Október 22-én a Szentatya a vasárnapi evangéliumról elmélkedett a déli Angelus elimádkozása előtt. Azt kérte, mindannyian tegyük fel magunknak a kérdést, kihez is tartozunk igazán. Ferenc pápa beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai vasárnap evangéliuma (Mt 22,15–21) egy újabb konfrontációt mutat be Jézus és ellenfelei között. A szóban forgó téma a császárnak fizetendő adó: ez a kényes kérdés arra vonatkozik, hogy szabad-e adót fizetni a római császárnak, akinek Palesztina alá volt vetve Jézus korában. Az álláspontok különbözők voltak. Ezért a farizeusok által feltett kérdés – „Szabad-e adót fizetni a császárnak vagy nem?” (Mt 22,17) – csapdát állít a Mesternek. Ugyanis attól függően, hogy mit válaszol, azzal vádolhatják, hogy Róma mellett vagy Róma ellen van.

Jézus azonban, ebben az esetben is, nyugodt, megfontolt választ ad, és felhasználja a rosszindulatú kérdést, hogy a vita és a szembenálló csoportok fölé emelkedve egy fontos tanítást adjon. Azt mondja farizeusoknak: „Mutassátok meg nekem az adópénzt!” Ők mutatnak neki egy dénárt, Jézus szemügyre veszi a pénzt, és megkérdezi: „Kinek a képe és felirata ez?” A farizeusok kénytelenek azt válaszolni: „A császáré.” Akkor Jézus így érvel: „Adjátok meg hát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!” (vö. Mt 22,19–21). Jézus egyfelől elrendeli, hogy adják vissza a császárnak, ami hozzá tartozik, és ezáltal kijelenti, hogy az adófizetés nem bálványimádás, hanem a földi hatóságnak kijáró cselekedet; másfelől – és ez Jézus zseniális húzása – figyelmeztet Isten elsődlegességére, és azt kéri, hogy adják meg neki, az emberi élet és a történelem Urának azt, ami neki jár.

Az utalás a császár pénzbe vésett képére azt üzeni, hogy helyénvaló az állam teljes jogú – jogokkal és kötelességekkel rendelkező – polgárainak érezni magunkat, de jelképesen a másik, a minden emberbe vésett képre, Isten képére irányítja a figyelmet. Ő mindennek az Ura, és mi, akik az ő képére teremtettünk, mindenekelőtt hozzá tartozunk. A kérdésből, amelyet a farizeusok feltettek neki, Jézus egy radikálisabb és mindannyiunk számára életfontosságú kérdést ás elő: én kihez tartozom? A családhoz, a városhoz, a barátaimhoz, az iskolához, a munkahelyemhez, a politikához, az államhoz? Igen, nyilván ez igaz. De mindent megelőzően – emlékeztet minket Jézus – te Istenhez tartozol. Ez a döntő kapcsolat. Ő az, aki neked adta mindazt, ami vagy, és amid van. Életünket tehát nap mint úgy élhetjük és úgy kell élnünk, hogy felismerjük ezt az alapvető kapcsolódásunkat, és szívünkben hálát adunk Atyánknak, aki mindnyájunkat egyedinek, megismételhetetlennek, de mindig szeretett Fiának, Jézusnak a képére teremt. Csodálatos ez a titok!

A keresztény embernek konkrétan az emberi és társadalmi valóságok között kell elkötelezetten munkálkodnia, de úgy, hogy ne állítsa szembe egymással „Istent” és a „császárt”; „Isten” és a „császár” szembeállítása fundamentalista viselkedés lenne. A keresztény embernek konkrétan a földi valóságok között kell elkötelezetten munkálkodnia, de úgy, hogy megvilágítja azokat az Istenből áradó fénnyel. Az, hogy az ember elsősorban Istenben bízik és őbenne remél, nem elmenekülést jelent a valóságtól, hanem azt, hogy tevékenyen megadja Istennek azt, amivel neki tartozik. Ez a magyarázata annak, hogy a hívő a jövendőbeli valóságra, Isten valóságára néz annak érdekében, hogy a földi életet teljesen meg tudja élni, és a földi élettel járó kihívásokra bátor válaszokat tudjon adni.

Szűz Mária segítsen, hogy mindig Isten magunkban hordott képéhez méltón éljünk, és mi is hozzájáruljunk a földi város építéséhez.


A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Tegnap Barcelonában boldoggá avatták Matteo Casalst, Teofilo Casajúst, Fernando Saperast és százhat vértanú társukat, akik a klaretiánusok szerzetesi kongregációjához tartoztak, és a hit iránti gyűlöletből ölték meg őket a spanyol polgárháború idején. Hősies példamutatásuk és közbenjárásuk nyújtson támaszt annak a sok kereszténynek, akik napjainkban is a világ különböző részein hátrányos megkülönböztetést és üldöztetést szenvednek.

Ma tartjuk a missziók világnapját, amelynek témája: „A misszió az Egyház szívében.” Buzdítok mindenkit, hogy élje át a misszióból fakadó örömet azáltal, hogy tanúságot tesz az evangéliumról abban a környezetben, amelyben él és dolgozik. Ugyanakkor támogassuk szeretetünkkel, konkrét segítségünkkel és imáinkkal a misszionáriusokat is, akik azért keltek útra, hogy hirdessék Krisztust azoknak, akik még nem ismerik.

Arra is emlékeztetek, hogy 2019 októberében egy rendkívüli missziós hónapot szeretnék előmozdítani. Ennek célja, hogy növelje az Egyház ad gentes evangelizáló tevékenységének buzgóságát. Szent II. János Pálnak, a misszionárius pápának liturgikus emléknapján bízzuk az ő közbenjárására az Egyház küldetését a világban.

Kérlek titeket, csatlakozzatok imámhoz a világ békéjéért. E napokban különleges figyelemmel követem Kenyát, amelyet 2015-ben meglátogattam, és amelyért imádkozom, hogy az egész ország képes legyen megküzdeni a jelenlegi nehézségekkel, az építő párbeszéd légkörében, a közjó keresését tartva szívügyének.

Most pedig köszöntelek mindannyiatokat, Olaszországból és más országokból érkezett zarándokok. Külön is megemlítem a Luxemburgból és az Ibizáról érkezett híveket, a brazíliai Mária Szeplőtelen Szíve Családmozgalmat, valamint a Szentséges Szenvedő Anya nővéreit. Szeretettel köszöntöm és megáldom a Rómában élő peruiak közösségét, amely a Señor de los Milagros (a Csodák Ura) kegyképpel van itt jelen.

Köszöntöm a sok olasz egyházközségből érkezett hívőket, és bátorítom őket, hogy örömmel folytassák hívő útjukat.

Mindenkinek szép vasárnapot kívánok! Kérlek titeket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Finom ebédet! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va

Magyar Kurír