A szerdai általános kihallgatáson új katekézissorozatot kezdett Ferenc pápa, melynek keretében a Szentírás alapján elmélkedik az irgalmasságról. Isten irgalmas és hosszan tűrő Istenként nyilatkoztatta ki nevét Mózesnek. A Szentatya katekézisét teljes terjedelmében közöljük.

 
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma elkezdjük azokat a katekéziseket, amelyek az irgalmasságot biblikus szempontból vizsgálják. Oly módon szeretnénk elsajátítani az irgalmasságot, hogy meghallgatjuk, amit maga Isten tanít nekünk az ő szavában. Az Ószövetséggel kezdjük, amely felkészít és elvezet bennünket Jézus Krisztus teljes kinyilatkoztatására, akiben végérvényesen feltárul az Atya irgalmassága.

A Szentírás „irgalmas Istenként” mutatja be az Urat. Ez az ő neve, amelyen keresztül úgymond feltárja előttünk az ő arcát és szívét. Miként a Kivonulás könyve elbeszéli, így határozza meg önmagát: „az Úr, irgalmas és kegyes Isten, lassú a haragra, gazdag szeretetben és hűségben” (Kiv 34,6). Más szövegekben is megtaláljuk ezt a megfogalmazást, kisebb változtatásokkal, de ez mindig Isten irgalmasságát és szeretetét hangsúlyozza, aki nem fárad bele a megbocsátásba (vö. Ter 4,2; Joel 2,13; Zsolt 86,15; 103,8; 145,8; Neh 9,17). Nézzük most egyesével ezeket a szavakat, amelyekkel a Szentírás bemutatja Istent.

Az Úr „irgalmas”: ez a szó arra a gyengédségre utal, amellyel az anya bánik gyermekével. A Biblia által használt héber szó ugyanis az ember zsigereit és az anyaméhet is jelenti. Vagyis egy olyan Isten képét kelti bennünk, akinek a szíve megesik rajtunk, aki elérzékenyül, miként egy anya, aki karjába veszi gyermekét, és csak arra vágyik, hogy szeressen, védelmezzen, segítsen, készen arra, hogy mindent odaadjon, még önmagát is. Ez az a kép, amelyet ez a szó ébreszt bennünk. Olyan szeretetről van tehát szó, amelyet a szó pozitív értelmében „zsigerinek” nevezhetünk.

A Biblia azt is írja, hogy az Úr „kegyes”, abban az értelemben, hogy kegyelmet gyakorol, együttérez, nagyságában lehajol a gyengéhez és a szegényhez, mindig kész a befogadásra, a megértésre, a megbocsátásra. Olyan, mint az apa a Lukács-evangéliumban olvasható példabeszédben (vö. Lk 15,11–32): ez az apa nem zárkózik be a neheztelésbe amiatt, hogy a kisebbik fia elhagyta, hanem épp ellenkezőleg, folytonosan várja – hiszen ő adott neki életet –, aztán pedig elébe szalad, megölelgeti, nem is engedi, hogy végigmondja bűnbánó szavait, szinte a szájára teszi a kezét, olyan nagy benne a szeretet és az öröm, amiért megtalálta; aztán pedig kimegy, hogy a nagyobbik fiát is hívja, aki méltatlankodik, és nem hajlandó ünnepelni, azt a fiát, aki bár mindig otthon maradt, inkább szolgaként, mint fiúként élt, de az apa hozzá is lehajol, próbálja becsalogatni, igyekszik megnyitni szívét a szeretetre, hogy senki se maradjon ki az irgalmasság ünnepéből. Az irgalmasság ünnep!

Erről az irgalmas Istenről azt is olvassuk, hogy „lassú a haragra”, szó szerint „hosszú lélegzetű”, vagyis megvan a képessége a nagylelkűségre és a hosszan tűrésre. Isten tud várakozni, az ő ideje nem fogható az ember türelmetlenségéhez. Ő olyan mint a bölcs földműves, aki tud várni, időt hagy a jó magnak, hogy kikeljen és felnőjön a konkoly ellenére is (vö. Mt 13,24–30).

Végezetül az Úr azt mondja magáról: „nagy a szeretetben és a hűségben”. Milyen szép Istennek ez a meghatározása! Minden benne van. Mert Isten nagy és hatalmas, de ez a nagyság és hatalom abban valósul meg, hogy szeret minket, minket, akik annyira kicsik és tehetetlenek vagyunk. Az itt használt „szeretet” szó jó szándékot, kegyelmet, jóságot jelent. Nem a szappanoperák érzelmességét! Olyan szeretet ez, amely megteszi az első lépést, nem a mi emberi érdemeinktől függ, hanem végtelenül ingyenes. Ezt az értünk való isteni aggódást semmi sem állíthatja meg, még a bűn sem, mert képes arra, hogy felülemelkedjen a bűnön, hogy legyőzze és megbocsássa a rosszat.

Határokat nem ismerő „hűség”: ez az utolsó szó, amelyet Isten kinyilvánít Mózesnek. Isten hűsége sosem csökken, mert az Úr az az őr, aki – miként a zsoltár mondja – nem alszik el, hanem szüntelenül virraszt felettünk, hogy elvezessen az életre:

„Ő nem engedi, hogy botladozzék lábad,
nem alszik az, aki őriz téged.
Lám, nem alszik, nem pihen,
aki őrt áll Izrael felett.
[…]
Az Úr megóv minden bajtól,
ő vigyáz életedre.
Az Úr megőriz jártodban-keltedben,
mostantól fogva mindörökké” (121,3–4.7–8).

Ez az irgalmas Isten hűséges a maga irgalmasságában. Szent Pál nagyon szépen fogalmaz: ha te nem is vagy hűséges hozzá, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg. Az irgalmasságban megvalósuló hűség maga a lényege Istennek. Ezért Isten teljesen és mindig megbízható. Szilárd és állandó a jelenléte. Ez hitünk bizonyossága! Ezért most, az irgalmasság szentévében bízzuk rá magunkat teljesen, és annak öröme tölt majd el minket, hogy ez az „irgalmas és kegyes Isten, aki lassú a haragra, nagy szeretetben és hűségben”, szeret minket.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: ANSA; Osservatore Romano; News.va

Magyar Kurír