Isten nem áll meg a látszatnál, Ő a szívbe lát – hangsúlyozta Ferenc pápa január 19-én, kedden reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

 

A napi liturgia Sámuel első könyvéből a fiatal Dávid Izrael királyává való kiválasztását beszéli el (vö. 1Sám 16,1–13). A pápa kiemelte, hogy a szentek életében vannak kísértések és bűnök, amint azt éppen Dávid élete is bizonyítja, de soha nem szabad saját ügyünk megnyerésére használnunk Istent. Az Úr elveti Sault, mert szíve bezárkózott, nem engedelmeskedett neki, és ezért új királyt választ. Szempontjai távol állnak az emberi választás kritériumaitól, mert Dávid Jessze legkisebb gyermeke volt, még fiatal fiú. Az Úr azonban megérteti Sámuel prófétával, hogy számára nem számít a látszat, az Úr a szívével lát. Mi sokszor a látszat rabjai vagyunk, a felszínes dolgok rabjai, és hagyjuk, hogy magával sodorjon az „úgy tűnik nekem…” szemlélet.

De az Úr tudja az igazságot. Ilyen ez a történet. Jessze elé vezeti hét fiát, de az Úr egyiket sem választja, mind továbbküldi őket. Sámuel kissé gondban van, és azt kérdi az Atyától: „Őt sem választottad?” Mire az Úr: „Itt volt valamennyi fiad?” Jessze így felelt: „Hátra van még a legkisebbik, amelyik nem számít, aki a juhokat legelteti.” Az emberek szemében ez a fiú nem számított – emlékeztetett a Szentatya.

Az Úr mégis őt választotta, és megparancsolta Sámuelnek, hogy kenje fel őt. Az Úr Lelke pedig Dávidra szállott, és attól a naptól fogva egész életében az Úr felkentje lett, az Úr kiválasztottja. Az Úr tehát szentté tette? – kérdezte a pápa, majd így válaszolt: Nem. Dávid király szent, ez igaz, de egy hosszú élet után lett azzá, amelyből nem hiányoztak a bűnök sem. Szent és bűnös. Egy olyan ember, aki egyesíteni tudta az országot, előre tudta vinni Izrael népét.

De neki is megvoltak a maga kísértései, bűnei: gyilkos is volt. Azért, hogy elfedje saját paráznaságát, házasságtörését, gyilkosságra adott parancsot – mutatott rá Ferenc pápa. – Ő! Szent Dávid király ölt? Ezt kérdezhetjük. De amikor Isten elküldte Nátán prófétát, hogy megmutassa a királynak ezt a valóságot, mert ő nem vette észre annak szörnyűségét, amit megparancsolt, beismerte, hogy bűnt követett el, és bocsánatot kért. Így tehát előrehaladt élete. Testében szenvedett gyermeke árulása miatt, de soha nem használta fel Istent saját ügye megnyerésére. Amikor Dávidnak el kellett menekülnie Jeruzsálemből, visszaküldte a frigyládát, és kijelentette, hogy nem fogja az Urat saját védelmére fölhasználni. Amikor pedig sértegették, Dávid ezt gondolta szívében: „Megérdemlem.”

Aztán ott van a nagylelkűség – folytatta a pápa. – Dávid megölhette volna Sault, de nem tette. Itt van a szent király, aki nagy bűnös, de megbánta bűnét. Engem megindít ennek az embernek az élete. Saját életünkre emlékeztet minket. Az Úr mindannyiunkat kiválasztott a keresztségben, hogy az ő népe legyünk, hogy szentek legyünk. Mindannyiunkat felszentelt az Úr az életszentségnek ezen az útján.

Dávidnak, ennek a gyermeknek, vagyis ifjúnak az életét olvasva, aki annyi jót és kevésbé jót cselekedett, eszembe jut a keresztény zarándokút, amelyre az Úr hív minket. Eszembe jut, hogy nincsen szent ember múlt nélkül, és éppúgy nincsen bűnös ember jövő nélkül – fejezte be kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír