem a szeretet! Sokszor hallottuk, amit Isten népe szokott mondani: „Az ördög a zsebeken keresztül lopózik be.” A pénzimádattal kezdődik, a birtoklási vággyal folytatódik, és a hiúsággal végződik: „Gazdag vagyok, és büszke vagyok rá”; végül tehát jön a gőg és az önteltség. Ezt műveli bennünk az ördög! A bejárata pedig a zsebeink!

Kedves testvéreim! Jézus Krisztus ismételten feltárja előttünk az Írások teljes értelmét. A „ne lopj” azt üzeni, hogy szeress a javaiddal, használd fel a rendelkezésedre álló eszközöket, hogy szeress, ahogy csak tudsz! Így az életed jóvá, a birtoklás pedig ajándékozássá válik. Hiszen az élet ideje nem arra szolgál, hogy birtokoljunk, hanem hogy szeressünk! Köszönöm!

JEGYZETEK

[1] Vö. Laudato si’ enciklika, 67: „Minden közösség kiveheti a föld javaiból, amire szüksége van az életben maradáshoz, de kötelessége meg is védeni azt, és biztosítani termékenysége folyamatosságát a jövőbeli nemzedékek számára. Mert végeredményben »az Úré a föld« (Zsolt 24,1), övé »a föld és minden, ami rajta van« (MTörv 10,14). Ezért Isten megtagad minden abszolút birtoklásra irányuló igényt: »A földet nem lehet eladni véglegesen, mert enyém a föld, ti csak jövevények és vendégek vagytok nálam« (Lev 25,23).

[2] Vö. Szent VI. Pál pápa: Populorum progressio enciklika, 17: „Mindenki tagja a társadalomnak: az egyetemes emberi közösséghez tartozik. Nemcsak ez vagy az az ember, hanem minden ember arra hivatott, hogy előbbre vigye az egész emberi társadalom teljes értékű fejlődését. […] Letűnt nemzedékek örökségébe lépünk, kortársaink munkájának gyümölcsét élvezzük, ezért minden emberrel szemben kötelesség terhel bennünket. Nem lehetünk közömbösek azokkal szemben, akik majd mi utánunk jönnek és gyarapítják az emberiség családját. Az egyetemes szolidaritás, amely tény és jótétemény, ugyanígy kötelességet is ró ránk.”

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír