Október 21-én a Szentatya a vasárnapi evangéliumról elmélkedett a déli Úrangyala ima elmondása előtt, utána pedig a missziós világnap kapcsán a fiatalok bevonásának fontosságára hívta fel a figyelmet.

Ferenc pápa beszédének fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai evangéliumi szakaszban (vö. Mk 10,35–45) Jézus újfent és nagy türelemmel próbálja jobb belátásra bírni tanítványait, a világias gondolkodásmód helyett Isten gondolkodásmódjára próbálja tanítani őket. Erre egy testvérpár ad neki alkalmat, Jakab és János; ők az elsők között voltak, akikkel Jézus találkozott, és akiket követésére hívott. Már jó hosszú utat megtettek vele, és a tizenkét apostol körébe tartoznak. Ezért, miközben úton vannak Jeruzsálem felé, és a tanítványok lázasan várják, hogy Jézus, a húsvét ünnepekor végre felállítja Isten országát, a két testvér felbátorodik, a Mester közelébe mennek, és a következő kéréssel fordulnak hozzá: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben” (Mk 10,37).

Jézus tudja, hogy Jakab és János nagyon lelkesedik érte és az ország ügyéért, de azt is tudja, hogy várakozásukat és buzgóságukat beszennyezte a világ szelleme. Ezért így válaszol: „Nem tudjátok, mit kértek” (Mk 10,38). Míg ők „dicsőséges trónusokról” beszélnek, melyeken ülhetnek majd Krisztus Király mellett, ő kiivásra váró „kehelyről”, elfogadásra váró „keresztségről”, vagyis kínszenvedéséről és haláláról beszél. Jakab és János, még mindig a remélt kiváltságról álmodozva tüstént kijelentik: igen, „meg tudjuk tenni!” De valójában ekkor sem tudják, miről beszélnek. Jézus megjövendöli, hogy a kelyhét kiisszák és keresztségét megkapják majd, vagyis ők is, a többi apostolhoz hasonlóan részesülnek az ő keresztjében, amikor elérkezik az órájuk. Azt viszont – fejezi be Jézus, – „hogy a jobb és bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el; az a hely azokat illeti, akiknek készült” (Mk 10,40). Ezzel mintegy azt mondja: most kövessetek, és tanuljátok meg a „veszteséges” szeretet útját, a jutalomról pedig majd a mennyei Atya gondoskodik. A szeretet útja mindig „veszteséggel jár”, mert szeretni azt jelenti, hogy magunk mögött hagyjuk önzésünket, magunk körül forgásunkat, hogy másokat szolgáljunk.

Jézus aztán észreveszi, hogy a többi tíz apostol megharagszik Jakabra és Jánosra, s ezzel elárulják, hogy ugyanaz a világias gondolkodásmód vezérli őket. Ez pedig alkalmat nyújt Jézusnak arra, hogy tanítást adjon nekik, mely minden kor keresztényére, így ránk is érvényes. Azt mondja: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De közöttetek ez ne így legyen. Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája” (Mk 10,42–44). Ez a keresztény ember életszabálya. A Mester üzenete világos: míg a föld nagyjai „trónokat” építenek, hogy uralkodhassanak, Isten egy kényelmetlen trónust választ, a keresztet, melyről életét odaadva fog uralkodni: „Az Emberfia – mondja Jézus – nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért” (Mk 10,45).

A szolgálat útja a leghatékonyabb ellenszer az első helyek keresésének betegségére; ez az orvosság a törtetők számára, akik könyökölnek az első helyekért. Ez a betegség az emberi élet sok területét megfertőzi, és nem kerüli el a keresztényeket, Isten népét, az egyházi hierarchiát sem. Ezért Krisztus tanítványaiként ezt az evangéliumot felhívásként fogadjuk a megtérésre, arra, hogy bátran és nagylelkűen tegyünk tanúságot egy olyan Egyházról, amely lehajol az utolsók lábához, hogy szeretettel és minden nagyzolás nélkül szolgálja őket!

Szűz Mária, aki teljesen és alázatosan elfogadta Isten akaratát, segítsen bennünket, hogy örömmel tudjuk követni Jézust a szolgálat útján, a mennybe vezető királyi úton!

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Tegnap a spanyolországi Málagában boldoggá avatták Tiburcio Arnáiz Muñoz jezsuita atyát, a Vidéki Tanítók Misszionáriusai női szerzeteskongregáció alapítóját. Adjunk hálát az Úrnak a kiengesztelődés eme buzgó szolgájának tanúságtételéért, aki fáradhatatlan hirdetője volt az evangéliumnak, főleg az egyszerű, magukra hagyott emberek között. Példája késztessen bennünket arra, hogy az irgalmasság gyakorlói és bátor misszionáriusok legyünk minden környezetben! Közbenjárása nyújtson támaszt életutunkon! Mindnyájan tapsoljuk meg Boldog Tiburciót!

Ma tartjuk a missziós világnapot, melynek témája: „A fiatalokkal együtt elvisszük az evangéliumot mindenkinek”. A fiatalokkal együtt: ez az az út, amelyen járnunk kell! És ez az a valóság, amelyet, Istennek hála, megtapasztalunk ezekben a napokban a nekik szentelt szinóduson: meghallgatva és bevonva őket, felfedezhetjük, hogy sok fiatal van, aki arról tesz tanúságot, hogy Jézusban találta meg élete értelmét és örömét. Gyakran előfordul, hogy más fiataloknak köszönhetően találták meg, akik már részesei Jézus fivérekből és nővérekből álló társaságának, ami az Egyház. Imádkozzunk, hogy az új nemzedékek ne nélkülözzék a hit hirdetését, és hogy kapjanak hívást az Egyház missziójában való együttműködésre! Arra a sok keresztényre, férfiakra és nőkre, világiakra, szerzetesekre, papokra és püspökökre gondolok, akik arra szentelték és szentelik ma is életüket, hogy hazájuktól távol az evangéliumot hirdessék. Szeretettel, hálával és imával tartozunk nekik! Mondjunk el értük egy üdvözlégyet! [Elmondják az imát.]

Most pedig köszöntelek mindnyájatokat, Olaszországból és más országokból érkezett zarándokok. Külön is köszöntöm a lengyel płocki (magyarul palackai) egyházmegye híveit, a lengyelországi Kartuzyban lévő „Szent II. János Pál” iskola tanulóit, a brazíliai Braço do Nortéból, az új-mexikói Santa Féből, valamint a franciaországi Poitiers „Saint Chaumond” iskolájából jött zarándokokat. Van itt egy fiatal csoport Buenos Airesből és Cordobából is, Argentínából. Köszöntöm az Olaszországi Trinitárius Világi Rendet, a szicíliai San Cataldo-i „Villaggio dei semplici” [Egyszerűek falva] gyermekeit, s végül Galzignanóból jött bérmálkozókat, akik, látom, ott vannak.

Szeretnék egy szót szólni a Caritas Internationalis csoportjához is, amelyet elnökük, Luis Antonio Tagle bíboros vezet, vele jött még néhány püspök és több országból is érkeztek caritas-tagok. Egy rövid zarándoklatra jöttetek Rómába, hogy kifejezzétek vágyatokat az együtthaladásra, mert így jobban megismeritek egymást. Bátorítom az „út megosztásának” ezt a kezdeményezését, melyet sok városban megszerveztek, és amely meg tudja változtatni hozzáállásunkat a bevándorlókhoz. Nagyon köszönjük a Caritasnak!

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Finom ebédet! A viszontlátásra! 

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír