Április 30-án a Szentatya a rendkívüli általános kihallgatás keretében a kiengesztelődés és az irgalmasság kapcsolatáról tartotta katekézisét. Külön köszöntötte a rendvédelmi szerveknek a szentév megünneplésére érkezett több tízezer képviselőjét. Katekézisét és szavait teljes terjedelmében közöljük.

 

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma az irgalmasság egyik fontos aspektusáról szeretnék veletek együtt elgondolkodni, ez pedig a kiengesztelődés. Isten sosem szűnt meg felajánlani bocsánatát az embereknek: megtapasztaltatja irgalmasságát nemzedékről nemzedékre. Sokszor azt hisszük, hogy bűneink eltávolítják az Urat tőlünk: valójában, amikor vétkezünk, nem távolodunk el tőle, hanem ő, mivel látja, hogy veszélyben vagyunk, még inkább keres minket. Isten sosem nyugszik bele annak lehetőségébe, hogy valaki kívül maradjon az ő szeretetén, azzal a feltétellel azonban, ha az illető az elkövetett rossz iránti bánatának legalább egy kis jelét adja.

Pusztán a saját erőnkből nem vagyunk képesek kiengesztelődni Istennel. A bűn azt fejezi ki, hogy visszautasítjuk az ő szeretetét, ennek pedig az a következménye, hogy magunkba zárkózunk, azzal áltatva magunkat, hogy nagyobb szabadságra és függetlenségre lelünk. De Istentől távol nincs előttünk többé cél, és zarándokként élve ebben a világban „tévelygővé” válunk. Azt szoktuk mondani, hogy amikor vétkezünk, „hátat fordítunk Istennek”. Pontosan így van; a bűnös csak magát látja, és így azt akarja, hogy elég legyen, önmagának; ezért a bűn egyre növeli a távolságot köztünk és Isten között, amely valódi szakadékká is válhat. Mindazonáltal Jézus derék pásztorként jön, hogy megkeressen minket, mert addig nem nyugszik, míg meg nem találja az elveszett bárányt, ahogyan az evangéliumban olvassuk (vö. Lk 15,4–6). Ő újjáépíti a hidat, amely újból összeköt minket az Atyával, és lehetővé teszi, hogy ismét megtaláljuk istengyermeki méltóságunkat. Élete feláldozásával kiengesztelt minket az Atyával, és nekünk adta az örök életet (vö. Jn 10,15).

„Engedjétek magatokat kiengesztelni Istennel!” (2Kor 5,20): ez a kiáltás, amellyel Pál apostol a Korintusban élő első keresztényekhez fordul, ma ugyanazzal az erővel és meggyőződéssel szól mindannyiunkhoz. Engedjük magunkat kiengesztelni Istennel! Az irgalmasságnak ez a jubileuma a kiengesztelődés ideje mindenki számára. Nagyon sok ember szeretne kiengesztelődni Istennel, de nem tudják, hogyan, vagy nem érzik magukat méltónak, vagy nem akarják megengedni még maguknak sem. A keresztény közösség segítheti és segítenie is kell az Istenhez való őszinte visszatérést azoknak, akik vágyakoznak utána. Főleg azoknak kell a Szentlélek iránt fogékony eszköznek lenniük, akik a „kiengesztelődés szolgálatát” (2Kor 5,18) végzik, hogy ahol megsokasodott a bűn, ott túláradhasson Isten irgalma (vö. Róm 5,20). Senki se maradjon távol Istentől emberek által emelt akadályok miatt! És ez érvényes – hangsúlyozom – a gyóntatókra is: kérem, ne emeljetek akadályokat azok elé, akik ki akarnak engesztelődni Istennel. A gyóntatónak atyának kell lennie! Az Atyaistent képviseli! A gyóntatónak el kell fogadnia azokat az embereket, akik hozzá jönnek, hogy kiengesztelődjenek Istennel, és segítenie kell őket a kiengesztelődés útján. Ez egy nagyon szép szolgálat: nem kínzókamra, nem vallatószoba, nem, a mennyei Atya az, aki fogadja és elfogadja ezt az embert, és aki megbocsát neki. Engedjük magunkat kiengesztelni Istennel! Mindannyian! Ez a szentév legyen alkalmas időszak annak felismerésére, hogy szükségünk van az Atya gyengédségére és közelségére, hogy egész szívünkkel visszatérjünk hozzá.

Az Istennel való kiengesztelődés megtapasztalása segít felfedeznünk a kiengesztelődés más formáinak szükségességét is: a családban, a személyes kapcsolatokban, az egyházi közösségben, továbbá a társadalmi és nemzetközi kapcsolatokban. Az elmúlt napokban azt mondta nekem valaki, hogy a világban több az ellenség, mint a barát, és azt hiszem, igaza van. De ne engedjük ezt, építsük fel a kiengesztelődés hídjait magunk között is, kezdve a saját családunkkal. Hányszor előfordul, hogy a testvérek veszekednek és eltávolodnak egymástól pusztán az örökség miatt. Ez nagyon helytelen! Ez az év a kiengesztelődés éve, az Istennel és az egymással való kiengesztelődésé! A kiengesztelődés ugyanis szolgálja a békét, az alapvető emberi jogok elismerését, a szolidaritást és mindenki elfogadását is.

Fogadjuk hát el a meghívást, hogy engedjük magunkat kiengesztelődni Istennel, hogy új teremtménnyé váljunk, és továbbárasszuk az ő irgalmát testvéreink, az emberek között.


Ferenc pápa köszöntő szavai a fegyveres erők és a rendőrség jubileumának résztvevőihez:

Örömmel köszöntöm a fegyveres erők és a rendőrség képviselőit, akik a világ sok tájáról zarándokként érkeztek Rómába az irgalmasság rendkívüli szentévének alkalmából. A rendvédelmi szervek – a katonaság és a rendőrség – küldetése az, hogy biztosítsák a biztonságos környezetet, hogy minden állampolgár békében és nyugodtan élhessen. Családjaitok körében, és a különféle területeken, melyeken dolgoztok, legyetek a kiengesztelődés eszközei, hidak építői, a béke magvetői. Nemcsak a konfliktusok megelőzése, kezelése vagy felszámolása a feladatotok, hanem hozzá kell járulnotok egy az igazságra, igazságosságra, szeretetre és szabadságra épülő rend megteremtéséhez is, ahogyan a békét Szent XXIII. János pápa Pacem in terris kezdetű enciklikájában meghatározta (18. és köv. pontok).

A béke fenntartása és megszilárdítása nem könnyű feladat, főként a háború miatt, amely megkeményíti az emberek szívét, és növeli az erőszakot, a gyűlöletet. Bátorítalak titeket, hogy ne csüggedjetek. Folytassátok hívő utatokat, nyissátok meg szíveteket az irgalmas Atyaisten előtt, aki sosem fárad bele abba, hogy megbocsásson nekünk. A mindennapok kihívásaival szembenézve ragyogtassátok fel a keresztény reményt, amely abból a bizonyosságból táplálkozik, hogy a szeretet győz a gyűlölet, a béke pedig győz a háború felett.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír