A Szentatya április 21-én, csütörtökön reggel a keresztény ember köteles és hálás emlékezetéről beszélt a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

 

A keresztény ember mindig emlékezik azokra a körülményekre, amelyeken át az Isten jelen van az életében, mert ez megerősíti számára a hit útját. A hit egy út, amelyen járva állandóan emlékezni kell arra, ami történt: a szép dolgokra, melyeket Isten művel az életünkben ugyanúgy, mint az akadályokra, a nehézségekre, mert Isten velünk halad mindig és nem ijed meg a mi rossz dolgainktól – buzdított a pápa.

Majd az Apostolok cselekedeteiből vett napi olvasmány nyomán azt a történetet idézte, mikor Pál apostol egy szombaton az antióchiai zsinagógában az evangéliumot kezdte hirdetni, mégpedig úgy, hogy a választott nép történetét felidézve érkezett el Jézushoz.

Ez egy történeti jellegű prédikáció – magyarázta a Szentatya –, melyet az apostolok itt alkalmaztak, felsorolják Isten jelenlétének legjelentősebb mozzanatait az ember életében. Térjünk vissza, hogy lássuk, miként váltott meg az Isten, és járjuk végig szívünkben és elménkben az emlékezet révén az utat, hogy Jézushoz jussunk. Jézus ugyanis az utolsó vacsorán azt kérte, amikor ránk hagyta testét és vérét: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. Emlékezzünk Jézusra, hogy tudjuk, Isten miként váltott meg minket.

Az egyház éppen ezért emlékezetnek hívja az Eucharisztia szentségét, ahogy a Bibliában a Második Törvénykönyv Izrael emlékezetének könyve. Nekünk is ezt kell tennünk a mi személyes életünkben, emlékeznünk kell utunkra – hangsúlyozta Ferenc pápa –, mert mindnyájunknak utat készített az Úr, elkísért bennünket, akár közel jártunk hozzá, akár távol tőle. Hasznos dolog a keresztény szív számára, ha megemlékezik saját útjáról, ha emlékezik rá, hogy az Úr vezette, mégpedig kézen fogva vezette. Akkor is így volt, ha néha előfordult, hogy azt mondtuk az Úrnak: „Nem! Távozzál! Nem akarom!”

Az Úr tisztel minket – emelte ki Ferenc pápa. – De hátra kell tekintenünk, emlékeznünk kell az útra, életünkre, észre kell vennünk: „abban az időben ezt a kegyelmet adta az Úr, én pedig így válaszoltam, és ő elkísért engem”. Így jutunk el egy új találkozáshoz, a hálaadás találkozójához.

A szívből kell születnie a hálának Jézus iránt, mert ő nem szűnik meg velünk járni, jelen lenni a mi életünkben – folytatta a Szentatya. – Hányszor és hányszor zártuk be az ajtót előtte, hányszor színleltük, hogy nem látjuk őt, mintha nem is lenne! És hányszor tagadtuk meg az üdvösséget… De az Úr akkor is ott volt!

Az emlékezés közel visz minket Istenhez. Az Isten bennünk végzett művére való emlékezés az újjáteremtődésben a régi ragyogáson túl visz bennünket, túl azon a fényességen, amely Ádámé volt az első teremtéskor – mondta szentbeszédében a pápa, majd így folytatta: Egy egyszerű tanácsot adok nektek: Emlékezzetek!

Emlékeznem kell rá, mi történt az életemben, mi történt a mai nap során, mi történt az elmúlt évben, milyen volt a kapcsolatom az Úrral... Emlékezzünk a szép és nagyszerű dolgokra, melyeket az Úr művel mindannyiunk életében – zárta csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír