Pál apostol engedelmességet tanúsít a Szentlélek iránt és szeretet tölti el a nyája iránt. Imádkozzunk, hogy minden püspök ilyen legyen! – kérte Ferenc pápa május 15-én a Szent Márta-házban bemutatott reggeli szentmise homíliájában.

Az apostol hároméves efezusi tartózkodás után búcsút vesz az egyház presbitereitől, mert a Lélek ösztönzésére Jeruzsálembe kell mennie – ez állt a napi olvasmány középpontjában (ApCsel 20,17-27).

Ez egy erős szakasz, amely megérinti a szívet. Ugyanakkor ez a szakasz megmutatja minden püspök útját, hogyan kell viselkedni a búcsú órájában – Ferenc pápa Az apostolok cselekedeteiből vett olvasmány szövegét értelmezte és alkalmazta a püspökök küldetésére.

Szent Pál azzal a vallomással búcsúzik híveitől, hogy ő az életét egészen Isten ügyének szentelte: Harmadik missziós útja vége felé Pál apostol Milétuszba érkezett. Magához kérette az efezusi egyház presbitereit. Amikor azok megérkeztek, így szólt hozzájuk: „Tudjátok jól, hogy Ázsiába jövetelem első napjától kezdve egészen a mai napig hogyan éltem köztetek. Az Úrnak szolgáltam teljes alázatossággal, könnyek és zaklatások között, amelyek a zsidók áskálódásai folytán értek engem. Semmit sem tagadtam meg tőletek, ami javatokra szolgálhatott: nyilvánosan és magánházakban tanítottalak titeket. Zsidóknak és görögöknek egyaránt hirdettem, hogy térjenek meg Istenhez, és higgyenek Jézusban, a mi Urunkban.

Most pedig a Szentlélek ellenállhatatlan indítására Jeruzsálembe megyek. Nem tudom, mi történik ott velem, csak azt adta tudtomra a Szentlélek minden városban, hogy bilincs és megpróbáltatás vár rám. De mit sem aggódom. Nem becsülöm sokra életemet; csak fussam végig pályámat, amelyet az Úr Jézus rám bízott, és tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról. Tudom azt is, hogy közületek, akiknek Isten országát hirdettem, nem lát többé senki. Ezért most ünnepélyesen kijelentem: Ártatlan vagyok abban, ha valaki mégis elvesznék. Mert nem riadtam vissza semmitől, hogy Isten akaratát teljes egészében föltárjam előttetek” (ApCsel 20,17-27).

Ferenc pápa a személyes hangú beszámolóból azt emelte ki, hogy Pál apostol a búcsúzáskor egyfajta lelkiismeretvizsgálatot tart: elmondja, hogy mit tett a közösségért, majd aláveti magát az ítéletüknek. Pál inkább büszkének tűnik, semmint objektívnek. Valójában két dologgal büszkélkedik: egyfelől saját bűneivel, másfelől pedig Jézus Krisztus keresztjével, mely megváltotta őt. 

Lelkiismeretvizsgálata után megvallja, hogy a Lélek ösztönzésére Jeruzsálembe kell mennie. Ferenc pápa ezt a részt így magyarázta: „Ez a püspök tapasztalata, a püspöké, aki meg tudja különböztetni a lelkeket, vagyis mikor szól Isten Szentlelke és mikor szól az evilág lelke. Pál apostol valamiként tudja, hogy üldöztetés vár rá, megy a kereszt felé és ez eszünkbe juttatja Jézus jeruzsálemi bevonulását. Jézus belép a városba, hogy szenvedjen és Pál szintén a szenvedés felé tart. Az apostol felajánlja magát az Úrnak, mert engedelmes. Erre kényszeríti a Szentlélek. A püspök az, aki mindig előre megy, de a Szentlélek szerint. És ez Pál apostol!”

Az apostol végül könnyek között búcsút vesz a jelenlévőktől, majd tanácsokat ad nekik, a testamentumát, mely nem egy evilági testamentum, nem tárgyi örökség. Nem tanácsolja: ezt a dolgot arra, egy másikat amarra hagyok. Nem, ez egy evilági végrendelet. A püspök első nagy szerelme Jézus Krisztus. A második pedig a nyája. „Őrködjetek magatok fölött és a nyáj fölött!” A nyájért vagytok püspökök, hogy őrizzétek a bárányokat, nem pedig azért, hogy egyházi karriert csináljatok, nem! 

Pál Istenre bízza a presbitereket, abban bízva, hogy Ő majd vigyáz rájuk és segíti őket. Aztán visszatér saját tapasztalatára, kijelentve, hogy soha nem kívánta más ezüstjét vagy aranyát, vagy valakinek a ruháját. Pál testamentuma tanúságtétel és üzenet is. Valamint egy kihívás. Én megtettem ezt az utat, most ti folytassátok. Mennyire távol áll ez a testamentum az evilági végrendeletektől: „Ezt erre hagyom, azt arra, amazt amarra….” Mennyi minden! Pálnak ellenben nem volt semmije, csak az Isten kegyelme, az apostoli bátorsága, Jézus Krisztus kinyilatkoztatása és az üdvösség, amit az Úr adott neki. 

Amikor ezt a szöveget olvasom, magamra gondolok – vallotta meg végül Ferenc pápa. – Hiszen püspök vagyok és búcsúznom kell. Éppen ezért kérem az Úrtól a kegyelmet, hogy el tudjak búcsúzni így. A lelkiismeretvizsgálatomban nem jövök ki győztesként, mint Pál, aki… Ám az Úr jó és irgalmas, de… A püspökökre gondolok, az összes püspökre. Az Úr adja meg nekik a kegyelmet, hogy így tudjanak elbúcsúzni, ezzel a lélekkel, ezzel az erővel, a Jézus iránti ilyen szeretettel, ezzel a bizalommal a Szentlélekben – zárta Ferenc pápa homíliáját.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír