A Szentszék január 2-án hozta nyilvánosságra azt a levelet, amelyet a szentatya aprószentek ünnepén (dec. 28-án) küldött el valamennyi püspöknek. Azt kéri, hogy hallják meg a gyermekek sírását, tudatosítsák sanyarú életkörülményeiket, és tegyenek meg mindent életük és boldogságuk előmozdításáért.

Ferenc pápa levelét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves Testvérem!

Ma, a szent ártatlanok [aprószentek] napján, miközben szívünkben még ott visszhangzanak az angyal pásztorokhoz intézett szavai: „Nagy örömet hirdetek nektek, mely az egész nép öröme lesz: ma Üdvözítő született nektek Dávid városában” (Lk 2,10–11), szükségét érzem, hogy írjak neked. Jót tesz, ha újból halljuk ezt az örömhírhirdetést, ha újból halljuk, hogy Isten ott van népünk körében. Ez az évről évre emlékezetünkbe idézett bizonyosság az oka a mi örömünknek és reményünknek.

Ezekben a napokban megtapasztalhatjuk, ahogyan a liturgia kézen fog minket, és bevezet a karácsony szívébe, bevezet a misztériumba, elvisz minket a keresztény öröm forrásához.

Pásztorként arra kaptunk meghívást, hogy segítsük ennek az örömnek a növekedését népünk körében. Azt kéri tőlünk Isten, hogy törődjünk ezzel az örömmel. Szeretném megújítani veled a felhívást: ne engedjük, hogy elrabolják tőlünk ezt az örömet, minthogy kiábrándulva – és nem ok nélkül – a valóságból, az egyházból, vagy önmagukból is, kísértést érzünk arra, hogy megkedveljünk egyfajta édeskés szomorúságot, amely eluralkodik a szívben (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 83).

Sajnos könny is kíséri a karácsonyt. Az evangélisták nem engedték meg maguknak, hogy megszépítsék a valóságot, csak hogy hihetőbbé és kívánatosabbá tegyék. Nem engedték meg maguknak, hogy egy „szép”, de a valóságtól elrugaszkodott elbeszélést írjanak. Számukra a karácsony nem képzeletbeli menedék volt, ahová elrejtőzhetnek koruk kihívásai és igazságtalanságai elől. Ellenkezőleg: Isten Fiának születését is úgy hirdetik meg nekünk, mint amelyet fájdalmas tragédia árnyékol be. Máté evangélista Jeremiás prófétát idézve erős nyerseséggel mutatja be: „Kiáltozás hallatszott Rámában, keserves sírás és jajgatás: Ráchel siratja gyermekeit, és nem akar megvigasztalódni, mert nincsenek többé” (Mt 2,18). Ez azoknak az anyáknak a fájdalmas sírása, akik ártatlan gyermekeik elvesztését siratják, Heródes zsarnokságát és féktelen hatalomvágyát megtapasztalva.

Ezt a sírást ma is hallhatjuk, ma is megérinti szívünket, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, és nem is akarjuk hallatlanra venni, sem elcsitítani. Népünk körében – és ezt mély fájdalommal írom – még ma is hallani sok anya, sok család gyermekeik, ártatlan gyermekeik halála miatti jajgatását és sírását.

A jászol szemlélése azt is jelenti, hogy szemléljük ezt a sírást, hogy megtanuljuk meghallani azt, ami körülöttünk történik, hogy érzékeny és nyitott a szívünk felebarátaink fájdalmára, különösen akkor, amikor kisgyermekekről van szó, és hogy képesek vagyunk felismerni, hogy még ma is a történelemnek ezt a szomorú fejezetét írjuk. A jászol szemlélése elkülönítve a körülöttünk zajló élettől azt jelentené, hogy a születéstörténetből egy szép mesét kerekítettünk, amely bár kellemes érzéseket kelt bennünk, de megfoszt annak az örömhírnek a teremtő erejétől, amelyet a megtestesült Ige nekünk akar adni. Létezik ez a kísértés.

Vajon lehetséges megélni úgy a keresztény örömet, hogy közben hátat fordítunk ezeknek a valóságoknak? Vajon eltölthet minket úgy a keresztény öröm, hogy nem veszünk tudomást felebarátaink, a gyermekek sírásáról?

Szent József volt az első, aki meghívást kapott az üdvösség örömének őrzésére. A kegyetlen bűncselekmények közepette Szent József – az engedelmes és hűséges ember mintaképe – képes volt meghallani Isten hangját, valamint azt a küldetést, amelyet az Atya rábízott. És mivel képes volt meghallani Isten hangját, és hagyta, hogy az ő akarata vezesse, érzékenyebbé vált arra, ami körülvette, és realistán tudta nézni az eseményeket.

Ma tőlünk, pásztoroktól is ugyanezt kéri Isten: hogy legyünk képesek meghallani az Atya hangját, ne legyünk süketek, és így legyünk érzékenyebbek a bennünket körülvevő valóságra. Ma – Szent Józsefet állítva magunk elé példaképül – arra kapunk meghívást, hogy ne engedjük elrabolni tőlünk az örömet. Meg kell védenünk azt korunk Heródeseitől! És Szent Józsefhez hasonlóan bátorságra van szükségünk, hogy elfogadjuk ezt a valóságot, hogy felkeljünk, és kezünkbe vegyük (vö. Mt 2,20). Bátorságra, hogy megvédjük korunk új Heródeseitől, akik felfalják gyermekeink ártatlanságát. Szétzúzott ártatlanság ez: a fekete- és rabszolgamunka, a prostitúció és a kizsákmányolás súlya által. Elpusztított ártatlanság ez: a háborúk és a kényszerű elvándorlás által, mindannak elvesztésével, ami ezzel jár. Gyerekeink ezrével estek emberrablók, maffiózók, halálkereskedők kezébe, akik csak egyetlen dologgal törődnek, azzal, hogy tönkretegyék őket, kihasználják kiszolgáltatottságukat.

Példaképpen említhetjük: napjainkban 75 millió gyermeknek kellett – vészhelyzetek és elhúzódó válság miatt – félbeszakítania a tanulást. 2015-ben a szexkereskedelem áldozatainak 68%-a gyermek volt a világon. Azoknak a gyermekeknek, akiknek saját országukon kívül kell élniük, egyharmada olyan, aki kényszerű költözés miatt kénytelen így élni. Olyan világban élünk, amelyben az ötéves életkor alatt meghaló gyermekeknek mintegy a fele alultápláltság miatt hal meg. Számítások szerint 2016-ban 150 millió gyermek végzett gyermekmunkát, sokan közülük rabszolgasorban. Az UNICEF által készített legutóbbi jelentés szerint, ha nem változik a világ állapota, akkor 2030-ban 167 millió gyermek él majd mélyszegénységben, 69 millió öt éven aluli gyermek hal meg 2016 és 2030 között, és 60 millió gyermek nem jár majd elemi iskolába.

Halljuk meg ezeknek a gyermekeknek a sírását és jajgatását! Halljuk meg a mi anyaegyházunk sírását és jajgatását is, aki nemcsak a legkisebb gyermekeinek okozott fájdalom láttán sír, hanem azért is, mert tud némely tagjának bűnéről is: ismeri a papok által szexuálisan kihasznált kiskorúak szenvedését, történetét és fájdalmát! 

Szégyenkezünk e bűn miatt. Olyan emberek, akiknek az volt a feladatuk, hogy gondját viseljék ezeknek a gyermekeknek, lerombolták azok méltóságát. Mélyen fájlaljuk ezt, és bocsánatot kérünk. Osztozunk az áldozatok fájdalmában, és szomorúan sírunk a bűn felett. A történtek bűne felett, a segítségnyújtás elmulasztásának bűne felett, az eltussolás és a tagadás bűne felett, a hatalommal való visszaélés bűne felett. Az egyház is keservesen sír gyermekeinek e bűne felett, és bocsánatot kér. Ma, amikor a szent ártatlanokra emlékezünk, azt akarom, hogy újítsuk meg teljes elkötelezettségünket amellett, hogy ezek a borzalmas gaztettek soha többé ne forduljanak elő közöttünk. Legyen meg a szükséges bátorságunk ahhoz, hogy gondoskodunk az összes szükséges eszközről, és mindenben védelmezzük gyermekeink életét, hogy ilyen bűncselekmények soha többé ne ismétlődjenek meg! Világosan és becsületesen tegyük magunkévá a „zéró tolerancia” parancsát ezen a területen!

A keresztény öröm nem olyan öröm, amelyet a valóság peremén éldegélünk, nem véve róla tudomást, mintha nem is létezne. A keresztény öröm egy meghívásból születik – ugyanabból, amelyet József kapott –, hogy tudniillik „ragadjuk meg” és védelmezzük az életet, különösen is a mai szent ártatlanokét. Olyan időszak a karácsony, amely arra szólít, hogy védelmezzük az életet, segítsük megszületni és felnőni; arra szólít, hogy újuljunk meg mint bátor pásztorok. Bátorságról van szó, amely arra képes dinamikákat kezdeményez, hogy tudatosítsuk a valóságot, amelyet gyerekeink közül sokan megélnek, és dolgozzunk az ahhoz szükséges feltételek biztosításán, hogy istengyermeki méltóságuk ne csak tiszteletben legyen tartva, hanem főképpen meg is legyen védve.

Ne engedjük, hogy elrabolják az örömüket! Ne engedjük, hogy elrabolják az örömünket, védelmezzük és segítsük növekedni!

Tegyük ezt Szent József atyai hűségével és Máriának, a gyengédség anyjának kezét fogva, hogy ne keményedjen meg a szívünk!

Testvéri szeretettel:

Ferenc

Vatikán, 2016. december 28.
a vértanú aprószentek ünnepén


Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va

Magyar Kurír