November 4-én a Szentatya a vasárnapi evangéliumról, a kettős szeretet parancsáról elmélkedett a déli Úrangyala elimádkozás előtt. Azt hangsúlyozta, hogy akkor tudjuk igazán megélni ezt a kettős szeretetet, ha begyakoroljuk Jézus szemével látni az embereket.

Ferenc pápa beszédének fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai vasárnapi evangélium (vö. Mk 12,28b–34) középpontjában a szeretet parancsa áll: az Isten iránti és a felebarát iránti szereteté. Egy írástudó megkérdezi Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” (Mk 12,28). Ő pedig azt a hitvallást idézi, amellyel minden zsidó kezdi és befejezi napját, és amely a következő szavakkal kezdődik: „Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr!” (MTörv 6,4). Így krédójának alapvető valóságában őrzi meg Izrael a maga hitét: egyetlen Úr létezik, és az az Úr a „miénk”, abban az értelemben, hogy felbonthatatlan szövetséget kötött velünk, szeretett, szeret és örökre szeretni fog bennünket. Ebből a forrásból, Istennek ebből a szeretetéből forrásozik számunkra a kettős parancs: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! […] Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” (Mk 12,30–31).

Azáltal, hogy kiemelte Istennek ezt a népéhez intézett két „szavát” és egymás mellé tette őket, Jézus egyszer s mindenkorra megtanította, hogy az Isten iránti szeretet és a felebarát iránti szeretet elválaszthatatlanok egymástól, mi több, egymást támogatják. Bár egymás után fogalmazódnak meg, azok egyetlen érme két oldalát jelentik: együttes megélésük adja a hívő igazi erejét! Istent szeretni azt jelenti, hogy belőle és érte élünk, azért, ami ő maga, és amit tesz. A mi Istenünk fenntartás nélküli ajándékozás, határt nem ismerő megbocsátás, támogató és fejlődést segítő kapcsolat. Istent szeretni azt jelenti, hogy nap nap után energiát fektetünk abba, hogy az ő munkatársai legyünk felebarátaink fenntartás nélküli szolgálatában, a határt nem ismerő megbocsátásra való törekvésben, a közösséget és testvériséget teremtő kapcsolatok ápolásában.

Márk evangélista nem törekszik arra, hogy pontosabban megfogalmazza, ki a felebarát, mert mindenki felebarát, akivel összehoz a sors, akivel a nap során találkozom. Nem válogathatom meg, ki a felebarátom: ez nem keresztény magatartás! Ha azt gondolom, az a felebarátom, akit magamnak kiválasztok, ez nem keresztény, hanem pogány hozzáállás. Ehelyett arra kell törekednem, hogy legyen szemem meglátni felebarátomat és legyen szívem az ő javát akarni. Ha begyakoroljuk azt, hogy Jézus szemével lássunk, akkor mindig meghallgatjuk és segítjük a rászorulókat. Felebarátaim szükségletei nyilvánvalóan hatékony válaszokat igényelnek, ám ezeket megelőzően osztozásra késztetnek. Hogy egy konkrét példát mondjak: annak, aki éhes, nemcsak egy tányér levesre van szüksége, hanem arra is, hogy rámosolyogjunk, meghallgassuk, imádkozzunk érte, s ami még jobb: imádkozzunk együtt vele. A mai evangélium nemcsak arra hív mindnyájunkat, hogy figyeljünk oda legszegényebb testvéreink nélkülözésére, hanem főleg arra, hogy vegyük észre, mennyire szomjazzák a testvéri közelséget, a gyengédséget, annak érzését, hogy érdemes élni. Ez komolyan kérdőre vonja keresztény közösségeinket: el kell kerülnünk annak veszélyét, hogy sok programmal, de kevés kapcsolattal rendelkező közösség legyünk, annak veszélyét, hogy „szolgáltató központként” működő közösség legyünk, ám amely kevés társaságot nyújt, a szó szoros és keresztény értelmében.

Isten, aki szeretet, szeretetből teremtett bennünket, és azért, hogy vele egységben maradva szeretni tudjuk a többi embert. Illuzórikus lenne a felebarát szeretetére törekedni anélkül, hogy Istent szeretnénk, és ugyanígy illuzórikus lenne Isten szeretetére törekedni anélkül, hogy a felebarátot szeretnénk. A szeretetnek, az Isten és a felebarát iránti szeretetnek ez a kettős dimenziója a maga egységében jellemzi Krisztus tanítványát.

Szűz Mária segítsen bennünket, hogy el tudjuk fogadni ezt a ragyogó tanítást, és életünk minden napján tanúságot is tudjunk tenni róla!

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvéreim! Mély fájdalom tölt el az Egyiptomban élő kopt ortodox egyház ellen két napja elkövetett terrorcselekmény miatt. Imádkozom az áldozatokért, azokért a zarándokokért, akiket pusztán azért öltek meg, mert keresztények, és kérem a Boldogságos Szűz Máriát, hogy vigasztalja meg a családokat és az egész közösséget. Kérjük közösen Szűz Máriát: „Üdvöz légy, Mária…”

Tegnap a lateráni Szent János-bazilikában boldoggá avatták Clelia Merloni anyát, a Jézus Szent Szívének Apostol Nővérei kongregáció alapítóját. Olyan nő volt ő, aki teljesen ráhagyatkozott Isten akaratára, buzgó volt a szeretetben, türelmes a megpróbáltatásban és hősies a megbocsátásában. Mondjunk köszönetet Istennek az új boldog tündöklő evangéliumi tanúságtételéért, és kövessük az ő jóságról és irgalmasságról adott példáját! Tapsoljuk meg az új boldogot!

Köszöntelek mindannyiatokat, rómaiak és zarándokok! Külön is megemlítem a Bécsből jött diákokat, a firenzei „Giorgio La Pira Mű” fiataljait, a Verona mellőli Raldonból jött fiatal családokat, a milánói, petosinói, Civitanova Marche-i, az ozieri egyházmegyéből jött híveket, a carugatei oratóriumot, valamint a longarei és modenai bérmálkozókat.

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem. Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír